35 cikk rendezése:
21. cikk / 35 Kbt.-alapelvek és alkalmatlanná nyilvánítás közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Jogszerű-e az az eljárás, ha az ajánlatkérő az ajánlattevőt és annak 10 százalék feletti alvállalkozóját alkalmatlannak nyilvánítja azzal az indokkal, hogy az ajánlattétel évét megelőző két éven belül külön-külön (évenként) a teljes árbevételből nem rendelkezik legalább nettó x millió forintos árbevétellel a beszerzés tárgyát képező gyártás, valamint szolgáltatás tekintetében? Nem sérti ez a kitétel az esélyegyenlőséget, illetve az egyenlő bánásmód alapelvét?
22. cikk / 35 Erőforrás-szervezet igénybevételével kapcsolatos ellentmondások
Kérdés: A Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alapján az ajánlattevő a szakmai, műszaki alkalmasságát igazolhatja ún. más szervezet erőforrásaira való támaszkodással is. Így a referencia meglétét is igazolhatja az ajánlattevő a más szervezet által kiállított nyilatkozattal, amely szerint a szerződés teljesítése során a szervezet az erőforrásait az ajánlattevő rendelkezésére fogja bocsátani. Számomra ez a gyakorlatban értelmezhetetlen szituációhoz vezet. Vagyis egy múltbeli cselekmény hiánya (referencia) egy jövőben bekövetkezendő eseménnyel (ígérettel) helyettesíthető. Nem beszélve arról, hogy a referencia esetében milyen erőforrást tud az ún. más szervezet az ajánlattevő rendelkezésére bocsátani. Elég abszurd helyzet. Ezen az alapon a szakmai, műszaki alkalmasság vizsgálata (de ugyanez vonatkozik a pénzügyi alkalmasságra is) feleslegessé, sőt mi több, értelmetlenné válik. Kérdezem, mi a véleményük, tanácsuk ennek a jogintézménynek a gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban?
23. cikk / 35 Részszempontok értékelése
Kérdés: A részszempontokat azonos módszerekkel kell-e értékelni egy pályázaton belül? Hol található erre vonatkozóan iránymutatás, illetve hogyan szabályozza a kérdést a közbeszerzési törvény?
24. cikk / 35 Okiratok számának csökkentése
Kérdés: Látnak-e arra lehetőséget a gyakorlatban, hogy egy adott közbeszerzési eljárásba becsatolandó, az ajánlattevőtől származó valamennyi nyilatkozatot egy okiratba foglaltan nyújtsa be az ajánlattevő?
25. cikk / 35 Üzleti titok és közbeszerzések nyilvánossága
Kérdés: Adott egy közbeszerzési eljárás, amelyet építési beruházás kivitelezésére írtak ki. A dokumentáció rendelkezik az üzleti titokként minősített iratokról, azaz ezeket az iratokat külön kell kezelni az ajánlat összefűzése során. Kérdésem a következő: milyen adatokat lehet üzleti titoknak minősíteni, amikor a közbeszerzések nyilvánosak, illetve a nyertes ajánlattevő ajánlatát – elvileg – bárki megtekintheti? Másik kérdésem a dokumentáció elhelyezésével kapcsolatos. Az ajánlatkérő meghatározza külön kiadott kötelező tartalomjegyzékben a dokumentumok sorrendjét. Ha valamely dokumentumot ezek közül üzleti titoknak minősítünk, hogyan lehet ezt külön kezelni (ha más sorrendben csatoljuk be az iratokat, és emiatt az ajánlatunk érvénytelen)?
26. cikk / 35 "Veszteséges" ajánlattevő megítélése közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Kizáró ok-e a közbeszerzési eljárásban az, ha a pályázni kívánó cég veszteséges?
27. cikk / 35 Közbeszerzési eljárásba bevont erőforrással kapcsolatos igazolási kötelezettség gyakorlati szempontjai
Kérdés: A Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésében lehetőség van külső erőforrások bevonására. A bevonandó erőforrástól azonban csak kötelezettségvállalásra vonatkozó nyilatkozatot kér. Ez azt jelenti, hogy nem kell igazolni az erőforrás gazdasági, illetve műszaki megfelelőségét?
28. cikk / 35 Alkalmassági kérdések a gyakorlatban "más szervezet" bevonása esetén
Kérdés: Alkalmasság tekintetében a "más szervezet"-től nyilatkozaton túl igazolások becsatolására kötelezhető-e az ajánlattevő?
29. cikk / 35 Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésével kapcsolatos értelmezések
Kérdés: Segítségüket szeretném kérni a 2006. január 15-étől hatályos Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-nak (4) bekezdése értelmezésében, amely jogszabályhelyek a következő kitételt tartalmazzák: "...alkalmassági követelményeknek megfelelhet úgy is, hogy más szervezet erőforrásaira támaszkodik". Ennek mi a gyakorlati módja?
30. cikk / 35 Más szervezet erőforrásaira támaszkodás elfogadhatósága, kizárási kérdések
Kérdés: Más szervezet erőforrásaival kapcsolatos a kérdésünk. Elképzelhetőnek tartják-e, hogy az ajánlattevő az országos szervizhálózat (mint alkalmassági feltétel) bemutatásakor nagy részben, esetleg kizárólag más szervezetek erőforrásaira támaszkodik? Elfogadható-e az alkalmasság ilyen módon történő igazolása? Az ajánlatkérőnek van-e valamilyen felülvizsgálati lehetősége ebben az esetben? Kizárható-e az ajánlattevő, ha az ajánlatkérő a más szervezetek erőforrásait nem tekinti megfelelőnek?