29 cikk rendezése:
1. cikk / 29 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
2. cikk / 29 Létszámra vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény előírhatósága takarításszolgáltatás beszerzésénél
Kérdés: Intézménytakarítás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásban előírhat-e az ajánlatkérő olyan alkalmassági minimumkövetelményt, hogy az ajánlattevőnek a korábbi három év mindegyikében legalább 150 fő fizikai állománnyal kell rendelkeznie, vagyis hogy az ajánlattevőnél ennyi legyen az éves átlagos statisztikai állományi létszám?
3. cikk / 29 Előreláthatóság értelmezése a szerződésmódosítás kontextusában
Kérdés: Miért nem tekinthető a Covid-járvány előre nem láthatónak, amikor szerződést szeretnék módosítani? (Az egyes hullámok nem láthatók előre, a megbetegedések mértéke szintén nem. Ez egy folyamatosan fennálló helyzet.)
4. cikk / 29 Kérelmi elemek számának meghatározása jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Jogorvoslat kezdeményezése során a tanácsadó és saját jogászunk között vita alakult ki, hogy három vagy négy kérelmi elemnek minősül-e a kezdeményezésünk. Egyértelműen beszámoztuk a kérelmeket, majd ezt követően az egyik kérelmi elem kapcsán kiegészítést tettünk, még határidőben. Tekintheti-e a jogorvoslati fórum mindezt egy negyedik kérelmi elemnek?
5. cikk / 29 Szakmagyakorlási feltételek teljesülésének ellenőrzése
Kérdés: Meglepő döntés jelent meg a D. 216/2020. számú határozatban. A döntés tartalmát hogyan kell érteni abban az esetben, ha például külföldi kamara tagja az érintett szakember?
6. cikk / 29 Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén
Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
7. cikk / 29 Hiánypótlás, indokolás feltöltése az EKR-be több részajánlat esetén
Kérdés: Az EKR kormányrendelet szerint elegendő több részajánlat esetében egy helyre feltöltenem az indokolást, hiánypótlást? Kell erről nyilatkoznom, vagy csak ha kéri az ajánlatkérő? Ha kell nyilatkoznom, melyik résznél és milyen tartalommal?
8. cikk / 29 Tervpályázati eljárást követő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás szolgáltatás megrendelésére
Kérdés: Tapasztalatunk szerint a Közbeszerzési Döntőbizottság szinte mindig engedi olyan esetekben a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást, amikor egy tervezőt választ ki az ajánlatkérő, pedig többet is választhatna. Ennek az eljárásnak milyen jogalapja van?
9. cikk / 29 Felhívás módosításáról szóló értesítés elkésettsége
Kérdés: Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő a felhívás módosításáról későn értesíti a gazdasági szereplőket, mivel a hirdetmény módosításának hiánypótoltatása elhúzódott?
10. cikk / 29 EEKD aláírása az EKR-ben
Kérdés: Az EEKD hat részre van bontva az EKR-ben, de az utolsó részt nem lehet aláírni, márpedig eddig mindig kérte az ajánlatkérő, és jogorvoslati határozatra is hivatkozott emlékeim szerint. Ezt hogyan lehet az EKR-ben megoldani?