191 cikk rendezése:
1. cikk / 191 Összeférhetetlenség vizsgálata ajánlattételi szakaszban
Kérdés: Az ajánlattevő ajánlatát a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenítette az ajánlatkérő, tekintettel arra, hogy nem nyújtotta be az ajánlati felhívás VI.3.22 pontjában előírt összeférhetetlenségi nyilatkozatát. Az ajánlattevő ajánlata során jelezte, hogy nem kíván igénybe venni alvállalkozót és kapacitást nyújtó szervezetet. Az ajánlatkérő hiánypótlás keretében kérte, hogy nyújtsuk be az összeférhetetlenségi nyilatkozatot, de iratmintát és tartalmi elvárást nem fogalmazott meg. Az ajánlattevő nem nyújtott be hiánypótlást, de előzetes vitarendezésben jelezte, hogy nem ért egyet az ajánlatkérővel. Összeférhetetlenségi helyzetet miért vizsgál az ajánlatkérő ajánlattételi szakaszban? Az ajánlatkérő jogszerűen járt el az EVK elutasítása során?
2. cikk / 191 Alvállalkozó bevonása közös ajánlattétel kizárása esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy "Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot". Ez kicsit elbizonytalanított minket, hogy ez a tilalom vonatkozik-e a várhatóan 10%-ot jóval meghaladó alvállalkozó bevonására vagy sem? Illetve ha ilyen formában nem, akkor van-e valamiféle korlát az alvállalkozói státusznál a %-os részre vonatkozóan? (Például ha már eléri a 40%-ot, akkor már nem alvállalkozóként, hanem közös ajánlattevőként kell fellépniük a szereplőknek?)
3. cikk / 191 Hirdetményi információk csökkenése
Kérdés: A 2020-ban hatályba lépő módosítás indokolása azt írja, hogy kevesebb információt kell adni a hirdetményben, de én nem találom, hogy ez miből következik. Például olyan hasznos dolgokat, mint a FAKSZ lajstromszáma, kell-e közölnöm továbbra is?
4. cikk / 191 Szakemberek közötti átfedés kizárása
Kérdés: Kiegészítő tájékoztatást kértünk. Az ajánlatkérő válasza szerint nem lehetséges, hogy átfedés legyen a szakemberek között. Ez jogszerű? Mi a véleményük, mit tehet ebben az esetben az a gazdasági szereplő, aki nem az azonnali jogorvoslatot kívánja választani? Mivel érvelhet? (Több jogeset is ismert e témakörben.)
5. cikk / 191 Alvállalkozói teljesítés korlátja építési beruházásoknál
Kérdés: A Kbt. tavalyi módosítása eltörölte a 65%-os alvállalkozói teljesítési korlátot építési beruházások esetén. Miért volt erre szükség? A korábbi szerződésekre milyen hatással van ez a változás?
6. cikk / 191 Tervező összeférhetetlensége
Kérdés: A tervező összeférhetetlensége automatikusan következik a 322/2015. kormányrendeletből?
7. cikk / 191 Teljesítési biztosíték alvállalkozóval szemben
Kérdés: Építési vállalkozóként fővállalkozó vagyok, és az ajánlatkérő felhívta a figyelmemet arra, hogy milyen mértékben alkalmazhatok alvállalkozót. Erről tudomásom volt, azonban kivételesen olyan figyelmeztetést is tartalmaz a dokumentáció, hogy akármilyen mértékű teljesítési biztosítékot nem írhatok elő. Ezek szerint nem kötbérezhetem meg az alvállalkozómat úgy, ahogyan eddig tettem?
8. cikk / 191 Kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének aránya
Kérdés: Előírhatom-e az 50 százalékos szabály alkalmazása mellett, hogy azokra az ajánlattevő nem vehet igénybe kapacitást nyújtó szervezetet?
9. cikk / 191 Alvállalkozói kifizetések a Kbt. szabályainak tükrében
Kérdés: Kérdésem az új Kbt. alvállalkozói kifizetésekkel kapcsolatos szabályozására vonatkozik. Az ajánlatkérő az általa indított eljárásban egy hosszabb időtartamú építési beruházásra kért ajánlatot úgy, hogy a dokumentációban – és később a vállalkozási szerződésben is – 50 százalékos teljesítésnél biztosított egy részszámla benyújtására lehetőséget. A teljesítési határidő kb. 10 hónap. A nyertes ajánlattevő számos alvállalkozót jelentett be és vett igénybe a teljesítés időtartama alatt. Az egyik ilyen alvállalkozó felelt a munkaterület "előkészítéséért", azaz a bontásokért és a földmunkákért. Feladatát maximum 1 hónap alatt elvégezte. A nyertes ajánlattevő 10 százalékot biztosított korábban a részére. Ha a Kbt. 135. §-át veszik figyelembe a felek, akkor az alvállalkozó csak a teljesítés után 3 hónappal tud számlát benyújtani, amely egyrészt aggályos a vonatkozó jogszabályokat tekintve (15 napon belül számlát kellene, hogy kiállítson a teljesítés után), másrészt pedig az alvállalkozó likviditási helyzete is veszélybe kerülhet. A nyertes ajánlattevőnek szándékában áll az alvállalkozó minél korábbi kifizetése (még a részszámlázása előtt), de úgy szeretne eljárni, hogy a Kbt. előírásai is érvényesüljenek. Milyen lehetősége van ebben az esetben a nyertes ajánlattevőnek?
10. cikk / 191 Aránytalanul alacsony ár építési beruházásnál
Kérdés: Mikor vizsgálandó építési beruházásnál az aránytalanul alacsony ár?