Alkalmasság, kizáró okok igazolása cégnek nem minősülő gazdasági szereplők esetében

Kérdés: Az új, közbeszerzésekre vonatkozó szabályozással kapcsolatban a következő kérdésünk merült fel. A közbeszerzési törvényben a 62. § (1) bekezdés d) pontja kimondja: "Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették." A 321/2015. kormányrendelet III. fejezetében, a 8. § c) pontjában kimondja, hogy "... a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pontja tekintetében, ha a gazdasági szereplő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot;" kell benyújtani. Már megjelent közbeszerzésben láttuk azt, hogy ezen kizáró ok – Kbt. 62. § (1) bekezdés d) pont – hiányát az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a formanyomtatvány III. része "C" szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével kell igazolni. Azonban találkoztunk olyannal is, ahol kifejezetten kérik: "az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. kormányrendelet III. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá".
Részlet a válaszából: […] Kérdésünk az, hogy be kell-e nyújtani az új szabályozás szerint a közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozatot, vagy elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban nyilatkozni ebben a körben?A kérdés megválaszolása kapcsán...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

60 napos cégkivonat "valóságtartalma"

Kérdés: 60 napos cégkivonatból mit tud ellenőrizni az ajánlatkérő? A hatályos cégadatokat?
Részlet a válaszából: […] ...30 napnál nemrégebbi cégkivonatot kér az ajánlatkérő közbeszerzési eljárásban. Szokásosmódon azzal a kiegészítéssel teszi, hogyha cégbíróság által el nem bíráltmódosítás van folyamatban a cég tekintetében, ennek dokumentumait is csatoljabe az ajánlattevő.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 26.

Igazolási mód értelmezése

Kérdés: Hogyan értelmezendő a "közjegyző által hitelesített" nyilatkozatigazolási mód a Kbt. 60. §-ának (1) bekezdésében foglalt kizáró okok vonatkozásában? A közjegyző aláírási címpéldányt hitelesít, vagy egy bemutatott cégvezetői nyilatkozatot? Erre a célra külön aláírási címpéldányt, illetve aláírást kell készíteni, vagy lehetséges az általános aláírási címpéldány felhasználása is?
Részlet a válaszából: […] ...megemlíteni, hogy a fenti kizáróokok hiánya nem minden esetben történik nyilatkozattal, például avégelszámolási eljárás nemléte a cégbíróság vagy a Cégnyilvántartási ésCéginformációs Szolgálat által kiadott cégkivonattal igazolható.Nyilatkozattételre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. március 20.

Igazolásokról ismételten

Kérdés: A kizáró okok fennállásáról, illetve fenn nem állásáról milyen igazolást kell benyújtania az ajánlattevőnek? Elegendő a közjegyző előtt tett nyilatkozat, vagy szükséges a közjegyző által közokiratba foglalt nyilatkozat csatolása? Mi dönti el, hogy mely igazolást kell mellékelni az ajánlathoz?
Részlet a válaszából: […] ...illetve törölt adatáttartalmazza igény szerinti csoportosításban.);– a második bekezdés szerinti tény hiánya igazolható azilletékes cégbíróság nyilvántartásának kivonatával (cégkivonattal), illetőlegközjegyző előtt tett nyilatkozattal akkor, ha a tevékenységet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. január 24.