Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] A probléma jellegzetes és tény, hogy amíg vita van a felek között, nem lesz fővállalkozói kifizetés az ajánlatkérő részéről az adott részteljesítés vonatkozásában. Ez az egyetlen eszköz az alvállalkozó kezében, amivel ő maga képes elérni a magasabb értékű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Alvállalkozói számla kifizetésének rendje építési beruházás esetén

Kérdés: Építési beruházás esetén, amennyiben a nyertes ajánlattevő alvállalkozót von be a teljesítésbe, a 322/2015. kormányrendelet 32/A. § (1) bekezdése szerinti eljárásrend alapján történik az ellenérték kifizetése. Abban az esetben, ha a kivitelező az alvállalkozók teljesítését már a saját számlájának kiállítását megelőzően kiegyenlítette, akkor is a kétkörös fizetést kell alkalmazni [tekintettel arra, hogy az (1) bekezdés a "köteles" szót használja], vagy ha a számlájának kiállításával egyidejűleg igazolja az alvállalkozói rész kifizetését, akkor a kivitelező számlájának teljes összege egyben kifizethető?
Részlet a válaszából: […] ...haladéktalanul kiegyenlíti az alvállalkozók számláit, vagy az alvállalkozóval kötött szerződésben foglaltak szerint az alvállalkozói díj egy részét visszatartja;– az ajánlattevőként szerződő felek átadják az e) pont szerinti átutalások igazolásainak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
Részlet a válaszából: […] ...haladéktalanul kiegyenlíti az alvállalkozók számláit, vagy az alvállalkozóval kötött szerződésben foglaltak szerint az alvállalkozói díj egy részét visszatartja;– az ajánlattevőként szerződő felek átadják az e) pont szerinti átutalások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.

Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén

Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...szerint azt vagy annak egy részét visszatartja, illetve az alvállalkozóval kötött szerződésben foglaltak szerint az alvállalkozói díj egy részét visszatartja;– az ajánlattevőként szerződő felek átadják az előző pont szerinti átutalások igazolásainak másolatait...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...nyilvánítja az ajánlatot.A fentiekből következően tehát az Építőipari ÁgazatiPárbeszéd Bizottság által meghatározott rezsióradíj alkalmazása akkor kötelező,ha azt kollektív szerződésben vagy az ágazatra kiterjesztett szerződésben azilletékes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre

Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
Részlet a válaszából: […] ...bekezdése szerint azt vagy annak egyrészét visszatartja, illetve az alvállalkozóval kötött szerződésben foglaltakszerint az alvállalkozói díj egy részét visszatartja;– az ajánlattevőként szerződő felek átadják az előző pontszerinti átutalások igazolásainak másolatait...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Számlaellenőrzésre vonatkozó új szabályok

Kérdés: Mi értelme van a számlaellenőrzés fenntartásának? Ez csak az építésnél lesz így, vagy a kapcsolódó szolgáltatásokra is vonatkozik (például karbantartás)?
Részlet a válaszából: […] ...szerint azt vagy annak egy részét visszatartja, illetve azalvállalkozóval kötött szerződésben foglaltak szerint az alvállalkozói díj egyrészét visszatartja;– az ajánlattevőként szerződő felek átadják az e) pont(előző bekezdés) szerinti átutalások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Irreálisan alacsony ár megállapítása nem kötelező érvényű határozat ajánlása alapján

Kérdés: Tudomásunk szerint az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított irányadó rezsióradíj (jelenleg 1930 Ft/óra) alkalmazása nem kötelező érvényű. Amennyiben cégünknél a Bizottság által kiadott határozat (http://www.epitok.org.hu/files/1/2010-13hatarozatrezsioradijrol.pdf) szerinti bontás összesítő fősora alacsonyabbra jön ki, és esetlegesen azt ajánlatunk mellett részletesen be tudjuk mutatni, alá tudjuk támasztani, irreálisan alacsonynak ítélhető-e az ajánlat?
Részlet a válaszából: […] ...megállapított munkabérre és az ahhozkapcsolódó közterhekre, ha azokat a (10) bekezdés szerint közzétették.Jelen esetben olyan rezsióradíj alkalmazásáról van szó,amelyet az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság alkalmazásra javasol. Abizottsági javaslat nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Szeretnénk megtudni, hogy jelenleg még kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...közzétette afentiekben részletezett (10) bekezdés szerint.A konkrét kérdés kapcsán tehát azt kell vizsgálnunk, hogy ahivatkozott rezsióradíjra vonatkozó tájékoztatás szerepel-e a KözbeszerzésekTanácsa (a továbbiakban KT) honlapján, a www.kozbeszerzes.hu weboldalon....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.