Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...értékű, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült értékű közbeszerzési eljárások ellenőrzéséről rendelkezik, azaz csak és kizárólag a becsült értéket veszi az ellenőrzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása

Kérdés: Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?
Részlet a válaszából: […] ...a beszerzést lefolytatni. Ketté kell választani a beszerzési tárgy egységét a közbeszerzési rezsim megválasztása érdekében, és a beszerzési eljárás során meghatározott beszerzési tárgyat. Az ajánlatkérőnek szabadsága van több részre bontani a beszerzési tárgyat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban

Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben a közbeszerzési eljárás lebonyolításával kapcsolatban érdeklődik a kérdező, amely kérdés életszerű, és rávilágít a 2017. január 1-jén hatályba lépett 29. § gyengeségeire. Az új szabály az alábbiak szerint szól:– az ajánlatkérő más...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások

Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...köttetett, mely a Kbt. 127. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében semmis. E pont szerint ugyanis semmis az a szerződés, ha azt a közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötötték meg. Ennek megtámadására a Kbt. értelmében az alábbiak szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Iratbetekintés megtagadása

Kérdés: A Kbt. 80. §-ának figyelembevételével lehetséges-e megtagadni az ajánlattevő iratbetekintési kérelmét a versenytárs ajánlattevők Kbt. 69-70. §-a szerinti indoklásába, amennyiben ezeket egyébként az ajánlattevők nem nyilvánították üzleti titokká?
Részlet a válaszából: […] ...egyesített ügy kapcsán az Európai Unió Bírósága kimondta: "...fontos, hogy az ajánlatkérők ne tegyenek hozzáférhetővé olyan, közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos információkat, amelyek megismerése a verseny torzítására használható akár a folyamatban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. április 9.

Aláírási címpéldány üzleti titokká minősítése

Kérdés: Lehet-e üzleti titok az aláírási címpéldány?
Részlet a válaszából: […] ...nyilvános adatra vonatkozó, külön törvénybenmeghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik. Aközbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés engedményezést kizárórendelkezése nem minősül üzleti titoknak;– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 15.

Ajánlattételi felhívás címzettjei a Kbt. 122. §-a (7) bekezdésének a) pontja szerinti eljárásban

Kérdés: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 122. §-ának (8) bekezdése a következőkről rendelkezik: a (7) bekezdés a) pontja szerinti esetben a 100. § (1) bekezdése nem alkalmazandó. Az ajánlatkérő a (7) bekezdés a) és c) pontjai szerinti esetben is köteles biztosítani a versenyt, és legalább három ajánlattevőt ajánlattételre felhívni. A (7) bekezdés a) pontja szerinti esetben olyan gazdasági szereplőknek kell ajánlattételi felhívást küldeni, amelyek mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek, vagy költségvetési szervek, és amelyek a szerződés teljesítésére való alkalmasság feltételeit az ajánlatkérő megítélése szerint feltehetőleg teljesíteni tudják. A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (4) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés az ilyen eljárásokban nem alkalmazandó. Fentiek alapján az ajánlatkérőnek arra kell figyelnie a 122. § (7) bekezdésének a) pontja alapján lefolytatásra kerülő eljárás esetén, hogy az ajánlattételre felkértek között legyen legalább három olyan gazdasági szereplő, akik (amelyek) mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülnek, vagy csak és kizárólag ilyen gazdasági szereplőknek köteles kiküldeni az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívást?
Részlet a válaszából: […] ...árubeszerzésre vagy szolgáltatásmegrendelésre, vagy 150 millió Ft-ot elnem érő értékű építési beruházásra folytat le közbeszerzési eljárást, ez azeljárás hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás lehessen, mely eljárásmegindításáról nem kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Jogszabálysértés tényének megállapítása támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén

Kérdés: A támogatásból megvalósuló közbeszerzések vonatkozásában a közbeszerzéshez támogatást nyújtó, illetve a támogatás felhasználásában jogszabály alapján közreműködő szervezet – ha a feladatkörük ellátása során (utóellenőrzés) a törvénybe ütköző magatartás vagy mulasztás jut tudomásukra – szabálytalansági eljárás keretében saját hatáskörében megállapíthatja-e a közbeszerzési eljárásra vonatkozó jogszabályok megsértésének tényét?
Részlet a válaszából: […] ...hatáskörét a Kbt. az alábbiakszerint szabályozza:A törvény 133. §-ának (1) bekezdése szerint a közbeszerzésre,a közbeszerzési eljárásra, a minősített beszerzésre, a minősített beszerzésieljárásra, a védelmi beszerzésre, valamint a védelmi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...nyilvános adatra vonatkozó, külön törvénybenmeghatározott adatszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettség alá esik. Aközbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés engedményezést kizárórendelkezése nem minősül üzleti titoknak – Kbt. 73...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Vállalkozások minősítése

Kérdés: Mit jelent az, hogy a vállalkozás minősítéséről nyilatkozni kell?
Részlet a válaszából: […] ...felhívás feltételeire, aszerződés teljesítésére, a kért ellenszolgáltatásra, valamint arra vonatkozóan,hogy a nyertessége esetén a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésteljesítése céljából, e szerződésen alapuló szerződéseiben saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. március 16.
1
2
3