Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...értékű, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült értékű közbeszerzési eljárások ellenőrzéséről rendelkezik, azaz csak és kizárólag a becsült értéket veszi az ellenőrzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Kiegészítő tájékoztatást megelőzően benyújtott, utólag nem módosított ajánlat kezelése

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban kiegészítő tájékoztatásra került sor, melynek során az ajánlatkérő új árazatlan költségvetést készített és küldött meg az ajánlattevőknek. Az egyik ajánlattevő még ez előtt a kiegészítő tájékoztatás előtt benyújtotta ajánlatát, azt a kiegészítő tájékoztatást követően sem vonta vissza, nem módosította, így még a korábbi költségvetést árazta és nyújtotta be. Az ajánlatkérő a Kbt. 71. § (8) bekezdésének megfelelően jár-e el, ha a hiánypótlás keretében a költségvetés kijavítására szólítja fel az ajánlattevőt?
Részlet a válaszából: […] A válasz megadásakor feltételezzük, hogy a kiegészítő tájékoztatás jogszerű volt. A Kbt. 71. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérőnek kötelezettsége a hiánypótlás lehetőségét biztosítani, ugyanakkor a (3) bekezdés szerint a hiányok pótlása csak arra irányulhat,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 4.

Eljárás fordítás pontatlansága esetén

Kérdés: Mi a teendő akkor, ha az ajánlatkérő azért zárja ki az ajánlattevőt, mert az általa benyújtott fordítás nem pontosan azt tartalmazza, mint amit az eredeti nyilatkozat, azaz például elírtak benne egy számot?
Részlet a válaszából: […] ...a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 15.

Hiánypótlás során történt elírás jogkövetkezménye

Kérdés: Van-e jelentősége annak, hogy azért, mert a hiánypótlás során elírom a műszaki paramétereket az ajánlatban foglaltakhoz képest, a többi hiánypótlást sem veszi figyelembe az ajánlatkérő, és úgy írja mindezt az összegzésbe, mintha semmilyen hiánypótlást nem nyújtottam volna be? Lehet-e ennek hamis adatszolgáltatás a következménye?
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki– korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Hiánypótlás elrendelésének feltétele

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő három részre bontotta eszközbeszerzését. Az egyik ajánlattevő ajánlatában következetesen felcserélte az 1. és a 2. részt, így a felolvasólapon az 1. részre 6 millió forint, míg a 2. részre 1 millió forint ajánlatot tett, melyet az ajánlatában tételes árajánlattal alá is támasztott, vagyis az ajánlattevő ajánlatán belül nem volt ellentmondás. A tételes árajánlatból egyértelműen kiderül, hogy a részeket az ajánlattevő felcserélte, vagyis az 1. részre irreálisan magas ajánlatot, míg a 2. részre aránytalanul alacsony megajánlást tett, mindkét rész esetében helytelen műszaki tartalommal. Az ajánlatkérő a hibát úgy orvosolta, hogy hiánypótlásban felkérte a hibázó ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a felolvasólapot és a tételes árajánlatokat a megfelelő részek megjelölésével. Az ajánlattevő a hiánypótlást teljesítette, mind az árat, mind a tételes ajánlatot benyújtotta a helyes részekhez egyébként változatlan tartalommal, így ajánlata érvényes és nyertes is lett, vagyis a hiánypótlás nagymértékben befolyásolta az ajánlattevők között kialakult sorrendet. Helyesen járt-e el az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] Feltételezzük a kérdés alapján, hogy a két részt teljes mértékben felcserélték, azaz nem csupán a felolvasólapok cseréje történt meg. A hiánypótlás elrendelésének feltétele a Kbt. 71. §-ának (3) bekezdése értelmében, hogy az ajánlat megfeleljen a közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Árlista hibájának javítása

Kérdés: A bontást követően észleljük, hogy a részletes árlistánkba hibás tétel került. Két tételt felcseréltünk, azaz az egyik nagyon magas, a másik nagyon alacsony lett. A két termék árát más-más mennyiséggel kellett kalkulálni, tehát a csere a teljes ajánlati árat is változtatja. Nem a mérték érdekes, mert nem különösebben fontos a két termék, hanem az elv. Lehet ezt javítani? Milyen módon? Ha az egyik tétel így marad, aránytalanul alacsony lenne az ár. Javíthatjuk ezt a szerződés aláírása után?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződés értékének növekedését – Kbt. 141. §-ának (2) bekezdése.A Kbt. 131. §-ának (1) bekezdése szerint eredményes közbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes ajánlattevővel – közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevőkkel –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 9.

Árajánlat hiányainak pótlása

Kérdés: Hiánypótoltatható-e a hiányos árajánlat?
Részlet a válaszából: […] ...közötti helyezési sorrendet nem befolyásolja.A kérdés kapcsán tehát azt kell az ajánlatkérőnek megvizsgálnia a konkrét közbeszerzési eljárás feltételrendszerében, hogy a hiányzó árajánlati elem teljesen hiányzik az ajánlatból, vagy csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 18.

Önkéntes hiánypótlás

Kérdés: Meddig teljesíthető az ún. önkéntes hiánypótlás, és milyen körben, tartalommal?
Részlet a válaszából: […] ...fél teljesítésében – a (3) bekezdés szerinti kivétellel – köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az ajánlattevő alkalmasságának igazolásában. Az ajánlattevő köteles az ajánlatkérőnek a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 29.

Ajánlati biztosítékkal kapcsolatos DB-határozat

Kérdés: 2008-ban az 1591. számú kérdésre adott válaszban (ajánlati biztosíték mint pótoltatható hiány) hivatkoznak rá, hogy a Döntőbizottság határozatában kifejtette, hiánypótlás esetén az ajánlati biztosíték befizetése pótlólapon is lehetséges. Sőt kiegészítése is lehetséges. Milyen számon található(k) a határozatok? (Az adatbázisban ilyen tárgykörű határozatot nem találtunk.)
Részlet a válaszából: […] A vonatkozó válaszban nem pótlap benyújtását tettüklehetővé, továbbá egyértelművé tettük, hogy nincs helye hiánypótlásnak azajánlati biztosíték tekintetében. A válasz ugyanakkor kitért arra a rendkívülérdekes D.557/14/2007. iktatószámú határozatra, mely a Kipszer Zrt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 7.

Nettó ár figyelembevételének esete

Kérdés: Egyik utóbbi számukban megjelent véleményükkel nem teljesen értek egyet, kérem ezért szíves válaszukat az alábbi kérdésre. Költségvetési szerv szolgáltatásra kér ajánlatot, amelynek értéke ugyan nem éri el a közbeszerzési értékhatárt, de az egybeszámítási szabályok miatt egyszerű eljárás lefolytatására kerül sor. Az Önök szerint nyertesnek számító (legalacsonyabb) nettó árra a vállalkozó 20 százalékos forgalmi adót számol, az azt követő legjobb ajánlat alanyi mentes, ezért a bruttó ára alacsonyabb, mint a legalacsonyabb nettó árat ajánlóé. (Az értékelés szempontja a legalacsonyabb ajánlati ár volt, nem nevesítve, hogy bruttó vagy nettó, de valamennyi értéket meg kellett adni). Véleményem szerint a Kbt. egyik alapelve szerint (közpénzek ésszerű felhasználása) a nyertes az, aki felé a legkisebb a költségvetési szerv kifizetési kötelezettsége, a Kbt. 57. § (2) bek. a) pont szerinti megfogalmazás – "a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás" – is ezt mondja. A nettó árat akkor kell figyelembe venni, ha a közbeszerzési eljárás lefolytatásának szükségességét vizsgáljuk (35. §). Jól értelmezem?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a teljesség kedvéértismertetjük a véleményünk szerint érintett kérdést és az arra adott választ, akövetkezők szerint. Egy közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként tévesenhatároztuk meg az áfa mértékét. (A beszerzés tárgya 5 százalékos áfatartalommalbírt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.
1
2