23 cikk rendezése:
11. cikk / 23 Kétszakaszos eljárás részvételi szakaszában az ESPD mellett kérhető nyilatkozat
Kérdés: Kétszakaszos eljárásban, ha nem határozunk meg keretszámot, a részvételi szakaszban (uniós eljárás) az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése kötelező a kizáró okok tekintetében, a részletes igazolások, nyilatkozatok majd az ajánlattételi szakaszban, a sorrend megállapítása után kérhetők az ajánlattevőtől/ajánlattevőktől. A részvételi szakaszban kérhető-e az az egyszerű nyilatkozat, hogy a részvételre jelentkező a teljesítéshez nem vesz igénybe kizáró okok hatálya alá tartozó alvállalkozót, vagy ez is csak az ajánlattételi szakaszban kérhető a sorrend megállapítása után? Véleményünk szerint a Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelő nyilatkozat kérhető már az ESPD mellett. Ez egyben egyértelművé teszi a kapacitást biztosító szervezetet is, melynek beillesztésére az ESPD-ben nincs hely. Jól értelmezzük a törvényt?
12. cikk / 23 Kizárólagos jog jogosultjának megjelenése ajánlattevőként ugyanazon eljárásban
Kérdés: Ha egy gazdasági szereplő egy közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítésében közvetlenül részt venne, ám mivel tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi, és egyben kizárólagos forgalmazója és gyártója is egy szoftvernek, így a Kbt. 3. §-ának (2) bekezdése szerint kivételnek tekinthető, emiatt az ajánlattevő nem nevezi meg alvállalkozóként a részvételre jelentkezésében/ajánlatában, akkor ez a gazdasági szereplő ugyanabban az eljárásban lehet-e részvételre jelentkező/ajánlattevő?
13. cikk / 23 Alkalmasságot igazoló szakember közreműködése a szerződés teljesítése során
Kérdés: A Kbt. 128. §-ának (2) bekezdése a szerződés teljesítésének körében előírja, hogy az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában. Az ajánlatkérők a műszaki-szakmai alkalmasság körében jellemzően a teljesítésben is megjelenő "pozíció"-hoz rendelik a megkövetelt szakembereket (szolgáltatás nyújtása tárgyban például rendelkezzen 1 fő élelmezésvezetővel, 1 fő mérlegképes könyvelővel, 1 fő projektmenedzserrel; építési beruházás tárgyban 1 fő építésvezetővel stb.). A közbeszerzési eljárásban az adott alkalmasságot igazoló szakember köteles-e ugyanabban a "szakemberi pozícióban" közreműködni a szerződés teljesítése során, avagy a szerződés teljesítésében való közreműködésének módját és mértékét az ajánlatkérőként szerződő fél nem köteles vizsgálni (feltételezve, hogy a szakember nem kapacitást nyújtó személy)?
14. cikk / 23 Fenntartott szerződéssel kapcsolatos értelmezési kérdések
Kérdés: Az ajánlatkérő a Kbt. 122/A. §-a, valamint a 122. §-ának (9) bekezdése előírása szerint folytat le eljárást. Az ajánlatok ellenőrzése során megállapította, hogy egyik ajánlattevő elmúlt évi nettó árbevétele több mint 5 milliárd forint, másik ajánlattevő alvállalkozója elmúlt évi nettó árbevétele 1,2 milliárd forint. Az ajánlatkérő az értékelés szakaszában értesítheti-e az ajánlattevőket – hivatkozással a Kbt. 77. §-ának (1) bekezdésére – arról, hogy az eljárás további szakaszában nem vesznek részt, ajánlatuk a Kbt. 74. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen?
15. cikk / 23 Kötbérmérték saját eljárásrendben lefolytatott közbeszerzéseknél
Kérdés: Nem értem, miért 5 százalék a kötbér a saját eljárásrendről szóló útmutatóban, amikor az lehet több is? Inkább félreinformál, mint segít. Mi az álláspontjuk ebben a kérdésben?
16. cikk / 23 Eljárástípusok az új Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben milyen eljárásfajták vannak? Melyek a főbb változások?
17. cikk / 23 Rákérdezés irreálisan alacsony árra műszaki tartalom pontosítására irányuló tárgyalási folyamatban
Kérdés: Ha a tárgyalás témája a műszaki tartalom pontosítása, szükséges-e adott esetben az irreálisan alacsony árra rákérdezni ajánlattétel után a tárgyalás megkezdése előtt? Jól gondolom-e, hogy mivel itt a nem teljesen tisztázott műszaki tartalom miatt az ajánlati árak nem ugyanarra a műszaki tartalomra vonatkoznak, ezért nem összehasonlíthatók, és így nincs értelme magyarázatot kérni?
18. cikk / 23 Jelentkezők számának korlátozása meghívásos és tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Meghívásos és tárgyalásos eljárás esetén mikor korlátozható a jelentkezők száma, és milyen indokkal? Mit jelent a korlátozásra vonatkozó objektív szempont kitétel? Mi minősül objektívnak a gyakorlatban?
19. cikk / 23 Ajánlatok megfelelőségének értelmezése
Kérdés: Miért nem nyilváníthatja az ajánlatkérő eredménytelenné az eljárást a Kbt. 88. § (1) bekezdésének f) pontja alapján, és mit jelent az a gyakorlatban, hogy az ajánlatok egyéb módon nem felelnek meg a jogszabályi feltételeknek?
20. cikk / 23 Kizáró okok építési beruházásoknál
Kérdés: Építési beruházások esetében milyen kizáró okokat határoznak meg a jogszabályok, elsősorban a Kbt.?