Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása

Kérdés: Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?
Részlet a válaszából: […] ...az önkormányzatnak a részekre bontás tilalma szabály figyelembevételével nincs további egyéb építési beruházása, melynek további egybeszámítása felmerülhet a kérdés szerinti esetben, azaz csak a fenti két beruházással foglalkozunk a továbbiakban.Figyelembe véve a Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Beszerzett anyagok egybeszámítása

Kérdés: 100 százalékos önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaság in house szerződés keretében kapta meg egy uniós támogatásból megvalósuló projekt kivitelezési feladatait. A gazdasági társaság a projektből bizonyos építési beruházási feladatokat alvállalkozókkal végeztet el, ezeket az alvállalkozókat közbeszerzési eljárás keretében választja ki. Az építési beruházás más részeit azonban saját maga végzi el, ezzel kapcsolatban pedig jelentős anyagköltsége merül fel. A beszerzett anyagok jellemzői: rendkívül heterogének, jellemzően nem szerezhetők be egyetlen gazdasági szereplőtől, értékük egyenként nem haladja meg az árubeszerzés közbeszerzési értékhatárát, összesen azonban igen. A kérdés, hogy a beszerzett anyagok értékét közbeszerzési szempontból egybe kell-e számítani? A beszerzett anyagok ugyan nem hasonlóak egymáshoz, ugyanakkor egy projekt keretében kerülnek felhasználásra, egy helyszínen.
Részlet a válaszából: […] ...megfelelően tehát az ajánlatkérőnek egybe kell számítania a saját maga által rendelkezésre bocsátott anyagokat, melyek egybeszámítását nem az alábbi, 18. § szakasz szerint kell értelmezni. Ugyanis a részekre bontás tilalmának szabálya arra az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. november 12.

Tervezési szolgáltatások egybeszámítása

Kérdés: Hogyan kell a különféle tervezési szolgáltatásokat egybeszámítani a Kbt. 18. §-ának (2) bekezdésére tekintettel? Hogyan értelmezzük a műszaki-gazdasági funkcionális egység fogalmát a tervezési szolgáltatások esetében? A korábbi gyakorlat szerint a szolgáltatás hasonlósága alapján egybeszámítottuk az adott évben jelentkező valamennyi magasépítési tervezési szolgáltatást. A Közbeszerzési Hatóság részekre bontás tilalma alkalmazásához kiadott útmutatója azt írja, hogy a szolgáltatások esetében nem a hasonlóság a vizsgálat elsődleges szempontja, hanem az egy közös cél, vagyis ugyanazon építési beruházáshoz kapcsolódó valamennyi tervet (engedélyes, kiviteli), még ha ezek elkészítése nem is egy időben merül fel, egybe kell számítani. De ha egy adott évben több különböző építési beruházáshoz kell kiviteli terveket beszereznem, amelyek nyilvánvalóan nem egy közös cél megvalósítását szolgálják, akkor e tervezési szolgáltatások becsült értékét a szolgáltatás hasonlósága miatt már nem kell egymással egybeszámítani?
Részlet a válaszából: […] ...hiánya miatt – nem együtt kezelendő, másképpen fogalmazva, nem kell egybeszámítani (megjegyezzük, hogy tudatosan kerüljük az "egybeszámítás" fogalmát, mert az a korábban hatályos szabályokra utal).Tapasztalataink szerint mindaddig, amíg nem volt az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Egybeszámítás országos működés esetén

Kérdés: A módosított Kbt. 40. § (5) bekezdés szerint az általános javítási munkálatokra vonatkozó építési beruházások becsült értékét akkor is egybe kell számítani, ha több építménnyel kapcsolatosak – feltéve hogy a (2) bekezdés szerinti feltételek fennállnak. Hogyan értelmezendő ez egy országos működésű cég esetében? Például az ország keleti részén fekvő település ingatlanának festés-mázolási munkáit egybe kell számítani egy nyugati területen lévő ingatlanéval?
Részlet a válaszából: […] ...egybeszámítás új szabályai szerint, amelyeket a Kbt. 40.§-ának (2)-(6) bekezdései tartalmaznak, az egybeszámításnak két alapvető,konjunktív feltétele van:– az első, hogy a beszerzésre egy költségvetési évbenkerüljön sor, továbbá– a második, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 22.

Házon belüli beszerzések a gyakorlatban

Kérdés: Házon belüli beszerzés vizsgálatához kérjük a segítségüket. Kérdésünk a Kbt. 2/A. §-a alkalmazhatóságának megítélésével kapcsolatos. Egy önkormányzat 200 millió forintot nyert uniós forrásból iskolájának felújítására és korszerűsítésére. A beruházást az általa alapított, önálló jogi személyiségű önkormányzati gazdálkodási intézményével kívánja megvalósítani. Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonosa ennek az intézménynek, amely ellátja a többi intézmény fenntartását, karbantartását, a városüzemeltetési feladatokat, valamint kis részben vállalkozási tevékenységet is folytat. Az intézmény éves költségvetési bevételének több mint 90 százaléka a képviselő-testület által is jóváhagyott önkormányzat részére végzett feladatok, tevékenységek ellenértéke. Úgy ítéljük meg, hogy a Kbt. 2/A. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feltétel teljesül, mert az egyedüli alapító önkormányzat képviselő-testülete az intézmény felett a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően is egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik. A következő kérdésekre kérjük válaszukat: 1. A megvalósítandó beruházás vonatkozásában alkalmazható-e a Kbt. 2/A. §-a, melynek értelmében a beruházás megvalósítására kötendő megállapodás a Kbt. szerint nem minősül két egymástól független fél közötti visszterhes szerződésnek, s így nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni? Válaszukban vegyék figyelembe azt a tényt is, hogy a megvalósítandó önkormányzati beruházás nem szorosan vett közfeladat, illetve közszolgáltatás. 2. Amennyiben az 1. pontban feltett kérdésünkre a válasz az, hogy a házon belüli építési beruházás megvalósítható, akkor az intézmény, amely mint helyi önkormányzati költségvetési szerv a Kbt. 22. § (1) bekezdés d) pontja alapján önmagában is ajánlatkérő, hogyan járhat el? - Ha 10 százalék (20 millió forint) fölötti a beszerzendő szolgáltatás mennyisége, le kell-e a Kbt. szabályai szerinti közbeszerzési eljárást folytatni? Ha igen, akkor a becsült érték számításánál az önkormányzati vagy az intézményi értékeket kell-e egybeszámítani? - Az építési beruházás anyagszükségletét, illetve az árubeszerzéseket – ha azok becsült értékei az egybeszámítás alapján meghaladják a közbeszerzési értékhatárt – az intézménynek közbeszerzési eljárással kell-e beszereznie?
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint a 2/A. §, valamint a Kbt. 29. § (2)bekezdésének h) pontjában meghatározott kizárólagos joga az annak hátteréülszolgáló közösségi jog rendelkezései alapján csak közszolgáltatási feladatraalkalmazhatók, a közvetlen szerződéskötés lehetősége...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.

Önkormányzat 100 százalékos tulajdonában álló intézmény nyersanyagbeszerzése

Kérdés: Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonában levő közétkeztetési intézménynek szükséges-e a közbeszerzési törvényt alkalmaznia a nyersanyagok (élelmiszer) beszerzése céljából? (Az intézmény étkeztetési szolgáltatást végez az iskolákban tanulók részére, lakosság számára igény szerint, különböző társadalmi rendezvényeken – esküvő, névnap, bál stb.).
Részlet a válaszából: […] ...a törvény alanyi hatálya alá tartozik. Nemismerve az élelmiszer-beszerzés mértékét, amennyiben az eléri a 8 millióforintot, és az egybeszámítási szabály értelmében nem lehet külön részekrebontani, akkor közbeszerzési eljárás lefolytatására van szükség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 4.

Autóbeszerzés beszámítással

Kérdés: Önkormányzat személygépkocsi vásárlására készül. A márkakereskedő a hat évvel ezelőtt vásárolt személygépkocsit beszámítja, így az értékesítési szerződés, illetve a számla összege nem haladja meg a nettó kétmillió forintot. Ilyen esetben kötelező-e közbeszerzési eljárást lefolytatni?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés. Amennyiben abeszámítandó személygépkocsi már 0-ra amortizált, akkor az önkormányzatkönyvelésében kvázi nincs értéke. Tehát beszámítása nem okoz veszteséget,azonban olcsóbban jut hozzá az új személygépkocsihoz. Ebben az esetben nemlátom akadályát annak, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 21.

Rendeltetésazonosság, felhasználás-összefüggés megállapítása a gyakorlatban

Kérdés: Hogyan kell megállapítani, hogy a Kbt. 40. §-ának (2) bekezdése szerinti árubeszerzések vagy építési beruházások vagy szolgáltatások rendeltetése a c) pont szerint azonos vagy hasonló-e, illetőleg felhasználásuk egymással közvetlenül összefügg-e?
Részlet a válaszából: […] ...egybeszámítási kötelezettség szabályai, elvei a régi Kbt.-hez képest nem változtak. Továbbra is csak az azonos típusú közbeszerzési tárgyak (például csak az árubeszerzés tárgyainak) értékét kell egybeszámítani, és ezen belül is azon árubeszerzések,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 29.