Tartozás ledolgozása súlyos szerződésszegést követően

Kérdés: Közműfejlesztés építési beruházás nyertes ajánlattevője a vállalkozói szerződés alapján 30% előleget kapott. A teljesítés során két részszámla lett kifizetve. Az előleg, valamint a három részszámla összege a teljes vállalkozói díj 82%-a volt. A vállalkozó azonban a 3. részszámla kifizetését követően levonult a munkaterületről, és félbehagyta a beruházást. Az önkormányzat által felkért szakértő megállapította, hogy a beruházás készültségi foka 62%-os. Az önkormányzat felszólította a vállalkozót, hogy a készültségi foknak megfelelően ismeri csak el a teljesítést, és a korábban kifizetett összeg és a készültségi fok közötti különbözetet kéri visszafizetni. A vállalkozó erre nem volt hajlandó, így az ajánlatkérő bírósághoz fordult. A bírósági eljárás során a vállalkozó egyezségi ajánlattal állt elő, miszerint a tartozását "ledolgozza", vagyis nem pénzben teríti meg a tartozást, hanem "természetben". Érinti-e ez a megoldás az eredeti közbeszerzési eljárás alapján megkötött vállalkozói szerződést? Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, hogy tud munkát adni a vállalkozónak, de ennek értéke a közbeszerzési értékhatárt eléri, hogyan kezelhető ez közbeszerzés szempontjából?
Részlet a válaszából: […] Az eredeti vállalkozói szerződés súlyos szerződésszegéssel ért véget, melyet az ajánlatkérőnek szankcionálnia kell. Egyrészt kötbérezni, másrészt az előleget visszakövetelni. További lehetőség, hogy a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pont alapján a későbbi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

Költségvetési szerv vállalkozási tevékenysége körében kötött szerződéseinek közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Cégünk a Kbt. 5. § (1) bek. c) pontjának hatálya alá tartozó költségvetési szerv, mely alaptevékenysége mellett az Áht. 7. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott vállalkozási tevékenységet is végez. Az egyes vállalkozási szerződésekben meghatározott vállalkozói díjból fedezzük a vállalkozási szerződés teljesítéséhez szükséges dologi kiadásokat, illetőleg vásárolunk egyéb tárgyi eszközöket. A dologi és egyéb kiadások egyes esetekben meghaladhatják a közbeszerzési értékhatárt. A költségvetési szerv vállalkozási tevékenysége keretében kötött szerződéseire kiterjed-e a mindenkori közbeszerzési törvény hatálya?
Részlet a válaszából: […] ...megkötése érdekében az 5-7. §-ban ajánlatkérőként meghatározott szervezetek az e törvény szerinti közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárást kötelesek lefolytatni.A (2) bekezdés alapján közbeszerzési szerződés megkötésére közbeszerzési eljárást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.

Régi Kbt. hatálya alatt kötött szerződések módosítása az új Kbt. rendelkezései szerint

Kérdés: A szerződésben a felek nem rendelkeztek a környezetvédelmi termékdíjról, de a megrendelt termékek egy része termékdíjköteles. A megrendelő – ajánlatkérő – azt mondja, hogy mivel a szerződés erre nem tartalmaz kifejezett rendelkezést, nem állíthatjuk be a számlába a termékdíj összegét. Márpedig a jogszabály szerint a termékdíjat a számlában szerepeltetni kell, és egyébként a szerződés e vonatkozásban tiltó rendelkezést sem tartalmaz. Jogos az ajánlatkérő elzárkózása? (A szerződésre még a 2011. évi CVIII. törvény vonatkozik.)
Részlet a válaszából: […] ...(2) bekezdés értelmében a szerződés – a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése – vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. december 1.

Részekre bontás tilalma

Kérdés: Ajánlatkérő több ingatlanára (de nem valamennyire) üzemeltetési szerződést kíván kötni közbeszerzési eljárás keretében. A szerződés tárgya: fűtési és légtechnikai rendszerek, elektromos hálózatok, felvonók, tetőszerkezet, külső és belső fa- és fémszerkezet karbantartása és üzemeltetése, valamint rovarirtás. Az eljárásban nem szereplő ingatlanokon minimális mértékben előfordulhat a fenti munkák közül egyik vagy másik. Jól gondolom-e, hogy ezeket nem kell hozzászámítanom a Kbt. szerint lefolytatott eljárás értékéhez? Ez a feltevésem a KH által kiadott útmutatón alapszik, amely szerint a szolgáltatások keretében azok a beszerzések tekinthetők tartalmilag egységesnek, amelyek azonos szakterülethez vagy szakmához tartoznak. A különböző ingatlanokra vonatkozó azonos szakterülethez tartozó szolgáltatásokat sem kell egybeszámítanom, miután ezek az ingatlanok olyan távol fekszenek egymástól, hogy egyébként sem kötnék egy szerződést ezekre a munkákra? Ha egy szerződésben szeretném megrendelni, akkor egybe kellene számolni?
Részlet a válaszából: […] ...azaz közbeszerzési szempontból együtt kell őket kezelni. Az üzemeltetési szerződést az ajánlatkérő megkötheti egy közbeszerzési eljárásban, egy szerződés keretében valamennyi ingatlanra, vagy ingatlanonként lehetővé teheti a részajánlattételt is,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. július 9.

Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén

Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...értelmében az (1) bekezdés szerinti esetben a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni.A (3)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...legfeljebb két közbeszerzésre lehet szétbontani. A nagyobb értékűközbeszerzésre akkor is a IV. vagy V. fejezet szerinti közbeszerzési eljárástkell lefolytatni, ha becsült értéke nem éri el a közösségi értékhatárt. Akisebb értékű közbeszerzésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Minősített ajánlattevők jegyzékére felkerülés "haszna"

Kérdés: Mi az értelme a minősített ajánlattevők jegyzékére felkerülésnek, ha gyakorlatilag szinte valamennyi ajánlatkérő szigorúbb minősítési szempontokat határoz meg a kizáró okok és azok igazolási módja tekintetében?
Részlet a válaszából: […] ...Azaz ennekkövetkezménye, hogy majdnem minden ajánlatkérő eltérő, szigorúbb minősítésiszempontokat határoz meg egy adott közbeszerzési eljárásban. A Kbt. a jegyzékbe kerülési, illetve az abból való törlésieljárás vonatkozásában – a fentiekben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. július 27.

Egybeszámítás és közbeszerzés nélküli kedvezőbb ár

Kérdés: Alapfokú oktatási intézmény vagyunk, saját konyhát is üzemeltetünk. Az élelmezésinyersanyag-felhasználásunk éves szinten kb. 20 300 000 forint. Kötelező-e közbeszerzési eljárás alá vonni az élelmezési nyersanyagok beszerzését? Eddig mindig a legkedvezőbb árajánlatot tévő szállítóktól szereztük be a különféle nyersanyagokat. Mindig kihasználjuk a különféle akciós lehetőségeket is a vásárlásnál, így tudjuk biztosítani alacsony térítési díj mellett is a jó minőségű étkeztetést. Félő, hogy a közbeszerzés miatt sokkal drágábbá és rosszabb minőségűvé válna az étkeztetés, ami miatt esetleg több tanulónk is kiesne az étkeztetésből.
Részlet a válaszából: […] ...több – egyenként a közösségiértékhatárt el nem érő értékű – beszerzési tárgy együttes értéke miatt efejezet szerinti közbeszerzési eljárást kell lefolytatni, nem minősül aközbeszerzési törvény megkerülésének, ha az egybeszámított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.

Egy ajánlat tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Nem vezet-e visszaélésre az, ha tárgyalásos eljárásban csak egy ajánlat érkezik, és az ajánlatkérő az egyetlen ajánlatot tevővel tárgyal? Összeegyeztethető-e ez a közbeszerzés jogintézményével, indokával?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezéseket tartalmazó 4. §-ának 35. pontjában,amely jogszabályhelyben foglaltak szerint a tárgyalásos eljárás olyanközbeszerzési eljárás, amelyben az ajánlatkérő az általa – a közbeszerzésitörvényben előírtak szerint – kiválasztott egy vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.

Közbeszerzési törvény végrehajtására kiadott rendeletek hatályos jegyzéke

Kérdés: Melyek a közbeszerzési törvény jelenleg hatályos végrehajtási utasításai? Hol találhatjuk meg a rendeleteket elektronikus formában?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. jelenleg hatályos végrehajtási utasításai akövetkezők:– 1/2004. (I. 9.) FMM rendelet a közbeszerzési eljárásokhozkapcsolódó, a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozótájékoztatási kötelezettség eljárási szabályairól és díjazásáról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 2.
1
2