16 cikk rendezése:
1. cikk / 16 Védett műhely minőség-ellenőrzése
Kérdés: Az új Kbt. alapján indítandó közbeszerzésünket védett műhelyek számára kívánjuk fenntartani. Korábbi, hasonló eljárásaink során az eljárásban a régi Kbt. által hivatkozott "jogszabályban meghatározottak" szerint, azaz a 302/2006. kormányrendelet szerint folytattuk le, figyelembe véve a Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatóját (KÉ. 2014. évi 109. szám) is. A védett műhely "státusz" igazolására a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal igazolását kértük a kormányrendelet 5. §-a (4) bekezdésének megfelelően. Kérdésünk, hogy véleményük szerint továbbra is alkalmazható-e a 302/2006. kormányrendelet annak ellenére, hogy a felhatalmazó rendelkezés – többszörösen – hatályon kívül került, és az új Kbt.-ben már hivatkozás sincs a "külön jogszabályra"? (Az új Kbt. csak a védett műhely fogalmát határozza meg, de az nem egyértelmű, hogy ajánlatkérő a védettműhely-minősítést az eljárás során miként ellenőrizhetné.)
2. cikk / 16 Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett
Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
3. cikk / 16 Részszempontok értékelése
Kérdés: A részszempontokat azonos módszerekkel kell-e értékelni egy pályázaton belül? Hol található erre vonatkozóan iránymutatás, illetve hogyan szabályozza a kérdést a közbeszerzési törvény?
4. cikk / 16 Közbeszerzésiterv-készítési szempontok
Kérdés: Milyen szempontok figyelembevétele szükséges a jó és használható közbeszerzési terv elkészítéséhez? (Elsősorban gyakorlati oldalról tesszük fel a kérdést.)
5. cikk / 16 Szerződésmódosítással kapcsolatos értelmezések
Kérdés: A közbeszerzési törvény 303. §-ával kapcsolatosan felmerülő szerződésmódosításhoz kapcsolódóan rengeteg kérdés merült fel a gyakorlat során, különösen a Közbeszerzések Tanácsa elnökének 2006. szeptember 13. napján kiadott tájékoztatója alapján. Az első kérdésem az, hogy a módosítás során mi értelmezhető lényeges, jogos érdeksérelemnek? Azon túl, hogy ez igen szubjektív, eszmei érdeksérelem vagy a beszerzés értékéhez képest – esetleg százalékos arányban – meghatározható sérelemről is szó lehet? Van-e erre gyakorlat? A másik kérdés a témához kapcsolódva az, ha fennállnak a Kbt. 303. §-ában felsorolt konjunktív feltételek, akkor a módosítást csak a közbeszerzési értékhatár alatt lehet alkalmazni (8, illetve 15 millió forint)? Az értékhatár felett már más vonatkozó eljárást kell lefolytatni? Esetlegesen elképzelhető az értékhatárt meghaladó összegű szerződésmódosítás is? (A szabályozás nem mondja ezt ki egyértelműen, még ha az alapelvekből ez következik is.)
6. cikk / 16 Kbt. megkerülése a gyakorlatban
Kérdés: A Kbt. 2/A. §-ának (1) bekezdése szerint nem minősül a 2. § (1) bekezdésének alkalmazásában szerződésnek az a megállapodás, amelyet "a 22. §-ának (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő és az olyan, százszázalékos tulajdonában lévő gazdálkodó szervezet köt egymással, amely felett az ajánlatkérő – tekintettel a közfeladat, illetve a közszolgáltatás ellátásáért vagy ellátásának megszervezéséért jogszabályon alapuló felelősségére – a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik, feltéve, hogy a gazdálkodó szervezet a szerződéskötést követő éves nettó árbevételének legalább 90 százaléka az egyedüli tag (részvényes) ajánlatkérővel kötendő szerződés teljesítéséből származik. A szerződés teljesítéséből származik a szerződés alapján harmadik személyek részére teljesített közszolgáltatás ellenértéke is, tekintet nélkül arra, hogy az ellenértéket az ajánlatkérő vagy a közszolgáltatást igénybe vevő személy fizeti meg." Valamely önkormányzat egy közfeladat ellátására 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaságot alapít, vele a Kbt. eljárása nélkül hosszú távú megállapodást köt. A Kbt. megkerülésének minősül-e, ha ezt a gazdasági társaságot az önkormányzat ezután értékesíti, természetesen a megállapodásaival együtt?
7. cikk / 16 Elektronikus hirdetmény megjelenési határideje
Kérdés: Elektronikus hirdetmény megjelentetésére mennyi időn belül lehet számítani?
8. cikk / 16 Közösségi és nemzeti értékhatár a Kbt.-ben
Kérdés: Mi a különbség a közösségi és a nemzeti értékhatár között?
9. cikk / 16 Tájékoztató megjelentetésének kötelezettsége egyszerű eljárásban
Kérdés: Az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót a közbeszerzési törvény 299. § (1) bekezdésének a)-b) pontja szerint lefolytatott eljárás esetén meg kell-e jelentetni? A közzététellel kapcsolatban eltérő vélemények jelentek meg a Közbeszerzési Levelek 16. számának 369-es, valamint a Közbeszerzési Levelek 5. számának 126-os és a Közbeszerzési Levelek 17. számának 399-es számmal jelölt válaszaiban. Mi a helyes eljárás?
10. cikk / 16 Hiánypótlási felhívás egyetlen ajánlattevőnek
Kérdés: Lehetséges-e nyílt közbeszerzési eljárás során hiánypótlás keretében több ajánlattevő közül kizárólag egyet felszólítani meghatározott évi eredménykimutatást hitelesítő könyvvizsgálói záradék hiteles másolatának pótlására abban az esetben, ha erre sem az ajánlati felhívás, sem a kiadott dokumentáció nem kötelezte a lehetséges ajánlattevőket? (Cégünk a fenti igazolás másolatát nyújtotta be, véleményem szerint költségtakarékossági szempontból a többi ajánlattevő is. Ezen felhívás csak a később nyertesként kihozott ajánlattevőnek szólt.)