103 cikk rendezése:
1. cikk / 103 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Önök szerint, ha feltételes közbeszerzést folytatunk le, akkor minden esetben elő kell írni a szerződésben a felfüggesztett hatálybalépést?
2. cikk / 103 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 103 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
4. cikk / 103 Az ajánlatkérő kötöttsége a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz
Kérdés: Szerződésmódosítás esetén az ajánlatkérő később, egy esetleges jogorvoslati eljárás során kiegészítheti-e a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglalt jogszabályi és ténybeli indokokat újabbakkal, áttérhet-e más indokokra a szerződésmódosítás körében, avagy teljes egészében kötve van a szerződésmódosításról közzétett hirdetményben foglaltakhoz? Hivatkozhat-e az ajánlatkérő a szerződésmódosítás okaként arra, hogy a szerződés megkötésére a tervezettnél későbbi időpontban került sor?
5. cikk / 103 Feltételes közbeszerzési eljárás indíthatósága banki hitel ajánlatkérő általi igénylése esetén
Kérdés: Feltételes közbeszerzési eljárás indítása esetén az ajánlatkérő által igényelt banki hitel is megalapozza-e a feltételes közbeszerzési eljárás indításának lehetőségét, feltételeit? A banki hitelfelvétel, hitelkérelem benyújtása, elbírálása az ajánlatkérő ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli, előre nem látható körülménynek, feltételnek minősül-e, minősíthető-e? Amennyiben igen, akkor ez a feltétel előírható a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés hatálybalépését felfüggesztő feltételként is?
6. cikk / 103 Eljárási dokumentumok módosítása
Kérdés: Módosíthatja-e az ajánlatkérő a pályázati feltételeket egy már meghirdetett pályázat esetén, ha tisztázó kérdés érkezik olyan tárgykörben, amiről a pályázati dokumentációban még nem rendelkezett, illetve szűkítő körülménynek minősül-e a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások bemutatásának igénye?
7. cikk / 103 Alkalmassági követelmények igazolása kapacitást biztosító magánszemély bevonásával
Kérdés: Az ajánlattevő külső szakembert szeretne bevonni az alkalmassági követelmények igazolására, majd nyertesség esetén a szerződés teljesítésébe. Ez a szakember magánszemély, de rendelkezik azzal a képesítéssel, melyre az ajánlattevőnek szüksége van. Ilyen esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése, illetve benyújtása esetében hogyan értelmezhető, hiszen nem gazdálkodó szervezet a kapacitást nyújtó szervezet (illetve egyben alvállalkozó)? Szükséges-e, hogy e magánszemély rendelkezzen adószámmal? Milyen feltételekkel lehet bevonni a pályázatba?
8. cikk / 103 Eredménytelen eljárást követő más eljárásfajta alkalmazása
Kérdés: Eredménytelen eljárás esetén mikor/hogyan lehet meghívásos, tárgyalásos eljárásba fordulni, illetve ha erre nincs lehetőség, hogyan írhatok ki úgy pályázatot, hogy részvételi szakasszal előminősítsem a jelentkezőket?
9. cikk / 103 Bírálat mellőzhetősége közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében van-e lehetőség arra, hogy a bírálatot ne kelljen elvégeznem?
10. cikk / 103 Eljárás lefolytatása a Kbt. 5. § (3) bekezdésének hatályon kívül helyezését követően
Kérdés: A Kbt. 5. § (3) bekezdésének hatályon kívül helyezésére figyelemmel hogyan kell eljárni? Akár versenyeztetés nélkül is lehet beszerezni, vagy legalább egy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljáráshoz hasonló eljárást kell lebonyolítania az ajánlatkérőnek?