21 cikk rendezése:
1. cikk / 21 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
2. cikk / 21 A közbeszerzési chat funkciója
Kérdés: Mire való a közbeszerzési chat? Helyettesíti-e a közérdekű bejelentést?
3. cikk / 21 A Közbeszerzési Hatóság tájékoztatása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megindításáról
Kérdés: Mit jelent az egyidejűség a Kbt. 103. §-ának (2) bekezdése esetében?
4. cikk / 21 Kizáró okok és alkalmassági követelmények előírása-igazolása nemzeti eljárásrendben
Kérdés: Kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy az új Kbt. szabályai szerint nemzeti eljárásrendben, a gyakorlatban hogyan történhet a kizáró okok, valamint az alkalmassági követelmények ajánlatkérő általi előírása és az ajánlattevők általi igazolása az eljárás egyes szakaszaiban.
5. cikk / 21 Aránytalanul alacsony ár építési beruházásnál
Kérdés: Mikor vizsgálandó építési beruházásnál az aránytalanul alacsony ár?
6. cikk / 21 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
7. cikk / 21 Összeférhetetlenség építési beruházások esetében
Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
8. cikk / 21 Rezsióradíj kötelező vizsgálata
Kérdés: Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. kormányrendelet 8/A. §-a előírja az ajánlatban alkalmazott minimális rezsióradíj kötelező vizsgálatát. Ez alapján aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építésügyért felelős miniszter rendeletében megállapított minimális építőipari rezsióradíj mértékénél. A rezsióradíjat minden esetben kötelező-e vizsgálni építési beruházás esetén, vagy csak akkor szükséges a vizsgálat, ha az ajánlati ár egyébként aránytalanul alacsonynak minősül a Kbt. rendelkezései szerint vagy az ajánlatkérő döntése alapján? Ha kötelező a vizsgálata, akkor ez hogyan biztosítható? Az árazott költségvetésből ugyanis legtöbbször ez nem derül ki. Kérjünk egy nyilatkozatot az ajánlatban az alkalmazott rezsióradíj mértékéről? Esetleg egy nyilatkozatot arról, hogy figyelembe vette-e az ajánlattevő az előírt összeget?
9. cikk / 21 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
10. cikk / 21 Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett
Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?