116 cikk rendezése:
1. cikk / 116 Fedezetelvonás
Kérdés: Az ajánlatkérő szolgáltatásbeszerzésre írt ki nyílt közbeszerzési eljárást. Az ajánlatok felbontását követően – a bírálati cselekményeket mellőzve – az írásbeli összegezés megküldésével közölte az ajánlattevőkkel, hogy a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozva eredménytelennek minősíti az eljárást. Előzetes vitarendezésben rákérdeztünk az indokra. Azt a választ kaptuk, hogy forrásátcsoportosítás történt az ajánlatkérő belső körülményei miatt, így a szerződés megkötésére már nem lenne képes megfelelő anyagi fedezet hiányában. Jogsértő-e az ajánlatkérő döntése?
2. cikk / 116 Versenykorlátozó előírás
Kérdés: Hat telephellyel rendelkező ajánlatkérőként árubeszerzésre tervezünk uniós, nyílt közbeszerzési eljárást kiírni. Azt szeretnénk, ha valamennyi telephelyünkön a nyertes ajánlattevő szakemberei végeznék el a megvásárolt gépsor telepítését és üzembe helyezését. Nem minősül versenykorlátozónak, ha ezt előírjuk a felhívásban?
3. cikk / 116 Összeférhetetlenség referenciaigazolás esetében
Kérdés: Véleményük szerint összeférhetetlenséget jelent, ha két ajánlattevő is olyan referencialevelet nyújt be, amelyet egymásnak állítottak ki?
4. cikk / 116 Alvállalkozó nyilatkozata kizáró okról
Kérdés: Elegendő-e, ha kizáró oki nyilatkozatot kérek az alvállalkozótól, mielőtt én magam nyilatkozom róla?
5. cikk / 116 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
6. cikk / 116 Címkére és címkézésre vonatkozó szabályok kezelése a közbeszerzésben
Kérdés: Szükséges-e, hogy az ajánlatkérő által a műszaki leírásban meghatározott ökocímke leírása és tartalmi követelményei a közbeszerzési dokumentumokban elérhetők legyenek minden gazdasági szereplő számára? (Véleményem szerint az nem reális, hogy mindent az ajánlatkérő magyarázzon el, amikor az információ elérhető nyilvánosan.)
7. cikk / 116 Létszámra vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény előírhatósága takarításszolgáltatás beszerzésénél
Kérdés: Intézménytakarítás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásban előírhat-e az ajánlatkérő olyan alkalmassági minimumkövetelményt, hogy az ajánlattevőnek a korábbi három év mindegyikében legalább 150 fő fizikai állománnyal kell rendelkeznie, vagyis hogy az ajánlattevőnél ennyi legyen az éves átlagos statisztikai állományi létszám?
8. cikk / 116 Hiánypótlás kapacitást biztosító hamis nyilatkozata esetén
Kérdés: Ha a kapacitást biztosító nyilatkozik hamisan, akkor a nyilatkozat hiánypótoltatható? Egyáltalán köteles vagyok-e hiánypótoltatni ebben az esetben?
9. cikk / 116 Keretmegállapodás lehetősége központi beszerző szervezet általi dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása esetén
Kérdés: Hogyan értendő a 168/2004. számú Korm. rendeletben az, hogy DBR-ben keretmegállapodást indít az ajánlatkérő? Valóban van erre lehetőség? Mi ennek az indoka?
10. cikk / 116 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?