7 cikk rendezése:
1. cikk / 7 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
2. cikk / 7 Meghatalmazó dokumentum helye kapacitásnyújtás esetén
Kérdés: Miért kéri az ajánlatkérő, hogy a kapacitást nyújtó nyilatkozatában helyezzem el azt a nyilatkozatot, miszerint a kapacitást nyújtó meghatalmazza az ajánlattevőt arra, hogy az EKR-be adatokat töltsön fel helyette? Miért lényeges, hogy egy nyilatkozatban legyen, ha két nyilatkozatot adott be az ajánlattevő – ráadásul egy dokumentumban, ahogyan az ajánlatkérő kérte, és tartalmilag semmi kifogás nem lehet? Szükséges-e hiánypótolnom?
3. cikk / 7 Meghatalmazás és kötelezettségvállalásról szóló nyilatkozat címzettje közös ajánlattételnél
Kérdés: Konzorciumban indulunk, és a konzorciumi partner szeretne kapacitásnyújtó szervezetet bevonni. A kapacitásnyújtóval kötendő előszerződésnek tartalmaznia kell a meghatalmazást is az EKR-ben való eljárásra. Az EKR-ben a konzorciumvezető fog eljárni, azonban nem a konzorciumvezető szerződik az adott kapacitásnyújtóval. Ebben az esetben mi a szabályoknak megfelelő eljárás? Kinek kell adni a meghatalmazást, és kinek a kötelezettségvállalásról szóló nyilatkozatot?
4. cikk / 7 Alkalmasságot igazoló szervezet képviseletére adott meghatalmazás módja
Kérdés: Köteles-e az ajánlattevő külön nyilatkozatban benyújtani a Kbt. 65. § (12) bekezdése szerinti nyilatkozatot, vagy azt már a nyilatkozat részeként is benyújthatja? Szükséges-e hivatkozni az érintett rendelkezésre, pontosan ugyanazt a szöveget kell-e a nyilatkozatnak tartalmaznia?
5. cikk / 7 Nyilatkozat magánszemély kapacitást biztosító bevonása esetén
Kérdés: Milyen következménye van annak, ha a kapacitást biztosító helyett az ajánlattevő azt nyilatkozza, hogy a saját embere a bevont szakember, ugyanakkor a szakember önéletrajzából egészen más derül ki? Ebben az esetben hamis adatszolgáltatás történik, esetleg hiánypótlást kell elrendelni? Vagy magánszemély esetében ennek nincs relevanciája?
6. cikk / 7 Referencianyilatkozattal kapcsolatos hamis adatszolgáltatás
Kérdés: Ha egy referenciát előre lenyilatkozom, majd kiderül, hogy nem kapom meg arra a referencialevelet, akkor az hamis adatszolgáltatásnak minősül automatikusan, és három évig nem tudok ajánlatot tenni? (Mivel itt nincs szándékos félrevezetésről szó, úgy vélem, ilyen kockázata nem lehet egy nyilatkozatnak.)
7. cikk / 7 Kapacitást biztosító szervezet bevonása hiánypótlás keretében
Kérdés: Hiánypótlás keretében lehet-e bevonni kapacitást biztosító szervezetet?