Ármódosítási lehetőségek a közbeszerzési szerződésben

Kérdés: Az ajánlati/részvételi felhívásban a szerződés időtartama összesen 98 hónapot ölel fel. Ezzel szemben az ajánlattevők jogosultak az adott évre vonatkozó minimális építőipari rezsióradíj mértékét megállapító jogszabály hatálybalépésétől kezdődően az egységárgyűjtemény munkadíjtételei egységárát módosítani, legfeljebb a hatályos minimális építőipari rezsióradíj adott tárgyévet megelőző évi, jogszabályban meghatározott értékéhez viszonyított százalékos emelkedésének mértékével. A szerződés további feltételei között található, hogy az ajánlattevők jogosultak az egységárgyűjtemény anyagtételei egységárát módosítani legfeljebb egy alkalommal, a KSH által a tárgyévet megelőző naptári évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindex mértékének alapulvételével. Akorábbi eljárásban kifejezetten nem engedték a 15%-nál magasabb növekedést, a mostani szerződéses feltétel ennél mégis rugalmasabb. Már most tudjuk, hogy ez a szerződéses feltétel alapján biztosan meg fogja haladni a 15%-ot. Jogszerű-e az előírás, elfogadható-e az ajánlattevő számára?
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint ebben az esetben kétféle szerződésmódosítási jogalap merül fel. A korábbiakban, melyre a kérdező is utal, az ajánlatkérő vélhetően módosítást nem tervezett, árkövetést nem tett lehetővé, miközben az építőanyagárak nagymértékben megváltoztak....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Pótmunka értékének mértéke, alvállalkozók bevonása pótmunkára

Kérdés: Van-e előírás arra vonatkozóan, vagy felső értékhatára annak, hogy a pályázaton elnyert vállalási díj hány százaléka lehet a pótmunka értéke? A pótmunkákra lehet-e új alvállalkozókat bevonni? Ha igen, mi ennek a módja, hiszen a hatóságok olyan speciális szakemberek közreműködését is előírhatják, aki(k) az eredeti kiírásban nem szerepeltek feltételként, és az eredeti ajánlati dokumentációnkban sem került(ek) megnevezésre. (Tevékenységük nagyságrendje 10 százalék alatti.)
Részlet a válaszából: […] ...alapját képező (ajánlatkérési vagy kivitelezési) dokumentációban kimutathatóan szereplő, de a szerződéses árban (vállalkozói díjban) figyelembe nem vett tétel – 2. § e) pont,– pótmunka: a szerződés alapját képező dokumentációban nem szereplő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 20.

Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében

Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
Részlet a válaszából: […] ...Döntőbizottság általkiszabható bírság és a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárásáért fizetendőigazgatási szolgáltatási díj mértékét;– a tervpályázati eljárásra vonatkozó szabályokat;– a XIV. fejezet szerinti eljárások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Egyszerű eljárás

Kérdés: Változtak-e, és ha igen, mennyiben az egyszerű eljárás szabályai?
Részlet a válaszából: […] ...Titkársága tehát csak azonhirdetmények tekintetében végez hirdetmény-ellenőrzést, amelyeknél azajánlatkérő kifejezetten kéri és díját megfizeti. Ez alól a szabály alól kivételtképeznek a támogatott szervezetek. Esetükben ugyanis főszabály szerint továbbél...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Egy ajánlat tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Nem vezet-e visszaélésre az, ha tárgyalásos eljárásban csak egy ajánlat érkezik, és az ajánlatkérő az egyetlen ajánlatot tevővel tárgyal? Összeegyeztethető-e ez a közbeszerzés jogintézményével, indokával?
Részlet a válaszából: […] ...ha arra tervpályázatieljárást követően kerül sor, és a nyertessel vagy – a bírálóbizottság ajánlásaalapján – nyertesek (díjazottak) valamelyikével kell szerződést kötni; ezutóbbi esetben a tervpályázati eljárásban a bírálóbizottság által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.

Tanácsi tájékoztatók új értékhatárokra

Kérdés: Hogyan kell érteni az új értékhatárokra vonatkozó tanácsi tájékoztatókat, amikor a törvény nem módosult?
Részlet a válaszából: […] ...rendelnek meg;– a 32. § a)-c) pontjában meghatározott értékhatárok mindenolyan tervpályázati eljárás esetében, amelynek pályázati díja és a pályázóknakfizetendő díjak együttes teljes összege eléri vagy meghaladja ezeket azértékhatárokat.2....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 10.

Szolgáltatásbeszerzés pályázaton nyert összegből, egyszerű eljárás szabályainak alkalmazása

Kérdés: Költségvetési intézmény (mint ajánlatkérő) pályázaton nyert 8 800 000 Ft-ot (azaz nyolcmillió-nyolcszázezer forintot), amelyen szolgáltatást szeretne vásárolni. A közbeszerzési törvényt értelmezve, ez egy egyszerű közbeszerzési eljárással lehetséges, és alkalmazni kell rá a Kbt. 299. § (1) bekezdésének pontjait. Kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben mindenképpen kell-e több árajánlatot kérni, vagy sem, valamint a Kbt. 300. §-át csak az ajánlatok benyújtásától számítva vehetem figyelembe?
Részlet a válaszából: […] ...meg; ha pedigtervpályázati eljárást követően rendelik meg a szolgáltatást, és – abírálóbizottság ajánlása alapján – a nyertesek (díjazottak) valamelyikével kellszerződést kötni, akkor az ajánlatkérőnek a tervpályázati eljárásban abírálóbizottság által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. augusztus 14.

Közbeszerzés kapcsolódó tervezésre

Kérdés: Építési beruházást tervezünk 150 000 E Ft értékben 2007-re, amely azonban csak pályázati támogatással valósulhat meg. A tervezési munkát az idén szeretnénk elvégeztetni kb. 4-5000 E Ft értékben. A tervezésre szükséges-e közbeszerzési eljárást lefolytatnunk?
Részlet a válaszából: […] ...során az általánostervpályázati eljárás szabályaitól kizárólag a határidőkben, a munkarészekkidolgozásának mértékében, a díjazás mértékében és a bírálóbizottságlétszámában lehet eltérni. Az egyszerű tervpályázati eljárás során...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 7.

Rendvédelmi, katonai célú beszerzések értéke

Kérdés: Hogyan kell meghatározni a beszerzés értékét a rendvédelmi célú beszerzések esetén?
Részlet a válaszából: […] ...és üzembe helyezés becsült értékét is.A szolgáltatás becsült értéke olyan szerződés esetében,amely nem tartalmazza a teljes díjat:– határozott időre, négy évre vagy annál rövidebb időrekötött szerződés esetén a szerződés időtartama...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 21.

Tárgyalásos eljárás feltételei

Kérdés: Ajánlatkérőként van-e lehetőségünk arra, hogy tárgyalásos eljárást folytassunk le akkor, ha az megítélésünk szerint indokolt, azonban a Kbt. szerint körön kívüli az az ok, amely miatt ezt az eljárásfajtát kívánjuk alkalmazni?
Részlet a válaszából: […] ...ha arra tervpályázati eljárást követően kerül sor, és a nyertessel vagy – a bírálóbizottság ajánlása alapján – a nyertesek (díjazottak) valamelyikével kell szerződést kötni; lényeges, hogy ez utóbbi esetben a tervpályázati eljárásban a bírálóbizottság...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 9.