Szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettség

Kérdés: A szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettségre vonatkozik a kérdésem. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint ha azt a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály az egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)–(5) bekezdésének alkalmazásával megkötött szerződéseket, a szerződéskötést, valamint a szerződésmódosításokat, a szerződés módosítását követően haladéktalanul. A Kbt. nem nevesíti, hogy a szerződés felmondását is közzé kell-e tenni, azonban a fenti hivatkozás értelmezhető úgy is, hogy a felmondás is szerződésmódosítás, tekintettel arra, hogy módosítja a meglévő szerződést (megszünteti azt).
Részlet a válaszából: […] ...teljesítés keretében a megszüntetés okát azonosítani.A Kbt. 43. § (1) bekezdése szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha az a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre

Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
Részlet a válaszából: […] ...pontosan meghatározni. A végleges időpontok: 2021. január 1., 2021. február 1. és 2021. július 1. A későbbi határidő az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben történő fejlesztés igénye miatt szükséges.A szerződések vonatkozásában a módosítás 43. § (1) és (1a)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
Részlet a válaszából: […] ...építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. kormányrendelet 32/A. §-a részletesen szabályozza az ellenszolgáltatás teljesítésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.

Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén

Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdés szerint bejelentett összegre vagy annak egy részére;– részben vagy egészében európai uniós támogatásból megvalósított közbeszerzés esetén a fenti, negyedik bekezdés szerinti határidő harminc nap – a)-i) pontok.A 14. § az alvállalkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre

Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
Részlet a válaszából: […] ...az alvállalkozókat kifizette. Tehát elvileg (feltételezve, hogy nemEU-támogatott a projekt) 15 nap alatt – amennyiben EU-támogatott beszerzés,akkor 45 nap a Kbt. 305. § (3) bekezdésének i) pontja alapján – kell azalvállalkozói juttatásnak az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Számlaellenőrzésre vonatkozó új szabályok

Kérdés: Mi értelme van a számlaellenőrzés fenntartásának? Ez csak az építésnél lesz így, vagy a kapcsolódó szolgáltatásokra is vonatkozik (például karbantartás)?
Részlet a válaszából: […] ...erre a számlaellenőrzésre vonatkozóalábbi szabályok nem irányadók.A számlaellenőrzés részletszabályait az építési beruházásokközbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. kormányrendelet tartalmazza,amely hasonlít a korábbi Kbt.-ben alkalmazott, de...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...üzleti titokra vonatkozó szabályok korlátokat állítanakaz üzleti titok közbeszerzésen belül történő értelmezésére. Ennek megfelelőentehát a szerződés tartalma eleve nem lehet általában üzleti titok tárgya,melynek korlátai az alábbiakban olvashatók:–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Egységes számla kibocsátása az alvállalkozó kifizetését követően

Kérdés: Kifizethetem-e az alvállalkozómat előbb, és így egységesen bocsátom ki a saját számlámat, vagy be kell várnom a kétszámlás megoldást? (Megjegyzem, ez a gyakorlatban alkalmazhatatlan.)
Részlet a válaszából: […] ...bekezdés szerint bejelentett összegre vagy annak egy részére;– részben vagy egészében európai uniós támogatásbólmegvalósított közbeszerzés esetén a fenti, negyedik bekezdés szerinti határidőnegyvenöt nap – 305. § a)-i) pontok.A (4) bekezdés értelmében a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Teljesítési nyilatkozattétellel érintett alvállalkozók

Kérdés: Ajánlattevőt valamennyi alvállalkozója vonatkozásában terheli a teljesítési nyilatkozat megtételének kötelezettsége, vagy ez a kötelezettség a bevonás mértékétől függ?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzési törvény – fizetésre vonatkozó – szabályaijelenleg a következők szerint fogalmaznak:Az ajánlatkérőként szerződő fél a szerződés teljesítésénekelismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról – hajogszabály másként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Jogvita ajánlattevő és alvállalkozója között

Kérdés: Az ajánlatkérő hogyan kezeli azt az esetet, ha jogvita áll fenn az ajánlattevő és az alvállalkozó között?
Részlet a válaszából: […] ...második pontszerint bejelentett összegre vagy annak egy részére;– részben vagy egészében európai uniós támogatásból megvalósítottközbeszerzés esetén a fenti, negyedik pont szerinti határidő negyvenöt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. március 16.
1
2