Új fakultatív kizáró ok a Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt.-ben szerepel fakultatív kizáró okként, miszerint az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban előírhatja, hogy az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki/amely megszegte a 73. § (4) bekezdésében említett környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeket és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, közigazgatási vagy annak felülvizsgálata esetén bírósági határozat megállapította. A hivatkozott rendelkezés általános fogalmazása alapján nem tudjuk értelmezni, hogy milyen súlyú követelményszegések tartoznak ide. Például ha egy munkavállalónk üzemi balesetet szenvedett, és emiatt megállapították a felelősségünket, az már kizáró oknak minősül? (A hivatkozott melléklet alapján ennél súlyosabb kötelezettségszegést tartunk kizáró oknak.) És ha igen, lehetőségünk van öntisztázásra?
Részlet a válaszából: […] ...§ (1) bekezdés a) pontjában jelzett kizáró ok alól elvileg történhet öntisztázás. De legyen szó bűncselekmény elkövetéséről, csődeljárásról, közbeszerzési eljárásokban való részvételtől való eltiltásról, hamis adatszolgáltatásról, közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Kizáró okokkal kapcsolatos változások

Kérdés: Változtak-e a kizáró okokkal kapcsolatos előírások?
Részlet a válaszából: […] ...eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagyerőforrást nyújtó szervezet, aki– végelszámolás alatt áll, vagy vonatkozásában csődeljáráselrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, vagy az ellene indítottfelszámolási eljárást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

Felkerülés a minősített ajánlattevők jegyzékére

Kérdés: A gyakorlatban hogyan lehet felkerülni a minősített ajánlattevők jegyzékére?
Részlet a válaszából: […] ...nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó vagy erőforrást nyújtó szervezet,aki– végelszámolás alatt áll, vagy az ellene indítottcsődeljárás vagy felszámolási eljárás folyamatban van, illetőleg ha azajánlattevő (alvállalkozó) személyes joga szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.

Cégkivonat érvényessége, felszámolás

Kérdés: Az ajánlattevőnek általában 60 napnál nem régebbi cégkivonatot kell csatolnia a közbeszerzésben. Ugyanakkor a kizáró okok között szerepel, hogy nem állhat felszámolási eljárás alatt. A 60 napon belüli cégkivonat benyújtása mellett bőven előfordulhat, hogy már az ajánlattétel időpontjában felszámolás alatt áll. Hogyan oldható fel ez az ellenmondás? Az ajánlatkérőnek nem érdeke a legfrissebb cégállapot ismerete? Hogyan egyeztethető össze az említett probléma a Kbt. alapelveivel? És: az ajánlatkérőnek folyamatosan ellenőriznie kell az "aktív" cégállapotot? Mi történik, ha a szerződés teljesítése folyamán áll elő a fenti helyzet?
Részlet a válaszából: […] ...mint ahogy a Ptk. szerint kötött szerződésekben is – afelek rendezik, hogy a szerződés megszűnik, ha bármely fél felszámolásieljárás, csődeljárás vagy végelszámolás alá kerül. A szerződés hatálybantartására ilyenkor egyébként adójogi szempontból sincs lehetőség...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.

Kizáró okok építési beruházás tárgyú, egyszerű eljárásban

Kérdés: Építési beruházás tárgyú közbeszerzés esetén, egyszerű eljárásban milyen kizáró okok jelölhetők meg az ajánlattevőkkel szemben?
Részlet a válaszából: […] ...tartalommal élnek. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, aki– végelszámolás alatt áll, vagy az ellene indítottcsődeljárás vagy felszámolási eljárás folyamatban van, illetőleg ha azajánlattevő (alvállalkozó) személyes joga szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.

Kizáró okok igazolási módjának változása

Kérdés: A Kbt. módosításával változott-e a törvény 63. §-a szerinti kizáró okok igazolásmódja?
Részlet a válaszából: […] ...előírta- közjegyző által hitelesített nyilatkozattal tehető meg (az ajánlatttevővégelszámolás alatt áll, vagy az ellene indított csődeljárás vagy felszámolásieljárás folyamatban van, illetőleg ha az ajánlattevő (alvállalkozó) személyesjoga szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 2.

Kizáró okok meghatározhatósága

Kérdés: Közbeszerzési kiírásnál a kizáró okok vizsgálatához kötődik a kérdésünk. Vannak-e kötelezően kiírandó kizáró okok, vagy ezeket opcionálisan a kiíró szervezet határozza meg? Mit lehet tenni, ha a pályázó valamely kizáró ok alá esik (vagy annak alvállalkozója)?
Részlet a válaszából: […] ...a)-g) pontjaiszerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, aki– végelszámolás alatt áll, vagy az ellene indítottcsődeljárás vagy felszámolási eljárás folyamatban van, illetőleg ha azajánlattevő (alvállalkozó) személyes joga szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 16.

Minősített ajánlattevőktől megkövetelhető okiratok, igazolások

Kérdés: A minősített ajánlattevői igazolás meghatározott iratokat tartalmaz, kérhet-e 30, 60, 90 napnál nem régebbi nyilatkozatokat, igazolásokat ajánlatkérő? Ha igen, mi értelme van a "minősítettségnek"?
Részlet a válaszából: […] ...a)-g) pontja értelmében azeljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, aki– végelszámolás alatt áll, vagy az ellene indítottcsődeljárás vagy felszámolási eljárás folyamatban van, illetőleg ha azajánlattevő (alvállalkozó) személyes joga szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. január 16.

Kizáró okok építési beruházásoknál

Kérdés: Építési beruházások esetében milyen kizáró okokat határoznak meg a jogszabályok, elsősorban a Kbt.?
Részlet a válaszából: […] ...a következők szerint.Az eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, aki– végelszámolás alatt áll, vagy az ellene indítottcsődeljárás vagy felszámolási eljárás folyamatban van, illetőleg ha azajánlattevő (alvállalkozó) személyes joga szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 27.

Igazolások teljesítése egyszerű eljárásban

Kérdés: Egyszerű eljárás keretében az adóhatósági (VPOP) igazolást milyen formában lehet teljesíteni? A Kbt. 20. §-a szerint az igazolást eredeti vagy közjegyző által hitelesített másolatban kell benyújtani. Kérhet-e a kiíró "sima" másolatot? [Az ajánlattevők túl szigorú (drága) feltételnek tartják az egyszerű eljárásban az eredeti adó/VPOP igazolás megkövetelését.]
Részlet a válaszából: […] ...a)-g) pontjai értelmében azeljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó, aki– végelszámolás alatt áll, vagy az ellene indítottcsődeljárás vagy felszámolási eljárás folyamatban van, illetőleg ha azajánlattevő (alvállalkozó) személyes joga szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 14.
1
2