Referencia felhasználása konzorciális együttműködésben elvégzett munka esetében

Kérdés: Társaságunk közös ajánlattevőként szerződő félként részt vett nagy értékű építőipari kivitelezési feladatok elvégzésében. Az egyik ilyen projekt keretében három kivitelezést végző vállalkozó közötti együttműködési megállapodás értelmében a projekt során az együttműködési szerződésben rögzítettek szerint felek együttműködtek és az építési vállalkozási munkát közös tevékenység keretében teljesítették. Társvállalkozóként működtek együtt akként, hogy a kivitelezési feladat lebonyolítása és összehangolása a felek által létrehozott mérnöki iroda feladata volt. Az eredmény felosztása az alábbi módon történt: vállalkozó 1:40%, vállalkozó 2:50%, vállalkozó 3:10%. Társaságunknak az eredményből az együttműködési megállapodás szerint 10% járt, ami nem egyenlő a szerződés összegének 10%-ával. A teljesítést érintő években társaságunknál az árbevételi oldalon csak az eredmény jelent meg összegszerűen. A valóságban társaságunk a projekt kivitelezésére létrehozott mérnöki irodában a projekt szervezésében és irányításában működött közre, viszont alvállalkozói és szállítói szerződéseket a saját nevében nem kötött, és a megrendelő felé sem bocsátott ki számlát. Bevétele a társvállalkozók felé számlázott mérnöki feladatok elvégzéséből és az eredményből származott. Közbeszerzési eljárásban hogyan használható fel az a referencia, mely szerint a szerződéses összeg (a tárgyi vállalás szerződéses összegének 10%-a) meghaladja az éves árbevételt, azaz a 10%-os szerződéses összegre jutó eredmény összegét?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. kormányrendelet 16. §-ának (6) bekezdése kifejezetten szól a közös teljesítés elszámolásáról...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 14.

Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén

Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...értelmében az (1) bekezdés szerinti esetben a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni.A (3)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Kifizetés konzorcium tagjának

Kérdés: Lehet-e a konzorciumi szerződésben meghatározni azt, hogy az ellenértéket csak az egyik konzorciumi tagnak fizesse az ajánlatkérő, ezáltal e tagnak elszámolási kötelezettsége keletkezik a konzorciumi tagokkal szemben?
Részlet a válaszából: […]  A Kbt. nem határoz meg ezzel kapcsolatban részletszabályt,mindez az ajánlattevők szabad döntésén múlik.2012. január 1-jétől ugyanakkor annyi segítséget kapnak agyakorlatlanabb közös ajánlattevők, hogy a Kbt. felhívja figyelmüket azalábbiakra: – több gazdasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Alvállalkozó felelőssége az ajánlattevő szerződésszegéséért

Kérdés: 10 százalékot meghaladó alvállalkozóként veszünk részt egy közbeszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés teljesítésében. Úgy tűnik, hogy a nyertes a saját tevékenysége vonatkozásában nem tudja teljesíteni a szerződést, és várható, hogy az ajánlatkérő felbontja a megállapodást. Ez kihat ránk? Ugye jól tudom, hogy csak a konzorciumi tagok felelőssége egyetemleges? Más lenne a helyzet, ha 10 százalék alatti alvállalkozók lennénk?
Részlet a válaszából: […]  Az alvállalkozó magatartásáért – a Ptk. és a Kbt.rendelkezései szerint is – az ajánlattevő felel. Való igaz, hogy egyetemlegesfelelőssége csak a közös ajánlattevőknek van.Ebből következően, ha az alvállalkozó teljesít, de afővállalkozó ajánlattevő nem, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Számlázási jogosultság konzorciumban

Kérdés: Konzorciumban többen is számlázhatnak, vagy csak egy konzorciumi tag?
Részlet a válaszából: […] ...képviselő cég részére a többi közösajánlattevő meghatalmazását annak érdekében, hogy helyettük és nevükbeneljárjon, a közbeszerzési eljárás keretében jognyilatkozatokat tegyen,utasításokat fogadjon el az ajánlatkérőtől, s a számlázás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 23.

Konzorcium, közös ajánlattétel, együttes részvétel

Kérdés: Mi a különbség közbeszerzési eljáráson a konzorciumi formában való részvétel és a közös ajánlattétel, együttes részvétel között a közbeszerzés szempontjából és nem közbeszerzési szempontból is? Gondolunk itt mindkét esetben a cégek felelősségeinek körére – külön, illetve egyetemlegesen –, a cégek jogaira külön-külön, valamint milyen mértékű ellenőrzésük lehet egymás tevékenysége fölött a projekten belül?
Részlet a válaszából: […] ...a képviselő cég részére a többi közös ajánlattevő meghatalmazást ad annakérdekében, hogy helyettük és nevükben eljárjon, a közbeszerzési eljáráskeretében jognyilatkozatokat tegyen, utasításokat fogadjon el azajánlatkérőtől, s a számlázás tekintetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 23.

Alkalmasság közös ajánlattevők esetén

Kérdés: Közös ajánlat esetén az ajánlattevőknek külön-külön kell-e megfelelniük azoknak a feltételeknek, amelyek az alkalmasságot meghatározzák?
Részlet a válaszából: […] ...ad arra, hogy több ajánlattevőközösen is tehessen ajánlatot. Amennyiben több ajánlattevő közös ajánlatotnyújt be egy adott közbeszerzési eljárásban, úgy a szerződés teljesítésére valóalkalmassá minősítéshez az ajánlattevők együttesen is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 14.