24 cikk rendezése:
11. cikk / 24 Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben
Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
12. cikk / 24 Nyilatkozat összeférhetetlenségről
Kérdés: Véleményük szerint kérhető-e új Kbt. szerinti közbeszerzési eljárásban az ajánlattevőtől/alvállalkozótól/kapacitást nyújtó szervezettől olyan tartalmú nyilatkozat, hogy ajánlattevő/alvállalkozó/kapacitást nyújtó szervezet nem minősül összeférhetetlennek a Kbt. 25. § (3)–(4) bekezdésében meghatározottak szerint? Másként, el tudja-e dönteni az ajánlattevő/részvételre jelentkező az ajánlat benyújtásakor, hogy vele szemben fennáll-e az összeférhetetlenség, vagy azt az eljárás során az ajánlatkérőnek kell megállapítania, a rendelkezésére álló információk, az eljárás előkészítésébe bevont személyek ismerete, az eljárás során megtett intézkedései és az esetlegesen a felvilágosítás nyújtása során kapott információk alapján?
13. cikk / 24 Kizáró okok és alkalmassági követelmények előírása-igazolása nemzeti eljárásrendben
Kérdés: Kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy az új Kbt. szabályai szerint nemzeti eljárásrendben, a gyakorlatban hogyan történhet a kizáró okok, valamint az alkalmassági követelmények ajánlatkérő általi előírása és az ajánlattevők általi igazolása az eljárás egyes szakaszaiban.
14. cikk / 24 Kimentés a közbeszerzésben
Kérdés: Hogyan alkalmazható a kimentés [új Kbt. 25. §-ának (8) bekezdése] intézménye?
15. cikk / 24 Igazolás elfogadása kiegészítő tájékoztatáskérés hiányában
Kérdés: Pénzügyi alkalmasság tekintetében az ajánlattevőtől az ajánlatkérő nem negatív mérleg szerinti eredmény igazolását kérte. Az ajánlattevők között volt egyéni vállalkozó, aki igazolásként a vállalkozói személyijövedelemadó-bevallását nyújtotta be, amelyből megállapítható, hogy nem volt veszteséges a vállalkozás. Azonban az ajánlattevő a 310/2011. kormányrendelet 14. §-ának (3) bekezdése szerint nem kért kiegészítő tájékoztatást, arra vonatkozóan, hogy az ajánlattevő milyen formában fogadja el az igazolást. Kérdésként merül fel, hogy az alkalmasság igazolásaként benyújtott dokumentumok megfelelése esetén, azonban a kiegészítő tájékoztatás kérésének elmulasztása ellenére elfogadható-e, illetve hiánypótlás kérhető-e a mérleg szerinti eredmény benyújtására (egyéni vállalkozó kizárólag kapacitásnyújtóval tudná ezt megtenni), avagy érvénytelenek kell-e minősíteni az annak hiányában benyújtott ajánlatot?
16. cikk / 24 Összeférhetetlenség építési beruházások esetében
Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
17. cikk / 24 Kizárólagos jog, hirdetmény nélküli eljárás
Kérdés: Ha tovább szeretném terveztetni a beszerzés tárgyát az eredeti tervezővel, a kizárólagos jog miatt egyértelmű-e a hirdetmény nélküli eljárás, azaz van-e jogom indítani, vagy nem érdemes megpróbálni?
18. cikk / 24 Kizáró ok a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényben
Kérdés: Hogyan kezeljük, amikor egy kizáró ok nem a Kbt.-ben, hanem egy másik törvényben jelenik meg, jelesül a munkaügyi ellenőrzésről szóló törvényben?
19. cikk / 24 Ajánlattevő összeférhetetlenségi nyilatkozata
Kérdés: Mi alapján kötelezheti az ajánlatkérő az ajánlattevőt arra a nyilatkozatra, hogy vele szemben nem állnak fenn a Kbt. 10. §-ának meghatározott összeférhetetlenségi okok?
20. cikk / 24 Hiánypótlás ajánlati biztosítékra
Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?