35 cikk rendezése:
11. cikk / 35 Hiánypótlás szabályozása a Kbt. módosítását követően
Kérdés: A Kbt. módosítása előtti kiírásban az ajánlatkérő nem biztosította a hiánypótlás lehetőségét olyan eljárásban, amelynek tárgya rendkívül összetett, a benyújtandó mellékletek száma is tetemes. Változott-e a hiánypótlás szabályozása ebben a vonatkozásban, illetve az ajánlatkérő belátásán múlik-e annak megengedése a továbbiakban is?
12. cikk / 35 Kiírással ellenétes hiánypótlási felhívás
Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy ha változásbejegyzés iránti eljárás van folyamatban a cégbíróságon, akkor az ajánlattevőnek nyilatkozattal kell igazolnia az eljárás, illetve a változás alatt álló adatkört. Ehhez képest hiánypótlásra hívta fel az érintett ajánlattevőt, hogy e körben csatolja a Cégszolgálat igazolását, ha a kérelmet elektronikus úton nyújtotta be. Erre lehetősége van az ajánlatkérőnek? És milyen igazolást fogad el az ajánlattevő? Azt is, amit az ügyvéd elektronikusan – tértivevényként – kap vissza a cégszolgálattól az iratok benyújtását követően?
13. cikk / 35 Nyilatkozattétel közös ajánlattételnél
Kérdés: Közös ajánlattétel esetén ki írja alá azt a nyilatkozatot, amelyben tárolókapacitás meglétéről, munkavédelmi előírások betartásáról stb. kell nyilatkozni?
14. cikk / 35 Hiánypótlás ajánlati biztosítékra
Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?
15. cikk / 35 Együttműködési megállapodás csatolásának kötelezettsége közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Közös ajánlattétel esetén az ajánlatkérő kötelezheti-e az ajánlattevőt arra, hogy az együttesen ajánlatot tevők csatolják az együttműködésüket tartalmazó megállapodást akkor, ha egyébként nem követeli meg a közös nyertesektől gazdasági társaság létrehozását? Tartalmaz-e erre előírást a Kbt.?
16. cikk / 35 Hiánypótlás lejárt iratokra
Kérdés: Elrendelhető hiánypótlás a lejárt iratokra?
17. cikk / 35 Hiánypótlás meghatározásával kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettségek
Kérdés: Ha az ajánlatkérő nem biztosít teljes körű hiánypótlást, mikor és hol kell ezt jeleznie? Ún. részleges hiánypótlás esetén milyen részletességgel kell, illetve tételesen meg kell-e határozni a hiánypótlás körét, terjedelmét?
18. cikk / 35 Hiánypótlás hibás ajánlati elem vonatkozásában
Kérdés: Lehet-e hiánypótlás tárgya az ajánlat hibásan benyújtott része?
19. cikk / 35 Rangsort megváltoztató önkéntes hiánypótlás
Kérdés: Részvételi szakaszban van-e lehetőség a referencia önkéntes hiánypótlására, amennyiben a rangsort megváltoztatja a hiánypótlás? Ha igen, meddig, ha nem, miért nem?
20. cikk / 35 Erőforrás-szervezet igénybevételével kapcsolatos ellentmondások
Kérdés: A Kbt. 67. §-ának (4) bekezdése alapján az ajánlattevő a szakmai, műszaki alkalmasságát igazolhatja ún. más szervezet erőforrásaira való támaszkodással is. Így a referencia meglétét is igazolhatja az ajánlattevő a más szervezet által kiállított nyilatkozattal, amely szerint a szerződés teljesítése során a szervezet az erőforrásait az ajánlattevő rendelkezésére fogja bocsátani. Számomra ez a gyakorlatban értelmezhetetlen szituációhoz vezet. Vagyis egy múltbeli cselekmény hiánya (referencia) egy jövőben bekövetkezendő eseménnyel (ígérettel) helyettesíthető. Nem beszélve arról, hogy a referencia esetében milyen erőforrást tud az ún. más szervezet az ajánlattevő rendelkezésére bocsátani. Elég abszurd helyzet. Ezen az alapon a szakmai, műszaki alkalmasság vizsgálata (de ugyanez vonatkozik a pénzügyi alkalmasságra is) feleslegessé, sőt mi több, értelmetlenné válik. Kérdezem, mi a véleményük, tanácsuk ennek a jogintézménynek a gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban?