Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban

Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
Részlet a válaszából: […] ...a tervezett projekt, úgy a társulásnak független akkreditált szaktanácsadóval kell rendelkeznie, akinek/amelynek megfelelő felelősségbiztosítása is van.A Kbt. 27. §-ának (3) bekezdése értelmében a közbeszerzési eljárás előkészítése, a felhívás és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Elektronikus úton történő kapcsolattartás módjának értelmezése

Kérdés: Jól gondolom-e, hogy csak a kötelezettségvállalásra alkalmas ajánlattevői nyilatkozatok, igazolások megküldésére vonatkozik a Kbt. 41. §-ának (4) bekezdése, miszerint a nyilatkozatok, igazolások kizárólag fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott formában továbbíthatók elektronikusan? [257/2007. kormányrendelet 6. §; 13/2005. IHM rend. 2. §-ának e) pontja, 4. §-ának (2) és (4) bekezdése.] Az egyszerű másolati példányban is elfogadható dokumentumokra ez nem vonatkozik. Értelmezésem szerint az ajánlatkérő által kiküldött dokumentumokra szintén nem vonatkozhat, hiszen azok nem minősülnek nyilatkozatnak. Megfelelő ez az értelmezés?
Részlet a válaszából: […] ...az eljárási cselekmények elektronikus gyakorlása miatt szükséges mértékben eltérhet.Az írásbeliség elektronikus formában történő biztosításának feltétele a legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírás biztosítása, mely független attól,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 11.

Kbt.-változások 2015-ben

Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő a szerződés teljesítéséhez kapcsolódóan sajátos, különösen szociális, illetve környezetvédelmi, minőségbiztosítási feltételeket határozhat meg. Az ilyen szerződéses feltételekre utalást az eljárást megindító felhívásban fel kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 18.

Autóbusszal végzett menetrend szerinti szolgáltatás kiszervezése

Kérdés: Mivel a régi autóbusztörvény már nincs hatályban, a Kbt. kivételi köre már nem érvényesül az autóbusszal végzett menetrend szerinti szolgáltatás kiszervezésére?
Részlet a válaszából: […] ...értelmében a települési önkormányzat feladata a helyiközszolgáltatások körében – többek között – a helyi tömegközlekedésbiztosítása. A 8. § (2) bekezdése a települési önkormányzat hatáskörébe utalja,hogy a lakosság igényei alapján,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 15.

Közszolgáltatást végző ajánlatkérő eljárásrendje

Kérdés: Közszolgáltatást végző társaságunk pályázni szeretne a TÁMOP-2.1.3.C-12-re. Az elbírálási időszak alatt szeretnénk lefolytatni egy eljárást a közbeszerzési törvény 40. §-a (3) bekezdésének megfelelően. A projekt összköltsége valószínűleg nem haladja meg a 25 millió forintot, az ajánlatkérő az új Kbt. 6. § (1) bekezdésének c) pontja szerint jelentkezett be. Milyen eljárásrend alkalmazását javasolják?
Részlet a válaszából: […] ...kell alkalmazni, amennyiben az ajánlatkérőközbeszerzése a 114. § (2) bekezdésében meghatározott egy vagy többtevékenysége biztosításának célját szolgálja;– a XIV. fejezet szerinti különös szabályok szerint kelleljárni, amennyiben a közbeszerzés a 6....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. július 11.

Kizárás jogszerűsége

Kérdés: Cégünket sajnálatos módon megint kizárták egy közbeszerzésből. Hat ajánlatadóból ötöt kizártak, 6-8 különféle – egyébként szokásosan hiánypótolható hiányosságok és bekötésre, oldalszámozásra vonatkozó formális – okra hivatkozva. Csak egyetlen ajánlatadót nem zártak ki, aki négy részre tett ajánlatot, és persze megnyerte árverseny nélkül. A kiíró rengeteg nyilatkozat és bizonylat kérését írta elő a kiírásban és dokumentációban, élt azzal a lehetőséggel, hogy mindent eredeti vagy hitelesített másolatban kért (például 3 évi teljes beszámolót kiegészítő mellékletekkel együtt stb.), és e rendkívül sokrétű kérelmekhez nem biztosított hiánypótlási lehetőséget. Ezt a Kbt. 83. § (1) bekezdése szerint csak akkor teheti meg, ha az eljárás nem az EU-ból származó forrásból támogatott beszerzésre irányul. Kérdés, honnan tudhatja meg az ajánlatadó, hogy kap-e EU-s forrást a kiíró? Kérhetünk-e erre vonatkozó nyilatkozatot tőle? Arra is vonatkozik a hiánypótlás legalább egyszeri biztosítási kötelezettsége, ha EU-s forrás ugyan közvetlenül nem kapcsolódik az eljárásban történő beszerzéshez, de ha olyan beruházáshoz használnak majd az eljárásban beszerzett szerelvényekből, amit viszont EU-s forrásból támogatnak? Ha sikerülne bizonyítani, hogy így van, a hiánypótlás tiltását meg lehetne támadni. A Kbt. 70. § (1) bekezdése előírja, hogy ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy nyertesség esetén magára kötelezettségként vállalja a 305. § és 306/A. §-okban lévő előírások érvényesítését. Erre a nyilatkozattételre azonban sem az ajánlati felhívás, sem a dokumentáció nem hívja fel a figyelmet. Véleményem szerint nem várható el az ajánlattevőktől a Kbt. ilyen szintű ismerete, pláne úgy, hogy semmiféle hiánypótlásra nincs lehetőség. Kérhető-e és kizárható-e olyan nyilatkozat nemléte miatt az ajánlattevő, amely nyilatkozat meglétének szükségességére az ajánlatkérő sem a felhívásban, sem a dokumentációban sehol nem hívta fel a figyelmet?
Részlet a válaszából: […] A felhívásnak része az uniós pályázatra utalás, amennyiben afelhívásban nem szerepel hivatkozásként, ezt az ajánlattevőnek el kellfogadnia. Ha azonban az ajánlatkérő például utólag mégis EU-s forráselköltésére kívánja elszámolni a pályázott összeget, az elszámoláskor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Maradványpénzek felhasználása

Kérdés: Uniós támogatású program keretében a maradványpénzek felhasználása érdekében tervezetet készítettünk a már kifejlesztett tananyagok témaköreinek médián keresztül történő népszerűsítésére. Az igényelt támogatás összege 300 millió forint. A feladatokat szakmai szolgáltatásként tudjuk költségvetési soron tervezni. Szeretném megkérdezni, hogyan járunk el szabályosan, szükséges-e a közbeszerzési eljárás lefolytatása, amennyiben jóváhagyást nyer a tervezés?
Részlet a válaszából: […] ...azajánlatkérő részéről.A törvény 3. számú mellékletének 6. csoportja szerintipénzügyi szolgáltatások a következők:– Biztosítási szolgáltatások ex81, 812, 814 66100000-1-től66430000-3-ig ...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.

Közbeszerzési törvény végrehajtására kiadott rendeletek hatályos jegyzéke

Kérdés: Melyek a közbeszerzési törvény jelenleg hatályos végrehajtási utasításai? Hol találhatjuk meg a rendeleteket elektronikus formában?
Részlet a válaszából: […] ...30/2004. (IX. 8.) IM-PM együttes rendelet a hivatalosközbeszerzési tanácsadói tevékenység feltételét képező felelősségbiztosításravonatkozó szabályokról,– 40/2005. (III. 10.) Korm. rendelet a NATO BiztonságiBeruházási Program keretében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 2.

Alkalmassággal kapcsolatos új rendelkezések értelmezése

Kérdés: Tervezi-e az Igazságügyi Minisztérium, hogy a Kbt. 66. §-ának (2) és 67. §-ának (4) bekezdésében meghatározottakkal kapcsolatban iránymutatást, tájékoztatót bocsát ki, mivel a jelenlegi szövegezés az ajánlatkérők számára nem értelmezhető? Erre a kérdésünkre a Tanács képviselője sem adott választ. Mit jelent az "erőforrás"? Például a beszámoló különböző mutatóival kapcsolatban előírt alkalmassági feltételeknek amennyiben az ajánlattevő nem felel meg, úgy erre bevonhat-e "egyéb szervezetet" (például negatív mérleg szerinti eredmény esetén)?
Részlet a válaszából: […] ...esetében igazolható– pénzügyi intézménytől származó – erről szóló – nyilatkozattalvagy meghatározott biztosíték (felelősségbiztosítás) fennállásáról szólóigazolással;– a számviteli jogszabályok szerinti beszámolójánakbenyújtásával (ha az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 20.

Új értelmező rendelkezések a Kbt.-ben

Kérdés: Tudomásunk szerint a módosítás számos új értelmezést vezetett be a közbeszerzési törvénybe, amelyek azonban nem egy időben lépnek hatályba. Kérdésünk, hogy melyek azok az értelmezések, amelyeket 2006. január 15-étől alkalmazni kell?
Részlet a válaszából: […] ...a gyártásifolyamatokra és módszerekre vonatkozó követelményeket; építési beruházásesetében továbbá tartalmazniuk kell a minőségbiztosításra, a tervezésre ésköltségekre vonatkozó szabályokat, a munkák vizsgálati, ellenőrzési és átvételifeltételeit,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 27.
1
2