28 cikk rendezése:
1. cikk / 28 Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása
Kérdés: Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?
2. cikk / 28 Jogorvoslat lehetősége jogsértő dokumentációs tartalom esetén
Kérdés: A dokumentációban több jogsértő előírást találtunk. Milyen jogorvoslati lehetőségeink vannak, és milyen határidővel?
3. cikk / 28 Kiegészítő tájékoztatás jogszabályba ütközése
Kérdés: Mit lehet akkor tenni, ha a kiegészítő tájékoztatás szerinti válasz véleményünk szerint a Kbt.-be ütközik?
4. cikk / 28 Munkanapokban meghatározott határidő értelmezése
Kérdés: A Kbt. több helyen munkanapokban meghatározott határidő alkalmazását írja elő. Az így megadott határidő pontosan mikor jár le? Az utolsó nap 24. órájában, vagy az adott napon, a munkaidő végén? Nevezetesen például, ha az ajánlattevő vitarendezési kérelmet nyújt be, de az a határidő utolsó napján, munkaidő után érkezik meg az ajánlatkérőhöz, az határidőben benyújtottnak, avagy elkésettnek tekintendő?
5. cikk / 28 Határidőn túl érkezett előzetes vitarendezés iránti kérelem kezelése
Kérdés: A Kbt. az előzetes vitarendezésre három munkanapos határidőt biztosít. Hogyan jár el helyesen az ajánlatkérő, ha e határidőn túl érkezik vitarendezési kérelem? Dönthet-e úgy, hogy érdemben foglalkozik vele?
6. cikk / 28 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
7. cikk / 28 Kötbérmérték megtámadása
Kérdés: A szerződéstervezetben az ajánlatkérő irreálisan magas kötbérmértéket határozott meg, és nem vette figyelembe az arra vonatkozó korrekciós kérelmünket. Mit lehet ilyenkor tenni? Induljunk a tenderen, ha nyerünk, kössük meg a szerződést, és utána támadjuk meg a kötbérmértéket a bíróságon? Előzetesen támadhatjuk valahol?
8. cikk / 28 Jogorvoslati határidő előzetes vitarendezési kérelem esetén
Kérdés: Hogyan alakul a jogorvoslati határidő, ha előzetes vitarendezési kérelmet nyújtok be?
9. cikk / 28 Közbeszerzések központi lebonyolítása
Kérdés: Mit jelent a közbeszerzések központi lebonyolítása?
10. cikk / 28 Egyszerű eljárás
Kérdés: Változtak-e, és ha igen, mennyiben az egyszerű eljárás szabályai?