49 cikk rendezése:
1. cikk / 49 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 49 ISO-tanúsítvány mint szerződéskötési feltétel teljesítése alvállalkozóval
Kérdés: Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként írta elő, hogy az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy rendelkezik ISO-tanúsítvánnyal, vagy ennek megszerzése folyamatban van. Ezen nyilatkozatot az ajánlat részeként kellett benyújtania. A követelmény nem került alkalmassági feltételként előírásra. Kérdésünk arra irányul, hogy a szóban forgó feltételt teljesítheti-e alvállalkozó?
3. cikk / 49 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
4. cikk / 49 Műszaki tartalom módosíthatósága az ajánlattételi határidő elhalasztásával
Kérdés: Módosíthatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat úgy, hogy az ajánlattételi határidőt elhalasztja azzal az érvvel, hogy ezzel szélesíti a versenyt, és így több ajánlattevő tud ajánlatot tenni, vagy mindenképpen újra kell indítania az eljárását?
5. cikk / 49 Megfelelés az ajánlattételi felhívásnak közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Van egy ajánlati felhívás, mely fenntartott szerződésekre vonatkozik az alábbiak alapján: III.1.5. Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk körében "A szerződés védett műhelyek és olyan gazdasági szereplők számára fenntartott, amelyek célja a fogyatékkal élő vagy hátrányos helyzetű személyek társadalmi és szakmai integrációja". Elegendő-e, ha közös ajánlattevőként indulnánk egy olyan céggel, aki megfelel a fentieknek? Vagy mindkettőnknek külön-külön is meg kell felelnünk a kiírásnak?
6. cikk / 49 Beszerzés tárgyának szűkítése szerződésmódosítással
Kérdés: A Hatóság honlapján olvastam egy jogesetet, amiben az ajánlatkérő szerződésmódosítás keretében szűkítette a beszerzés tárgyát. Miért ne lehetne ezt megtenni? Hiszen ez nem sérti az esélyegyenlőséget, viszont teljesíthetővé teszi a szerződést.
7. cikk / 49 Felhívás és dokumentáció tartalmának eltérése
Kérdés: Mi a teendő, ha az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció tartalma egymástól eltér? Ez orvosolható, vagy új eljárást kell kiírni?
8. cikk / 49 Árajánlat hiányainak pótlása
Kérdés: Hiánypótoltatható-e a hiányos árajánlat?
9. cikk / 49 Ajánlatmódosítás végső ajánlati ár és megajánlott darabszám változatlansága esetén
Kérdés: Tárgyalásos eljárás végén végső ajánlatot kellett tenni. A végső ajánlatban három épület felújítása szerepel. Az ajánlat tartalmazza, hogy egy-egy épület esetében hány ablakot építünk be. (Az ablakok mennyisége nem volt előírva a követelményben, csak az, hogy milyen fényviszonyokat kell a szobában biztosítani.) Az előírt fényviszonyokat épületenként 5, 7 és 9 darab, azonos méretű ablakkal biztosítjuk. A végső ajánlatban ezek az ablakdarabszámok szerepelnek. A végső ajánlat beadása után kiderült, hogy az egyik épület egyik szobájának alapterülete hibásan szerepel a számításban (ez a tárgyalás során beadott anyagokban és a végső ajánlatban is pontosan látható). Ajánlatmódosításnak számít-e, ha az ügyfél az alapterülettel kapcsolatos hibát észrevette, és kéri a megfelelő fényviszony igazolását, mivel az 1. számú épületben, ahol 5 darab ablak volt tervezve, további 1 ablakot be kell építeni, és ezt a 3. épületnél betervezett mennyiségből (7 darab) az egyik áthelyezésével akarjuk megoldani? Így az ablakok száma az 1. épület esetén 5 helyett 6 darab ablakra, a 3. épület esetében 7 helyett 6 darab ablakra módosul, de a 3. épületben a 6 darab ablakkal is biztosított az előírt fényviszony. A végső ajánlat ára és az összes megajánlott ablak száma változatlan, és mindössze egyetlen ablak beépítési helye változik.
10. cikk / 49 Ajánlati kötöttség értelmezése
Kérdés: Értelmezhetetlen a Kbt. 65. §-ának ajánlati kötöttségre vonatkozó része, amennyiben kétszakaszos eljárásról van szó. Rávilágítanának, hogyan gondolta ezt a jogalkotó?