Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...kötött, akkor az érintett szakember rendelkezzen ezzel. Ez nem az alkalmasságnak való megfelelés, hanem a szerződésszerű teljesítés biztosítása miatt szükséges. Közbeszerzési értelemben, ha például nem a megfelelő szakember végez feladatot, de bejelentése megtörtént...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Kizárólagos jog alapján működő szolgáltatók

Kérdés: Minősíthetők-e a JPE-k kizárólagos jog alapján tevékenykedő szolgáltatóknak? A hírközlésben általános együttműködési háttér, annak a hatályos Kbt. alvállalkozókra vonatkozó szabályrendszerének való megfeleltetése nem egyedi probléma, így azzal valamennyi, közbeszerzésen indulni kívánó hírközlési szolgáltatóm illetve az ilyen szolgáltató szolgáltatásait igénybe venni kívánó kiíró szembesül. A kérdés megválaszolása és a bizonytalanságok kiszűrése azért is nagy jelentőségű, mert a verseny biztosításának érdekében, ugyanabban a közbeszerzési eljárásban egy gazdasági szereplő nem indulhat ajánlattevőként/részvételre jelentkezőként és más pályázó alvállalkozójaként is, tehát a helyzet téves megítélése súlyos következményekhez, kizáráshoz, illetve az egyes eljárások eredménytelenségéhez vezethet. Mi az álláspontjuk mindezek alapján a kérdésben?
Részlet a válaszából: […] ...az alábbiak szerint.Az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében– nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, illetve nem nyújthat be...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 19.

Gyártó pozíciója a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: A régi Kbt. szerint abban az esetben, ha a közbeszerzési pályázatot kizárólagos magyarországi forgalmazó nyújtja be, akkor az ajánlattevő alkalmassága igazolható-e a beszállítónak, mint a termék gyártójának a referenciáival, vagy a referenciák miatt a beszállítót, mint a termék gyártóját alvállalkozónak kell minősíteni? A referenciákat kizárólag a beszállító, vagyis a termék gyártója tudja igazolni. A referencia igazolása miatt a gyártót szükséges közös ajánlattevőnek bevonni ebben az esetben, mivel mint a termék előállítója több mint 25 százalékos résztvevő a szerződés teljesítésében? 2012-től változott ez a szabály?
Részlet a válaszából: […] ...értékének huszonötszázalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a szerződés -részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egy részre vonatkozó szerződés- teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Alvállalkozó cseréje 2012-ben

Kérdés: Cserélhetek-e alvállalkozót az új Kbt. alapján?
Részlet a válaszából: […] ...értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog közvetlenülrészt venni a szerződés – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén egyrészre vonatkozó szerződés – teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónakminősíteni, hanem az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.