32 cikk rendezése:
1. cikk / 32 Bíróság és DB tevékenységének elhatárolása
Kérdés: A D. 454/2021. döntésben a Közbeszerzési Döntőbizottság az adott szerződés tartalmát elemzi, és ebből von le következtetést, hiába közbeszerzési jellegű a jogsértés. Mi határolja el a polgári bíróság és a Közbeszerzési Döntőbizottság tevékenységét, ha már a közbeszerzési szerződés tartalmának jogértelmezése is a feladatai közé tartozik ezek szerint?
2. cikk / 32 Ajánlatkérő önkéntes reparálási lehetősége a Döntőbizottság előtti eljárásban
Kérdés: Reparálhat-e önként az ajánlatkérő a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásban, miután nem adott helyt az előzetes vitarendezési kérelmünknek, és emiatt jogorvoslati eljárás kezdeményezésére kényszerültünk? Mi a teendő ilyen esetben, mire tarthatunk igényt? [Az ajánlatkérő először részletes érdemi ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben kérte az ajánlattevő jogorvoslati kérelmének elutasítását. Ezután váratlanul bejelentette, hogy az ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége tárgyában meghozott döntését visszavonja az ajánlattevő által indított jogorvoslati eljárásra tekintettel, és egyúttal hiánypótlási felhívást bocsátott ki, mert mind előzetes vitarendezési, mind jogorvoslati kérelmében azt sérelmezte az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő hiánypótlási felhívás kibocsátása helyett az ajánlatot jogellenesen érvénytelenné nyilvánította. A Közbeszerzési Döntőbizottság erre – az eljárás okafogyottá válása miatt – a jogorvoslati eljárást megszüntette, és végzésében úgy rendelkezett, hogy az ajánlattevő részére vissza kell téríteni a lerótt igazgatási szolgáltatási díj teljes összegét.]
3. cikk / 32 Kérelmi elemek számának meghatározása jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Jogorvoslat kezdeményezése során a tanácsadó és saját jogászunk között vita alakult ki, hogy három vagy négy kérelmi elemnek minősül-e a kezdeményezésünk. Egyértelműen beszámoztuk a kérelmeket, majd ezt követően az egyik kérelmi elem kapcsán kiegészítést tettünk, még határidőben. Tekintheti-e a jogorvoslati fórum mindezt egy negyedik kérelmi elemnek?
4. cikk / 32 A Közbeszerzési Hatóság tájékoztatása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megindításáról
Kérdés: Mit jelent az egyidejűség a Kbt. 103. §-ának (2) bekezdése esetében?
5. cikk / 32 "Elmaradt tételek" kezelése
Kérdés: Van-e különbség a megkezdett, de be nem fejezett "elmaradt tételek" elismerhetősége és a teljesen elmaradt tételek között? A megkezdett, de be nem fejezett tételeket, ha nem módosítjuk a műszaki változás miatt a szerződésünket, a pályázat ellenőrzése során a pályázati ellenőrző szerv keresni és követelni fogja rajtunk, a be nem építésük esetén pályázati pénzt fog velünk visszafizettetni. A vállalkozó azt mondja, hogy átalánydíjas szerződés esetében az elmaradt tételekkel sem szabad foglalkoznunk, és ezt nem vonhatjuk le tőle a vállalkozói díjból. Jól gondoljuk-e, hogy az elmaradt tételeket le kell vonni az átalánydíjas szerződés vállalkozói díjából, akár teljesen elmaradt tételről vagy akár megkezdett, de be nem fejezett tételről van szó? Szerződésmódosítást kívánunk kezdeményezni a műszaki változások miatt, a költségvetés megvalósíthatósága érdekében. Véleményünk szerint az elmaradt tételekkel szemben a pótmunka állítható szembe. A vállalkozó viszont az elmaradt tételekkel szemben a többletmunka tételeit szeretné kompenzálni. A felek a többletmunkát eleve kizárták a szerződésben. Jól gondoljuk?
6. cikk / 32 Díjbefizetés rendje a Döntőbizottság előtti jogorvoslati eljárásban
Kérdés: A jogorvoslati eljárást még hiánypótlási szakaszban megszüntette a Közbeszerzési Döntőbizottság annak ellenére, hogy a díjat be szerettük volna fizetni. Ennek a keretei nem egyértelműek, hiszen felszólítást csak egyszer kaptunk, és azonnal megszüntette a DB az eljárást, pontosabban így meg sem indította. Ez jogszerű?
7. cikk / 32 Hiánypótlási szabályok értelmezése
Kérdés: Amikor az ajánlatkérő olyan hiánypótlást bocsát ki, melyet jogszabály nem tesz lehetővé – mert például olyan elem pótlására szólítja fel az ajánlattevőt, amit az valójában nem hiánypótoltathat –, mire lehet hivatkozni? Hazai jogesetekre? (Az irányelvben alig van szó hiánypótlásról.)
8. cikk / 32 Ajánlat módosíthatósága
Kérdés: Árindokolás esetében módosulhat-e az ajánlat? Vagy ez csak lehetőség, nem szükségszerű? (A kérdés egy OMSZ-eljárás döntéséhez kötődik, de nem csak az adott esetre vonatkozik.)
9. cikk / 32 Kbt.-változások 2015-ben
Kérdés: Nagyon sok jogszabályváltozást láttunk az év végén. A Kbt.-t milyen módon érintették a módosítások?
10. cikk / 32 Beszerzési érték túllépésének következményei
Kérdés: A megkötött közbeszerzési szerződésben megállapított beszerzési érték milyen feltételekkel léphető túl akkor, ha a szerződésben kikötött plusz/mínusz 25 százalék helyett 69,33 százalékkal lépték azt túl? Milyen jogkövetkezményei vannak az ilyen eseteknek? Esetleg el kell fogadni ezt a túllépést a szerződés teljesítése során jogszabályszerűnek?