Hiánypótlás elrendelésének feltétele

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő három részre bontotta eszközbeszerzését. Az egyik ajánlattevő ajánlatában következetesen felcserélte az 1. és a 2. részt, így a felolvasólapon az 1. részre 6 millió forint, míg a 2. részre 1 millió forint ajánlatot tett, melyet az ajánlatában tételes árajánlattal alá is támasztott, vagyis az ajánlattevő ajánlatán belül nem volt ellentmondás. A tételes árajánlatból egyértelműen kiderül, hogy a részeket az ajánlattevő felcserélte, vagyis az 1. részre irreálisan magas ajánlatot, míg a 2. részre aránytalanul alacsony megajánlást tett, mindkét rész esetében helytelen műszaki tartalommal. Az ajánlatkérő a hibát úgy orvosolta, hogy hiánypótlásban felkérte a hibázó ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a felolvasólapot és a tételes árajánlatokat a megfelelő részek megjelölésével. Az ajánlattevő a hiánypótlást teljesítette, mind az árat, mind a tételes ajánlatot benyújtotta a helyes részekhez egyébként változatlan tartalommal, így ajánlata érvényes és nyertes is lett, vagyis a hiánypótlás nagymértékben befolyásolta az ajánlattevők között kialakult sorrendet. Helyesen járt-e el az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdés alapján, hogy a két részt teljes mértékben felcserélték, azaz nem csupán a felolvasólapok cseréje történt meg. A hiánypótlás elrendelésének feltétele a Kbt. 71. §-ának (3) bekezdése értelmében, hogy az ajánlat megfeleljen a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Hiánypótlás központi e-mail címre

Kérdés: Mennyire célszerű élni azzal az ajánlatkérő által biztosított lehetőséggel, hogy a hiánypótlás elektronikus úton is megküldhető egy központi e-mail címre jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható pdf-fájlként? Ha az ajánlatkérő a felhívásban a fenti fájlformátumon kívül másról nem rendelkezik, van további követelmény az ajánlattevővel szemben? Elegendő a levelezőrendszerben a kérési/olvasási visszaigazolás beállítása? Vagy az ajánlatkérő feladata, hogy tájékoztasson az elektronikusan megküldött dokumentum beérkezésének tényéről? Ezzel szerepét veszti az eredeti példány megléte, irányadósága?
Részlet a válaszából: […] ...és elektronikus hírközlési tevékenység során alkalmazott termékekkel;– a kapcsolattartást, valamint az információk továbbítását, cseréjét és tárolását oly módon kell végezni, hogy az biztosítsa az adatok változatlan továbbítását, illetve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 11.

Ajánlatkérő általi dokumentum-küldés igazolása

Kérdés: Milyen módon kell az ajánlatkérőnek igazolnia, hogy megküldte az ajánlattevők részére a Kbt.-szerinti dokumentumokat? Elegendő, ha csak magát a megküldést igazolja – például e-mail vagy telefax igénybevétele esetén?
Részlet a válaszából: […] ...árlejtés során különösen a következőket köteles biztosítani: ... a kapcsolattartást, valamint az információk továbbítását, cseréjét és tárolását oly módon kell végezni, hogy az biztosítsa az adatok változatlan továbbítását, illetve a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. június 18.