78 cikk rendezése:
1. cikk / 78 Műszaki tartalom változása tárgyalás során
Kérdés: Az ajánlatkérő a tárgyalás során úgy módosította a műszaki tartalmat, hogy ha ezt korábban tudtuk volna, akkor eleve más ajánlatot teszünk. Most a módosítással már nem fogunk tudni ennyi idő alatt reagálni, mert az alvállalkozóink már nem fognak tudni ilyen rövid idő alatt ajánlatot tenni. Igaz, hogy a beszerzési tárgy nem komplex, de ettől még a beszállítók árajánlatai nem fognak megérkezni időben. Hogyan tudjuk érvényesíteni az érdekeinket?
2. cikk / 78 Összeférhetetlenség vizsgálata ajánlattételi szakaszban
Kérdés: Az ajánlattevő ajánlatát a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenítette az ajánlatkérő, tekintettel arra, hogy nem nyújtotta be az ajánlati felhívás VI.3.22 pontjában előírt összeférhetetlenségi nyilatkozatát. Az ajánlattevő ajánlata során jelezte, hogy nem kíván igénybe venni alvállalkozót és kapacitást nyújtó szervezetet. Az ajánlatkérő hiánypótlás keretében kérte, hogy nyújtsuk be az összeférhetetlenségi nyilatkozatot, de iratmintát és tartalmi elvárást nem fogalmazott meg. Az ajánlattevő nem nyújtott be hiánypótlást, de előzetes vitarendezésben jelezte, hogy nem ért egyet az ajánlatkérővel. Összeférhetetlenségi helyzetet miért vizsgál az ajánlatkérő ajánlattételi szakaszban? Az ajánlatkérő jogszerűen járt el az EVK elutasítása során?
3. cikk / 78 Kimentés szerződés megkötése alól
Kérdés: A 473/2022. ügy értelmében a DB szerint a szerződés megkötése alóli kimentésnek is az EKR-ben kell történnie. Miért? Ezt mi alapozza meg? Előírhatja ezt az ajánlatkérő?
4. cikk / 78 Választható kizáró okok igazolása
Kérdés: Hogyan kell a választható kizáró okokat igazolni? Ki, milyen hatóság bocsát ki bármit a témában, figyelemmel arra, hogy az E-Certis sem segít, és nemcsak hazai, hanem külföldi igazolással kapcsolatban is felvetődik a kérdés?
5. cikk / 78 Az ajánlattevők lehetőségei túlzottan szigorú összeférhetetlenségi szabályok megállapítása esetén
Kérdés: Mit lehet tenni abban az esetben, ha az ajánlatkérő túlzottan szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg, vagyis például előírja, hogy a nyertes ajánlattevőnek garantálnia kell, hogy a műszaki leírásban meghatározott projektek és informatikairendszer-fejlesztések megvalósításában sem vállalkozóként, sem alvállalkozóként, sem egyéb közreműködőként nem vett vagy vesz részt, továbbá a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe olyan szakembert, alvállalkozót vagy egyéb közreműködő személyt vagy szervezetet, aki vagy amely a műszaki leírásban meghatározott projektek és informatikairendszer-fejlesztések megvalósításában bármilyen módon közreműködött vagy közreműködik?
6. cikk / 78 Hiánypótlás kapacitást biztosító hamis nyilatkozata esetén
Kérdés: Ha a kapacitást biztosító nyilatkozik hamisan, akkor a nyilatkozat hiánypótoltatható? Egyáltalán köteles vagyok-e hiánypótoltatni ebben az esetben?
7. cikk / 78 Alkalmassági követelmények igazolása kapacitást biztosító magánszemély bevonásával
Kérdés: Az ajánlattevő külső szakembert szeretne bevonni az alkalmassági követelmények igazolására, majd nyertesség esetén a szerződés teljesítésébe. Ez a szakember magánszemély, de rendelkezik azzal a képesítéssel, melyre az ajánlattevőnek szüksége van. Ilyen esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése, illetve benyújtása esetében hogyan értelmezhető, hiszen nem gazdálkodó szervezet a kapacitást nyújtó szervezet (illetve egyben alvállalkozó)? Szükséges-e, hogy e magánszemély rendelkezzen adószámmal? Milyen feltételekkel lehet bevonni a pályázatba?
8. cikk / 78 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
9. cikk / 78 Kapacitást biztosító cég kizárása bírálati szakaszban
Kérdés: Kizárhatja-e az ajánlatkérő a kapacitást nyújtó céget bírálat közben, ha az érintett cég kizáró ok alá került, vagy hiánypótlást kell kérnie, illetve mi az eljárásrend ebben az esetben?
10. cikk / 78 Alvállalkozói szerződések benyújtása építési beruházásoknál
Kérdés: Építési beruházás esetében köteles vagyok-e az alvállalkozói szerződéseket benyújtani?