Szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettség

Kérdés: A szerződés felmondásával kapcsolatos közzétételi kötelezettségre vonatkozik a kérdésem. A Kbt. 43. §-ának (1) bekezdése értelmében az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint ha azt a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály az egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a 9. § (1) bekezdés h)-i) pontjának, valamint a 12. § (1)–(5) bekezdésének alkalmazásával megkötött szerződéseket, a szerződéskötést, valamint a szerződésmódosításokat, a szerződés módosítását követően haladéktalanul. A Kbt. nem nevesíti, hogy a szerződés felmondását is közzé kell-e tenni, azonban a fenti hivatkozás értelmezhető úgy is, hogy a felmondás is szerződésmódosítás, tekintettel arra, hogy módosítja a meglévő szerződést (megszünteti azt).
Részlet a válaszából: […] ...okát azonosítani.A Kbt. 43. § (1) bekezdése szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha az a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre

Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
Részlet a válaszából: […] ...még nem tudtunk pontosan meghatározni. A végleges időpontok: 2021. január 1., 2021. február 1. és 2021. július 1. A későbbi határidő az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben történő fejlesztés igénye miatt szükséges.A szerződések vonatkozásában a módosítás 43....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Szerződés teljesítésének időpontja a közzétételi kötelezettség kontextusában

Kérdés: A Kbt. 43. § (1) bekezdésének c) pontja szerint az ajánlatkérő köteles a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban (a továbbiakban: CoRe) – valamint, ha a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály azt egyes dokumentumok, adatok tekintetében kötelezővé teszi, az EKR-ben is – közzétenni a szerződés teljesítésére vonatkozó adatokat. A cd) pont esetében építési beruházás során mely időpont az irányadó? A beruházás kivitelező általi készre jelentésének időpontja, a műszaki átadás-átvétel lezárásának időpontja vagy a teljesítésigazolás kiadásának időpontja? A legtöbb esetben ezek az időpontok eltérőek, akár jelentős időbeli eltérés is lehet közöttük. Vagy esetleg más időpont az irányadó? A ce) pont esetében fordított áfás szerződés esetén mely időpont az irányadó? Amikor a kivitelező felé teljesítette a végszámla kifizetését az ajánlatkérő, vagy amikor az áfa összegét megfizette? [A 44/2015. MvM rendelet 16. mellékletének V.2.4) pontjában a nettó ellenszolgáltatást kéri feltüntetni, a CoRe rendszerben azonban a bruttó ellenszolgáltatást kell feltüntetni. Fordított áfa esetében az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontja eltér.]
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 43. § (1) bekezdés c) pontja az alábbi dokumentumok közzétételét teszi kötelezővé:– hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra),– a szerződő felek megnevezését,– azt, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...oldal adminisztratív terheit enyhíti a papíralapon bekérhető ajánlatok példányszámának korlátozásával, valamint lehetővé teszi elektronikus verzió bekérését, mely szentesítette a korábban már kialakult hazai gyakorlatot;– a módosítás az aránytalanul alacsony...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után

Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?
Részlet a válaszából: […] ...a teljesítéstől számított öt évig kötelesajánlatkérő az iratokat megőrizni, és a 31. § (4) bekezdés alapján az adatoknakelektronikusan is elérhetőnek kell lenniük.A 34. § (2) bekezdés értelmében a közbeszerzési eljáráselőkészítésével...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...értelmében a Kbt. 96/A. § (3) bekezdése helyébe a következőrendelkezés lép:"Az előzetes vitarendezési kérelmet faxon vagy elektronikusúton kell megküldeni az ajánlatkérő részére, aki a kérelemmel kapcsolatosálláspontjáról a vitarendezést kérelmezőt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.

Átláthatósági megállapodás

Kérdés: Mi a lényege az átláthatósági megállapodásnak?
Részlet a válaszából: […] ...átláthatósági biztos c) és d) pontban foglaltjogait,– az ajánlatkérő kötelezettségvállalását arra vonatkozóan,hogy az ajánlatokat elektronikus formában az átláthatósági biztosrendelkezésére bocsátja az eredményhirdetéssel egyidejűleg, továbbá– utalást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. július 19.

Védett műhelyek nyilvántartása, speciális szabályozás

Kérdés: Kérdéseink a védett foglalkoztatókkal kapcsolatosak. Ki tartja nyilván az említett foglalkoztatókat, és van-e valamilyen általánostól eltérő szabály a részvételükkel folytatott beszerzésekre?
Részlet a válaszából: […] ...százalékot.A nyilvántartásba vétel iránti kérelemben meg kell jelölni afoglalkoztató– nevét, címét, telefonszámát, faxszámát, elektronikuselérhetőségét,– az általa foglalkoztatott munkavállalók, illetőlegmegváltozott munkaképességű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 27.