Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült értékű közbeszerzési eljárások ellenőrzéséről rendelkezik, azaz csak és kizárólag a becsült értéket veszi az ellenőrzési kötelezettség alapjául...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Támogatott beszerzés közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Egy nem közbeszerzés-köteles cég vagyunk, többségi részben EU-s támogatást kapunk termékbeszerzésre. Három termék van, egy 9 M Ft, egy 26 M Ft és egy 250 M Ft értékű. Csak egy eljárás során tudjuk ezt megvalósítani? Milyen opciókkal, részajánlattétel lehetséges-e a beszerzés kapcsán stb.? Esetleg opció, hogy szétbontjuk három eljárásra, vagy a 9 és a 26 milliós tétel "kikerül" a közbeszerzés alól, és a nagy értékű beszerzést írjuk csak ki? (A termékek mind gépek, melyeket egymástól függetlenül veszünk meg, de egy üzemben, egy gyártósort támogatnak, vagy egészítenek ki.)
Részlet a válaszából: […] ...mint negyvenmillió forint.A Kbt. 5. §-ának (2) bekezdése szerint a támogatásból megvalósuló beszerzés vonatkozásában közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezett az az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó szervezet vagy személy, amelynek uniós...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 10.

Egybeszámítás nem engedélyköteles építési beruházásoknál

Kérdés: Nem engedélyköteles építési beruházások, például felújítások esetében – a jelenleg hatályos szabályozás szerint – hogyan számítjuk össze az egyes beszerzési tárgyakat? Költségvetési év számít, vagy épületenként számítandók össze a beszerzési tárgyak, vagy a funkcionális összefüggés számít, esetleg a projektszemlélet?
Részlet a válaszából: […] ...a teljes projektből. Ebből a szempontból tehát projektszemlélet alapján van lehetőség az egyes részek leválasztására, és közösségi eljárásrend helyett nemzeti rezsimben történő beszerzésére.A törvény 19. §-ának (4) bekezdése alapján, ha a közbeszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. február 17.

Eljárásfajták a Kbt. módosítását követően

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy a Kbt. módosítása eredményeként teljesen más eljárásfajták lesznek, mint korábban. Melyek ezek, illetve mi a változás lényege, és az mikortól érvényes?
Részlet a válaszából: […] ...április 1-jétől lép hatályba az új eljárásrendekkelkapcsolatos szabályozás. Ennek értelmében a nemzeti és az egyszerűeljárásrendek összevonására kerül sor. Ugyanakkor az új nemzeti eljárásrendbenegy eljárástípus, az ún. egyszerű eljárás lesz. Ennek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 23.

Közösségi eljárásrend kötelező alkalmazása építési beruházásnál

Kérdés: Számomra nem teljesen világosak a 2009. április 1-jétől érvényes értékhatárok. Építési beruházásnál mi az az értékhatár, amely után közösségi eljárást kell lefolytatni, mivel az egyszerű eljárásrend 50 százalékát meghaladó értéktől már közösségi eljárásrendben kell lebonyolítani beszerzéseinket?
Részlet a válaszából: […] ...lépett, dea Kbt.-be korábban be nem épített közösségi értékhatárok szempontjábólváltoznak, továbbá 2009. április 1-jétől az eljárásrendek változása azértékhatárok értelmezését is érinti. Nevezetesen 2009. január 1-jétől 2009. március 31-igmaradnak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 23.

Kbt. 293. és 29. §-ának alkalmazása a gyakorlatban

Kérdés: A Kbt. 43. címe alatt szereplő 293. § a) pontja értelmében a nemzeti értékhatárok alatti értékű közbeszerzésekre és az egyszerű közbeszerzési eljárásra vonatkozó rész alkalmazásában ajánlatkérők a Kbt. 22. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők – a 22. § (4) bekezdése szerinti kivétellel. A kérdésre okot adó esetben egy magyar magánszemélyek tulajdonolta gazdasági társaság (korlátolt felelősségű társaság), amely a kis- és középvállalkozások közé sorolható, szoftverfejlesztési szolgáltatás tárgyában kíván megrendelőként szerződést kötni. Az ellenszolgáltatás értéke nettó 20 millió forint, ebből 14 millió, tehát több mint ötven százalék állami és EU-forrásból származna. Helyes-e az a jogértelmezés, hogy a tárgyi esetben a megrendelő a Kbt. 293. §-ának a) pontjára figyelemmel nem minősül ajánlatkérőnek, ezért közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül szerződhet szoftverfejlesztési szolgáltatás megrendelése tárgyában? A fentiek tükrében hogyan értelmezhető a gyakorlatban a Kbt. 29. §-a (2) bekezdésének g) pontja szerinti kivétel?
Részlet a válaszából: […] ...egyszerű eljárás kötelezettségére vonatkozó szabályok kétajánlatkérői kört jelölnek ki, egyrészt a 22. § (1) bekezdés szerintiajánlatkérőket a 22. § (4) bekezdés szerinti kivétellel, továbbá azokat atámogatott szervezeteket, amelyek építési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 4.

Új értékhatárok értelmezése

Kérdés: Nem értem az új értékhatárokat a Tanács tájékoztatójában. Hogyan kell azokat értelmezni?
Részlet a válaszából: […] ...megkülönböztetést tevő, összesen 15 napra hatályos szabályok még nemegyszerűsödtek, csak a 2006. január 15-ét követően indított eljárások esetébenbeszélhetünk egyszerűbb megoldásról. A bonyolultabb, az első csoportba tartozómegoldás e számunk megjelenésekor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 6.

Kbt. 402. §-a (4) bekezdésének értelmezése

Kérdés: A Kbt. 402. §-ának (4) bekezdése vonatkozik-e arra, ha egy önkormányzat 2,2 millió Ft-ért például iskolafelújítást végeztet? Ugyanis ez esetben a közbeszerzési eljárás lefolytatása megközelítően a forrás felét elvonja!
Részlet a válaszából: […] ...hogy a törvény negyedik része (nemzeti értékhatárok alatti értékű közbeszerzések) alkalmazásában az egyszerű közbeszerzési eljárás értékhatára 2004. január 1-jétől 2005. december 31-ig: árubeszerzés esetében 2 millió forint; építési beruházás esetében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 18.