GVH-bejelentési kötelezettség

Kérdés: Az elmúlt időszakban a Közbeszerzési Döntőbizottság számos határozatot hozott közérdekű bejelentés nyomán lefolytatott vizsgálat eredményeként, amelyekben elmarasztalta az ajánlatkérőt többek között hatósági bejelentésének elmulasztása miatt. A döntések szerint a közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő nem biztosította a verseny tisztaságát, megsértve ezzel a Kbt. 2. § (1) bekezdésében foglalt közbeszerzési alapelvet, valamint nem tett eleget a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a Gazdasági Versenyhivatal felé. (D.101/15/2024., D.102/15/2024., D.108/16/2024., D.113/16/2024.) Mi lett volna az ajánlatkérő részéről a megfelelő eljárás? Milyen eljárási cselekményeket kellett volna alkalmaznia az ajánlatkérőnek az eljárása során? Ha a becsült érték és a legkedvezőbb ajánlati ár hasonlóságának észlelését követően felvilágosításkérés kerül kiküldésre az ajánlattevő felé, a kapott válasz alapján az ajánlatkérő dönthet-e úgy, hogy nem szükséges a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerint a bejelentés megtétele? Amennyiben az ajánlatkérő az esetleges indokolást elfogadja, úgy az általa meghozott döntéssel nem vonja el a GVH hatáskörét? Ha a benyújtott ajánlatok ajánlati árai között nem jelentős a különbség, vagy valamennyi ajánlat ajánlati ára megközelítőleg egyezik, akkor a Kbt. 36. § (2) bekezdésének alkalmazása indokolatlan? Amennyiben az ajánlatkérő mégis értesíti a GVH-t a Kbt. 36. § (2) bekezdésének megfelelően, akkor a kifogásolt ajánlat minek minősül, érvénytelennek kell tekinteni, vagy az eljárás eredménytelen? Milyen jogkövetkezményeket von maga után az, ha érvénytelennek kell esetleg tekinteni az ajánlatot, vagy az eljárás eredménytelen, és utólag a GVH mégsem állapít meg jogsértést?
Részlet a válaszából: […] ...és mérlegelnie az esetleges verseny tisztaságának sérelmét. A kezdeményező rögzítette, hogy az ajánlatkérő kötelezettsége, hogy a közbeszerzési eljárás egésze alatt megfelelő gondossággal járjon el, és elkerülje a verseny tisztaságának sérelmét eredményező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 12.

Konzorciumi tag kiválása

Kérdés: A Kbt. 35. § (7) szerint: "A közös ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplők közül az ajánlattételi vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi határidő lejárta után valamely gazdasági szereplő kiválása esetén a fennmaradó gazdasági szereplők akkor vehetnek részt az eljárás további részében, ha továbbra is megfelelnek az eljárásban előírt valamennyi alkalmassági feltételnek és a változás nem jár a verseny tisztaságának sérelmével." Mi a gyakorlati elvárás, illetve mi a módja annak, hogy az ajánlatkérő felé jelezzük valamely konzorciumi tag kiválását? Mikor vagy milyen eljárási cselekmény indításával lehet ezt megtenni? A kiválás nem jár a verseny tisztaságának sérelmével, valamint egy új – a fennmaradó tagok közti – konzorciumi megállapodás benyújtása szükséges? Vagy egyéb kommunikációval is lehet az ajánlatkérő felé jelezni a kiválást?
Részlet a válaszából: […] ...szereplő számára, hogy a csoport felbomlását követően e csoport helyébe lépjen, és saját nevében részt vegyen a tárgyalásos közbeszerzési eljárásban, feltéve, hogy bebizonyosodik egyrészről, hogy ez a gazdasági szereplő önállóan megfelel az említett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. február 7.

Azonos tulajdonosi körbe tartozó nyertes és második ajánlattevő

Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy a magyar szabályozás kimondja azt, hogy azonos tulajdonosi háttérrel rendelkező ajánlattevők esetében, ha például az egyik visszalép, és a másik nyerne magasabb árral, úgy az eljárás során nem hirdethető eredmény? Nagyon nagy a felelősség az ajánlatkérőn, és segíthetne, ha ezt jogszabály mondaná ki.
Részlet a válaszából: […] ...és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akio) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Szakmagyakorlási feltételek teljesülésének ellenőrzése

Kérdés: Meglepő döntés jelent meg a D. 216/2020. számú határozatban. A döntés tartalmát hogyan kell érteni abban az esetben, ha például külföldi kamara tagja az érintett szakember?
Részlet a válaszából: […] ...hatóság e szakmai feltételek meglétét köteles megállapítani és ellenőrizni. Ezzel szemben az ajánlatkérő előírása szerint a közbeszerzési eljárásban – a szakember FMV-jogosultsága hiányában – a szakmagyakorlási feltételek teljesülését maga az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

Ajánlatot érvénytelenné nyilvánító döntés megtámadhatósága

Kérdés: Az ajánlatunk érvénytelen lett, míg a versenytársunk hasonló aránytalanul alacsony ár ellenére mégis nyerhetett. Meg lehet-e támadni a döntést?
Részlet a válaszából: […] ...Legfelsőbb Bíróság Kf.III.37.539/2001/4. számú ítélete.)A Döntőbizottság szerint ezen az sem változtat, hogy a kérelmező szerint a közbeszerzési eljárás során sérültek az eljárási jogai, s hogy emiatt nem egyenlő eséllyel indult a közbeszerzési eljárásban, mivel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 8.

Kartellkizáró ok bizonyítása az ajánlatok nagymértékű tartalmi azonossága esetén

Kérdés: Hogyan kell bizonyítani a kartellkizáró okot abban az esetben, ha a beérkezett ajánlatok olyan mértékben azonosak, hogy az felveti az összejátszás gyanúját?
Részlet a válaszából: […] ...nem régebben – megállapította, és egyúttal bírságot szabott ki;– esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlattevő a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikkébe ütköző jogsértést követett el, kivéve, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 3.

Referencianyilatkozattal kapcsolatos hamis adatszolgáltatás

Kérdés: Ha egy referenciát előre lenyilatkozom, majd kiderül, hogy nem kapom meg arra a referencialevelet, akkor az hamis adatszolgáltatásnak minősül automatikusan, és három évig nem tudok ajánlatot tenni? (Mivel itt nincs szándékos félrevezetésről szó, úgy vélem, ilyen kockázata nem lehet egy nyilatkozatnak.)
Részlet a válaszából: […] ...alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki– korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott, vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 13.

A Kbt. 25. §-ának (4) bekezdése szerinti összeférhetetlenség vizsgálata

Kérdés: Véleményük szerint, milyen intézkedéseket kell tennie, vagy tehet az ajánlatkérő az eljárás során annak érdekében, hogy megállapíthassa, hogy az ajánlattevő összeférhetetlennek minősül-e a Kbt. 25. §-ának (4) bekezdése alapján? Az ajánlatkérőnek nem áll rendelkezésére olyan nyilvántartás, amely alapján megállapíthatná, hogy az ajánlattevő tulajdonosa közös háztartásban élő hozzátartozója-e a bekezdésben említett főbb közjogi méltóságoknak. Ehhez kapcsolódóan, Önök szerint automatikusan az összeférhetetlenség megállapítását eredményezi-e az, ha a főbb közjogi méltóságok és az egy háztartásban élő hozzátartozóik vesznek részt az eljárásban az ajánlattevői oldalon? A törvény 25. §-ának (8) bekezdése arra utal, hogy csak akkor zárható ki az eljárásból a 25. § alapján az ajánlattevő (vagy részvételre jelentkező), "ha a közbeszerzési eljárásban részt vevő gazdasági szereplők esélyegyenlősége más módon nem biztosítható". Példával élve, ha a Kbt. 25. §-ának (4) bekezdésében felsorolt személy egy háztartásban élő hozzátartozójának többségi befolyást nem eredményező tulajdoni részesedése (akár 10 százalék alatt) van az ajánlattevőben, felvilágosítás kérése nélkül kell-e kizárni az eljárásból az ajánlattevőt?
Részlet a válaszából: […] ...bírnak egy gazdasági társaságban – kivéve a nyilvánosan működő részvénytársaságot –, akkor az érintett gazdasági társaság közbeszerzési eljárásban nem tehet ajánlatot, nem nyújthat be részvételi jelentkezést, nem lehet más ajánlattevő alvállalkozója, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 15.

Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások

Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...köttetett, mely a Kbt. 127. § (1) bekezdésének a) pontja értelmében semmis. E pont szerint ugyanis semmis az a szerződés, ha azt a közbeszerzési eljárás jogtalan mellőzésével kötötték meg. Ennek megtámadására a Kbt. értelmében az alábbiak szerint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Jogorvoslati szabályok változása

Kérdés: A jövő évtől lesz-e lényegesebb változás a jogorvoslat szabályozásában?
Részlet a válaszából: […] ...lesznek jelentős változások 2012.január 1-jétől.Itt jegyezzük meg, hogy ezek a változások a 2012. január1-je után megkezdett közbeszerzési eljárások ellen indított jogorvoslatieljárásokra lesznek irány­adók, és nem a 2012. január 1. napja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 12.
1
2