Tartozás ledolgozása súlyos szerződésszegést követően

Kérdés: Közműfejlesztés építési beruházás nyertes ajánlattevője a vállalkozói szerződés alapján 30% előleget kapott. A teljesítés során két részszámla lett kifizetve. Az előleg, valamint a három részszámla összege a teljes vállalkozói díj 82%-a volt. A vállalkozó azonban a 3. részszámla kifizetését követően levonult a munkaterületről, és félbehagyta a beruházást. Az önkormányzat által felkért szakértő megállapította, hogy a beruházás készültségi foka 62%-os. Az önkormányzat felszólította a vállalkozót, hogy a készültségi foknak megfelelően ismeri csak el a teljesítést, és a korábban kifizetett összeg és a készültségi fok közötti különbözetet kéri visszafizetni. A vállalkozó erre nem volt hajlandó, így az ajánlatkérő bírósághoz fordult. A bírósági eljárás során a vállalkozó egyezségi ajánlattal állt elő, miszerint a tartozását "ledolgozza", vagyis nem pénzben teríti meg a tartozást, hanem "természetben". Érinti-e ez a megoldás az eredeti közbeszerzési eljárás alapján megkötött vállalkozói szerződést? Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, hogy tud munkát adni a vállalkozónak, de ennek értéke a közbeszerzési értékhatárt eléri, hogyan kezelhető ez közbeszerzés szempontjából?
Részlet a válaszából: […] Az eredeti vállalkozói szerződés súlyos szerződésszegéssel ért véget, melyet az ajánlatkérőnek szankcionálnia kell. Egyrészt kötbérezni, másrészt az előleget visszakövetelni. További lehetőség, hogy a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pont alapján a későbbi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

Ajánlat érvénytelensége beárazatlan tételek esetén

Kérdés: Érvénytelen-e az ajánlat, ha az ajánlattevő nem minden tételt árazott be, azaz néhány tétel anyag- és díjköltsége is nullásan szerepel? A) esetben az ajánlati felhívás kifejezetten rögzíti az érvénytelenségi esetet, B) esetben nem rendelkezik az ajánlati felhívás/dokumentáció. Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő az eljárás során nem tett fel kérdést a nullás tétellel kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...vagy azoknak valamely önállóan értékelésre kerülő eleme tekintetében.Fentiek alapján jogos tehát, hogy egyes sorok nullás anyag- és díjköltsége feltűnik az ajánlatkérőnek. Ezt erősíti az Európai Unió Bírósága C-599/10. számú döntése."...a 2004/18 irányelv 55...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. június 19.

Közbeszerzési terv közzététele

Kérdés: Az éves összesített közbeszerzési terv közzétételével kapcsolatban az alábbiak szerint kérek felvilágosítást:
A Kbt. 43. §-a szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által Közbeszerzési Adatbázisban – amennyiben a Közbeszerzési Adatbázisban való közzététel nem lehetséges, a saját vagy a fenntartója honlapján – közzétenni a közbeszerzési tervet. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. kormányrendelet 7. §-ának (4) bekezdése szerint az ajánlatkérő a közbeszerzési tervet köteles az EKR-ben közzétenni. Ugyanakkor az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 37. §-ának (1) bekezdése alapján az 1. melléklet III. Gazdálkodási adatok 8. pontja szerint a közbeszerzési tervet közzé kell tenni az ajánlatkérő honlapján.
Fenti jogszabályi hivatkozások alapján a Közbeszerzési Adatbázisban, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben és az ajánlatkérő honlapján is közzé kell tenni a közbeszerzési tervet?
Részlet a válaszából: […] ...-torzulás nélkül kimásolható módon, a betekintés, a letöltés, a nyomtatás, a kimásolás és a hálózati adatátvitel szempontjából is díjmentesen kell hozzáférhetővé tenni (a továbbiakban: elektronikus közzététel). A közzétett adatok megismerése személyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 9.

Ajánlat módosíthatósága

Kérdés: Árindokolás esetében módosulhat-e az ajánlat? Vagy ez csak lehetőség, nem szükségszerű? (A kérdés egy OMSZ-eljárás döntéséhez kötődik, de nem csak az adott esetre vonatkozik.)
Részlet a válaszából: […] ...A nyertes ajánlattevő az indokoláskérésnek minden esetben eleget tett.Az ajánlatkérő az árkalkuláció alapját képező rezsióradíjat és bérköltségeket sem a felhívásban, sem pedig a dokumentációban nem kérte megjeleníteni. Az általa rendelkezésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. szeptember 6.

Felolvasólap hiánypótoltatásának terjedelme

Kérdés: Az ajánlat 2. oldalán csatolt felolvasólapon az ajánlattevő a teljes, egyösszegű bruttó ajánlati árat tüntette fel. Az ajánlatkérő a felolvasólapon a szerződés teljesítéséért felszámított nettó díjat kérte feltüntetni. Továbbá a felolvasólapon nem szerepel az aláírás pontos dátuma, csak az évszám és a hónap. Az ajánlatkérő kéri, hogy az ajánlattevő hiánypótlás keretében nyújtsa be a felolvasólapot úgy, hogy azon a szerződés teljesítéséért felszámított nettó díjat tünteti fel, valamint az aláírás dátumát év/hónap/nap pontossággal adja meg. A felolvasólap ilyen hiánypótlását megengedi a törvény?
Részlet a válaszából: […] ...dokumentum tekintetében csak olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható vagy hiány pótolható, továbbá átalánydíjas szerződés esetén az árazott költségvetés (részletes árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. április 12.

Magánszemély által adott referencia elfogadása közbeszerzési eljárásokban

Kérdés: Építőipari tevékenységet folytatunk, ilyen tárgyú közbeszerzési eljárásokban indulunk. Megrendelőink esetenként magánszemélyek. Adhatnak-e referencianyilatkozatot, illetve magánszemély megrendelő felé történt szerződésteljesítést milyen formában tudunk referenciaként benyújtani az ajánlatkérő számára? Egyáltalán van-e lehetőség arra, hogy magánszemély részére végzett tevékenységet jelöljünk meg referenciaként?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződést kötő másik félnek az igazolást szerződésszerű teljesítés esetében kötelessége a kérést követő két munkanapon belül díjmentesen kiállítania;– a 15. § (1) bekezdés a) pontjának, valamint (3) bekezdés a) pontjának esetét a Kbt. Harmadik Része...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. január 14.

Közbeszerzési díj

Kérdés: Nem találkoztunk még a fogalommal, ezért kérdezem, hogy mit jelent, mióta alkalmazzák, milyen alapon, és milyen esetekben a "közbeszerzési díjat", amely 1,5 százalék mértékben került felszámításra a nyertes ajánlattevő által egy adott pályázatnál?
Részlet a válaszából: […] ...§-ának (3) bekezdésében ellátott feladatokért az intézmény a központi beszerző szervezet részére központosított közbeszerzési díjat köteles fizetni. A központosított közbeszerzési díj kizárólag a 11. § (3) bekezdése szerinti feladatok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében

Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
Részlet a válaszából: […] ...Döntőbizottság általkiszabható bírság és a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárásáért fizetendőigazgatási szolgáltatási díj mértékét;– a tervpályázati eljárásra vonatkozó szabályokat;– a XIV. fejezet szerinti eljárások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...felfüggesztését. A KözbeszerzésiDöntőbizottságot a perben teljes költségmentesség illeti meg."Az igazgatási szolgáltatási díjjal kapcsolatban a következőmódosulásra kell számítani, figyelemmel arra, hogy a Kbt. 341. §-a az (5)bekezdése után kiegészül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján

Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
Részlet a válaszából: […] ...elektronikusformátumúvá alakítja át. A hirdetmény elektronikus átalakításáért – különjogszabályban meghatározott mértékű – díjat kell fizetni.A továbbiakban megmaradt az a lehetőség, hogy azajánlatkérőnek ötnapos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. április 6.
1
2