Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása

Kérdés: Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?
Részlet a válaszából: […] ...az önkormányzatnak a részekre bontás tilalma szabály figyelembevételével nincs további egyéb építési beruházása, melynek további egybeszámítása felmerülhet a kérdés szerinti esetben, azaz csak a fenti két beruházással foglalkozunk a továbbiakban.Figyelembe véve a Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Részekre bontás tilalma, egybeszámítás szolgáltatásmegrendelések esetén

Kérdés: Szolgáltatásmegrendelések esetén fennáll-e a részekre bontás tilalma, ha egy telephely (kastély, szálloda) üzemeltetéséhez tanácsadói szolgáltatást venne igénybe az ajánlatkérő? Ha a tanácsadói szolgáltatás körei különbözőek (üzemeltetéssel, közbeszerzéssel és adótanácsadással kapcsolatosak), akkor ezen szolgáltatások becsült értékeit egybe kell számítani? (Funkcionálisan egy egységnek tekinthető a megvalósítási hely, azonban a szerződések nem azonos tartalmúak, külön álló egységet képezhetnek. A kérdés a Kbt. hatálya alá tartozó ajánlatkérő standard, állandó beszerzési igényéhez kötődik.)
Részlet a válaszából: […] ...megfogalmazottak szerint nincs szó. Szintén figyelni kell arra, hogy amennyiben azonos szerződő partnerekről van szó, abban az esetben az egybeszámítási kötelezettséget utólag megalapozhatja a szerződések, időzítés vagy éppen a szerződő fél azonossága. Hasonlóképpen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 14.

Támogatott beszerzés közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Egy nem közbeszerzés-köteles cég vagyunk, többségi részben EU-s támogatást kapunk termékbeszerzésre. Három termék van, egy 9 M Ft, egy 26 M Ft és egy 250 M Ft értékű. Csak egy eljárás során tudjuk ezt megvalósítani? Milyen opciókkal, részajánlattétel lehetséges-e a beszerzés kapcsán stb.? Esetleg opció, hogy szétbontjuk három eljárásra, vagy a 9 és a 26 milliós tétel "kikerül" a közbeszerzés alól, és a nagy értékű beszerzést írjuk csak ki? (A termékek mind gépek, melyeket egymástól függetlenül veszünk meg, de egy üzemben, egy gyártósort támogatnak, vagy egészítenek ki.)
Részlet a válaszából: […] ...azaz függetlenül attól, hogy egyenként vagy együttesen szerzi be az ajánlatkérő, vagy akár részajánlattételt lehetővé téve.Az "egybeszámítás" során csak a becsült érték kiszámítása miatt szükséges a három gépet együttesen kezelni, a beszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 10.

Támogatott és támogatással nem érintett beszerzések egybeszámítása

Kérdés: A részekre bontás tilalmával kapcsolatban az alábbi kérdés merült fel. Az ajánlatkérő támogatási szerződést kötött a 2014-es évben, melynek keretében 2015. évben informatikai eszközök, bútorok, mobiltelefonok, személygépkocsi beszerzésére közbeszerzési eljárást kell indítania. Az ajánlatkérőnek a 2015. évben a támogatási szerződésen kívül is van beszerzési igénye informatikai eszközök beszerzésére vonatkozóan. Az ajánlatkérőnek a két – már ismert – beszerzési igényt egybe kell-e számítania, vagy egybeszámítási kötelezettség terhe nélkül beszerezheti – közbeszerzési eljáráson kívül – a támogatással nem érintett informatikai eszközöket?
Részlet a válaszából: […] Válaszunk megadásakor feltételezzük, hogy az ajánlatkérő nemcsak a támogatás erejéig köteles közbeszerezni, hanem egyébként is a közbeszerzés hatálya alá tartozik. Ha csak a támogatott projekt révén kellene közbeszereznie, akkor erre nem lenne szükség, közbeszerzését a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 11.

Egybeszámítás további felújítás esetén

Kérdés: Az ajánlatkérő 2011-ben közbeszerzési eljárást folytatott le leromlott állapotú műemlék épülete földszinti részének felújítására. A felújítást követően az épületet használatba vette, az új funkciót kapott. Az ajánlatkérő tervezi az épület további helyreállítását, a tetőtér és az épületet övező udvar felújítása képezi a munkák 2. ütemét. Ilyen időtávlatban, illetve ilyen műszaki tartalom esetén fenn áll-e az egybeszámítási kötelezettség, ha a két beruházás ugyanazon épületen történik?
Részlet a válaszából: […] ...sor, akkor a szerződések értékét együttesen kell figyelembe venni.Ezek a szabályok 2013. július 1-jén léptek hatályba, és a korábbi "egybeszámítási szabályokat" váltották fel. Most már nincs szó költségvetési évről, illetve a beszerzések egyidejűségéről, ehelyett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. október 8.

Közbeszerzési Hatóságnál nyilvántartott ajánlatkérőkkel kapcsolatos gyakorlati kérdések

Kérdés: Mit jelent a Közbeszerzési Hatóságnál nyilvántartott ajánlatkérők státusza? Ki számít önálló ajánlatkérőnek a Kbt. 6. §-ában előírtakon túl? Egy költségvetési szerv esetében, amely több nagy egységből áll (az egységek vezetői kötelezettségvállalónak tekinthetők az egység számára biztosított keret terhére vállalható kötelezettség tekintetében), az egyes egységek bejelentkezhetnek-e külön-külön is ajánlatkérőként? Ha igen, az egybeszámítás a költségvetési szervre vagy az egységekre érvényes? A Közbeszerzési Hatóság hivatalból hogyan tudja például azt ellenőrizni, hogy megfelelő eljárást bonyolított-e le a szerv, vagy a statisztikai összegezésben valamennyi eljárása szerepel-e, illetve jogorvoslat esetén kivel szemben jár el?
Részlet a válaszából: […] ...szervek belső szervezeti egységei nem tekinthetők annak, így önállóan nem jelentkezhetnek be.A második kérdéskör vonatkozásában: az egybeszámítás tekintetében fontos megjegyezni, hogy ezt a szabályt 2013. július 1-jétől a részekre bontás tilalma váltotta fel....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 9.

Egybeszámítás a Kbt. módosítását követően

Kérdés: A módosítás az egybeszámítási szabályokat jelentősen megváltoztatta: többek között ilyen az egyidejűség – amit az ajánlatkérő az éves tervhez tudott kötni – figyelmen kívül hagyása. Az ajánlatkérőnek folyamatosan kell beszerezni bizonyos árukat a tevékenysége ellátásához. Az eddigi gyakorlat szerint a szerződések lefedték a teljes időt, és nem feltétlenül naptári évre szóltak. Az egybeszámítást elvégezhetjük-e úgy, hogy a beszerzés évében összeszámoljuk valamennyi szerződés értékét az igény felmerülésétől függetlenül?
Részlet a válaszából: […] ...új szabály gyakorlatilag elveti az egybeszámítás logikáját, és a részekre bontás tilalmával új szemléletet próbál meghonosítani a hazai közbeszerzésben. Ennek lényege, hogy a cél a részekre bontás elkerülése, ha az annak érdekében történik, hogy az ajánlatkérő nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 14.

Közbeszerzésiterv-készítési szempontok

Kérdés: Milyen szempontok figyelembevétele szükséges a jó és használható közbeszerzési terv elkészítéséhez? (Elsősorban gyakorlati oldalról tesszük fel a kérdést.)
Részlet a válaszából: […] ...az, hogy az egyszerű eljárási rezsimben indított eljárástkövetően azonos beszerzési tárgyra újabb eljárást kell indítani, s ez azegybeszámítási szabályok figyelembevételével már nemzeti eljárási rezsimbenlefolytatandó eljárást eredményez. Ebben a helyzetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.

Egybeszámítási szabályok alkalmazása szennyvízberuházásnál

Kérdés: Szennyvízberuházásnál a létesítmény építését és a hozzá tartozó gépeket, eszközöket, irányítástechnikai berendezéseket egybe kell-e számítani és az építésre vonatkozó szabályok szerint eljárni, vagy külön az építés, külön az árubeszerzés, abban az esetben, ha a szennyvízberuházás áll építésből, árubeszerzésből, valamint szolgáltatásból (műszaki ellenőr, könyvvizsgáló igénybevétele); a közbeszerzés tárgya építés, szolgáltatás vagy építés, árubeszerzés, szolgáltatás külön-külön eljárásban, és a beruházásban az építési költség a nagyobb, mint az eszközbeszerzés költsége.
Részlet a válaszából: […] ...nem tartalmaz olyan jellegű kötelezettséget, amelynek alapján könyvvizsgáló bevonásával kellene az ajánlatokat elbírálni. Az ún. egybeszámítási szabályokkal a közbeszerzés értékének meghatározásakor, a Közbeszerzési Levelek 6. számában, a 153....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. november 15.