43 cikk rendezése:
21. cikk / 43 Tévesen megadott áfakulcs korrekciója
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként tévesen határoztuk meg az áfa mértékét. (A beszerzés tárgya 5 százalékos áfatartalommal bírt, ajánlatunkban 20 százalékos áfamértéket tüntettünk fel.) Az ajánlatból kitűnt a nettó egységár – ezt a kiírás szerint meg is kellett határoznunk –, s bár megengedett volt a teljes körű hiánypótlás, nem kaptunk felhívást, és az ajánlat javítása sem történt meg a fentiek körében. A bírálati szempont a legalacsonyabb ár volt, és nettó szinten a mi ajánlatunk jobb volt, mint a nyertes ajánlattevőé. (Az eljárásban ketten vettünk részt ajánlattevőként.) Kérdéseink: kellett-e és kinek javítani az áfamérték meghatározásában elkövetett hibát? A kérdés szerinti esetben fel kellett volna hívni minket e körben hiánypótlásra? A nettó vagy a bruttó árat (értéket) kell-e figyelembe venni a közbeszerzés értékének meghatározásakor? Jogszerűen járt-e el az ajánlatkérő esetünkben? Idetartozik, hogy a kiírás szerint az árajánlatot egy példányra kellett megadni úgy, hogy a nettó ár mellett egyértelműen szerepeljen az áfa százalékosan meghatározva és összegszerűen is, és szerepeljen a bruttó ár is.
22. cikk / 43 Szakmai ellentmondások a kiírásban
Kérdés: Adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő ötéves sterilitást írt elő olyan olyan radiofarmakonok esetében, amikor a termék a gyártástól számított két héten belül elbomlik. Számos ilyen, szakmailag értelmezhetetlen feltétel szerepel a kiírásokban. Kérdésünk, hogy az ellentmondó, szakmailag értelmezhetetlen szerződéses kitételek esetében mi a megfelelő eljárás annak érdekében, hogy ne zárják ki az ajánlattevőt, de ne kelljen betarthatatlan szerződéses részeket elfogadnia?
23. cikk / 43 Ellenőrzés során feltárt jogsértés orvoslása
Kérdés: A Kbt. 323. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha nekem egy ellenőrzés folyamán jut a tudomásomra, hogy egy eljárás során megsértették a Kbt. előírásait, akkor már lekéstem a jogorvoslat lehetőségéről? Csak a Döntőbizottság mondhatja ki, hogy szabálytalan volt egy eljárás? Vagy mint ellenőrző szerv, én is megállapíthatom a szabálytalanságot?
24. cikk / 43 Jogsértés "észlelésének" időpontja
Kérdés: Ha egy közreműködő szervezet egyik szűrőjén átcsúszik egy jogsértés, de később a szervezeten belül valaki észleli, akkor ez az időpont számít az észlelésnek?
25. cikk / 43 Dokumentáció átruházása, publikálása
Kérdés: A kiírásban az szerepel, hogy az ajánlattétel feltételét képező dokumentáció másra nem ruházható át, és az nem is publikálható. Jogszerű-e ez a megkötés, és mi értendő a második tilalom alatt?
26. cikk / 43 Támogatott közbeszerzések, támogatási megállapodások valósságának ellenőrzése
Kérdés: A támogatott közbeszerzéseket, a támogatási megállapodások valósságát hogyan ellenőrzik, és mely szervezetek a közbeszerzés folyamatában?
27. cikk / 43 Üzleti titok és közbeszerzések nyilvánossága
Kérdés: Adott egy közbeszerzési eljárás, amelyet építési beruházás kivitelezésére írtak ki. A dokumentáció rendelkezik az üzleti titokként minősített iratokról, azaz ezeket az iratokat külön kell kezelni az ajánlat összefűzése során. Kérdésem a következő: milyen adatokat lehet üzleti titoknak minősíteni, amikor a közbeszerzések nyilvánosak, illetve a nyertes ajánlattevő ajánlatát – elvileg – bárki megtekintheti? Másik kérdésem a dokumentáció elhelyezésével kapcsolatos. Az ajánlatkérő meghatározza külön kiadott kötelező tartalomjegyzékben a dokumentumok sorrendjét. Ha valamely dokumentumot ezek közül üzleti titoknak minősítünk, hogyan lehet ezt külön kezelni (ha más sorrendben csatoljuk be az iratokat, és emiatt az ajánlatunk érvénytelen)?
28. cikk / 43 Eredményhirdetés megtilthatósága
Kérdés: Az EU-ba való belépést követően egyre több pályázat lebonyolítására kerül sor, amelyeknél közbeszerzést kell lefolytatni. A kérdés a következő: jogosult-e a pályázat kiírója a megkezdett közbeszerzési eljárás tartama alatt, vagy az elbírálást követően (eredményről jegyzőkönyv) arra, hogy a beadott közbeszerzési dokumentumok átvizsgálása után megtiltsa, hogy a pályázó eredményt hirdessen, valamint arra, hogy a pályázót új közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezze? A támogató által kiadott tájékoztató szerint "a leadott dokumentumokat átvizsgálja, hogy megfelel-e a közbeszerzési törvénynek, illetve a pályázatnak. Amennyiben a közbeszerzési törvénynek vagy a pályázatnak nem felelnek meg a dokumentumok, akkor addig nem lehet eredményt hirdetni, és szerződést kötni a nyertessel, amíg a hiba kijavításra nem került." Jelenleg a támogató nem írta alá a támogatási szerződést, és kérte a közbeszerzési eljárás újbóli lefolytatását, és hozzáteszi, hogy "A korábban kiadott tájékoztatónk értelmében a vállalkozási szerződést akkor lehet megkötni (értsd: a nyertes ajánlattevővel), ha a közbeszerzési eljárás dokumentumait átvizsgáltuk, és azokat megfelelőnek találtuk." Az ajánlati felhívás megküldésével induló egyszerű közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként részt vevők közül senki nem kifogásolta az eljárást. Jogszerű-e a fentiekben ismertetett helyzet?
29. cikk / 43 Elektronikus kommunikáció a közbeszerzésben
Kérdés: Az eredményhirdetés szabályainak módosulása jelentheti-e azt, hogy például egy kérdés-válasz folyamatot is le lehet bonyolítani e-mailen? Elfogadott-e a Kbt.-ben az elektronikus levél útján való kommunikáció?
30. cikk / 43 Eljárás szerződés teljesítéséről szóló valótlan tartalmú hirdetmény közzététele esetén
Kérdés: Mit tehet az ajánlattevő, ha az ajánlatkérő szerződés teljesítéséről szóló tájékoztatója véleménye szerint nem fedi a valóságot?