Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdés alábbi értelmezését kell alapul venni, és leválasztani a valós költéstől, igénybevételtől, esetleges későbbi forrás biztosításáról."16. § (1) A közbeszerzés becsült értékén a közbeszerzés megkezdésekor annak tárgyáért az adott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Részvételi dokumentumok tartalma dinamikus beszerzési rendszer esetén

Kérdés: Ajánlatkérőként dinamikus beszerzési rendszer felállítására szeretnénk indítani egy közbeszerzési eljárást. A részvételi szakaszhoz kapcsolódó közbeszerzési dokumentumok részeként ki kell adnunk a szerződéstervezetet, amely az ajánlattételi szakaszra vonatkozik?
Részlet a válaszából: […] ...egyedi beszerzéshez igazodó közbeszerzési dokumentum kibocsátására, így különösen a műszaki leírás, a szerződés illeszkedésének biztosítására az adott egyedi beszerzés vonatkozásában.Amennyiben az ajánlatkérő mégis úgy dönt, hogy a részvételi szakaszban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. február 8.

Válasz megtagadása elkésett, kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérelem esetén

Kérdés: Megtagadhatja-e az ajánlatkérő jogszerűen azon kérdések megválaszolását, amelyeket az ajánlattevő határidőn túl tett ugyan fel, de a megfelelő ajánlattételhez szükséges releváns információk megszerzésére vonatkoznak?
Részlet a válaszából: […] ...megfontolásra is kitekinteni. A kiegészítő tájékoztatás célja a megfelelő ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának biztosítása, így a gazdasági szereplők a közbeszerzési dokumentumokban megjelenő ajánlatkérői előírásokkal kapcsolatosan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Online tárgyalástartás a koronavírusra hivatkozással

Kérdés: Koronavírus miatt van-e lehetőség a tárgyalás online formában történő megtartására?
Részlet a válaszából: […] ...– összhangban a Kbt. 88. §-ával – ugyanúgy alkalmas egy vagy több fél közötti tárgyalás lefolytatására, az egyenlő bánásmód biztosítására, a jegyzőkönyv egyeztetésére, mint a "hagyományos" módon megtartott tárgyalás. Felvétel esetén ugyanakkor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 8.

Többes megjelenés tilalma elektronikus katalógusban

Kérdés: Abban az esetben, ha az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás tárgyait elektronikus katalógusba foglalja, egy ajánlattevő megjelenhet-e az elektronikus katalógus különböző sorain egy másik ajánlattevő alvállalkozójaként, vagy ez a Kbt. 36. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti együttes megjelenés tilalmába ütközik?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése alapján az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban – részajánlattételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében:– nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, illetve nem nyújthat be...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.

Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontja szerinti eredménytelenségi ok értelmezése

Kérdés: A Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontja alapján eredménytelen az eljárás, ha – a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével – egy szakaszból álló eljárásban vagy több szakaszból álló eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot), vagy több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában a részvételi határidőben legalább két részvételi jelentkezést. Ha az ajánlatkérő az eljárásban biztosítja a részajánlattételi lehetőséget, és alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontja szerinti eredménytelenségi okot, akkor a két ajánlatnak (megoldási javaslatnak), vagy több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában a részvételi jelentkezésnek eljárásonként vagy részfeladatonként kell beérkeznie? Adott egy egyszakaszos eljárás két részajánlattételi lehetőséggel. Az ajánlattételi határidőben egy ajánlat érkezik be az 1. részfeladatra, és egy ajánlat érkezik be a 2. részfeladatra is. Ez esetben mikor jár el jogszerűen az ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontja alapján: ha eredménytelenné nyilvánítja az eljárást, tekintve, hogy mindegyik részfeladatra csak egy ajánlat érkezett be, vagy ha eredményessé nyilvánítja az eljárást, tekintve, hogy az eljárásban két ajánlatot benyújtottak?
Részlet a válaszából: […] ...részvételi szakaszában a részvételi határidőben legalább két részvételi jelentkezést – e) pont.A részekre történő ajánlattétel biztosítása a Kbt. 61. §-ának (5) bekezdése alapján becsült érték, tárgy és mennyiség meghatározását teszi szükségessé....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 6.

Feltételt tartalmazó ajánlati biztosíték kezelése

Kérdés: Van-e lehetőség az okirati formában (levél) nyújtott ajánlati biztosíték (például: biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó – kötelezvény) esetén az okirat tartalmi hiányának javítására, pótlására? Konkrét esetben az ajánlatkérő a dokumentációban egységesen (mind a pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó levél, mind a biztosítási szerződés alapján kiállított, készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó kötelezvény esetében) előírta, hogy azoknak feltétel nélkülieknek kell lenniük. Az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre, az előírt mértéknek megfelelő összegben bocsátotta rendelkezésre, de a kezességvállalás jogi jellegének megfelelően, a készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó kötelezvény tartalmazott feltételt (nevezetesen az ajánlattevő fizetésre történő előzetes felszólítását). Az ajánlatkérőnek érvénytelenné kell-e nyilvánítani az ajánlatot, vagy az ajánlattevő a hiánypótlási felhívásra javíthatja, adhatja a biztosítékot más formában – például óvadékként, vagy benyújthat garanciavállalást? Akkor, amikor az ajánlatkérő okirati formában (levél) nyújtott ajánlati biztosíték esetén feltételnélküliséget ír elő, nem sérül az ajánlattevőnek a Kbt. 54. § (2) bekezdésében biztosított joga, választási lehetősége?
Részlet a válaszából: […] ...fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó – kötelezvénnyel....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. február 13.

Alkalmassági feltétel előírása a szerződéskötés időpontjára

Kérdés: Előírható-e a dokumentációban egy alkalmassági feltétel úgy, hogy annak az ajánlat benyújtásának időpontjában még nem kell megfelelni, de az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a szerződéskötés időpontjában az előírt alkalmassági feltételnek megfelel majd?
Részlet a válaszából: […] ...megfelel az ajánlatkérő által támasztott– szakmai tapasztalatra és képzettségre,– műszaki és technikai feltételekre,– minőségbiztosítási vagy környezetgazdálkodási szabványokra,– gazdasági és pénzügyi helyzetrevonatkozó minimális...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Azonos alvállalkozó két ajánlattevő mellett egy eljárásban

Kérdés: A beérkezett ajánlatok között két ajánlattevő ugyanazt az alvállalkozót jelölte meg, de egyikük 35 százalékos mértékben veszi igénybe az érintett alvállalkozót. Mindkét ajánlattevőt ki kell zárni, vagy csak az egyiket, vagy egyiket sem? Mi a megoldás, ha az ajánlattevő nem nyilatkozik? Fordulhat az ajánlatkérő az alvállalkozóhoz információért?
Részlet a válaszából: […] ...alábbi feltételnek.Az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ugyanabban a közbeszerzési eljárásban – részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében– nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, illetve nem nyújthat be...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. február 12.

Hiánypótlás korlátozása a felhívásban

Kérdés: Megteheti-e az ajánlatkérő, hogy a hiánypótlás körét korlátozza az ajánlati felhívásban?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérőnek nincs lehetősége eltekinteni a hiány­pótlás biztosításától.A Kbt. 67. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles az összes ajánlattevő, valamint részvételre jelentkező számára azonos feltételekkel biztosítani a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 20.
1
2