Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben érintett kizáró ok az alábbi:A Kbt. 62. § (1) bekezdése szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki korábbi közbeszerzési vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Igazoláskérés és felvilágosításkérés elhatárolása

Kérdés: Az ajánlatkérő másodszorra kérdezi azonos eljárásban, hogy biztosan nincs-e a német, kapacitást biztosító szervezetemnek online adatbázisa, amit nem nyilatkoztam le korábban. Mit tehetek ilyen helyzetben? Igazoljam idő előtt, és szerezzem meg az igazolásokat már most?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelően az ajánlattevőnek csak akkor kell benyújtania az igazolásait, amikor már a bírálati szakasz második részében tart az eljárás. A főszabály szerint tehát az igazolás nem az EEKD benyújtása során történik, ahol a kérdés alapján az eljárás tart,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 14.

Cégadatváltozások kezelése az EKR-ben

Kérdés: Ha az ajánlattevő cégnél a jelenlegi ügyvezető mellé választottak egy további ügyvezetőt, abban az esetben az ajánlat elkészítése során a gazdasági szereplő rögzítése alkalmával mindkét felet rögzíteni kell, akkor is, ha mindkét ügyvezető tulajdonos és önálló képviseletre jogosult? Továbbá, ha adataikban változás következett be (például megváltozott a lakcímük), az milyen hatással van a folyamatban lévő eljárásokra? Keletkeztet-e ez tájékoztatási kötelezettséget, és ha igen, milyen eljárási cselekménnyel?
Részlet a válaszából: […] ...adatokat érinti, lehetőség van arra, hogy a szervezet adatainak karbantartása keretében azokat az ajánlattevő módosítsa, majd a futó eljárásban, a bírálati szakaszban a gazdasági szereplőre vonatkozó adatokat frissítse. Ebben az esetben a rendszer érzékeli ezt,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. április 14.

Aránytalanul alacsony ár vizsgálata elektronikus licit esetén

Kérdés: Mikor vizsgálja az ajánlatkérő elektronikus licit esetében az aránytalanul alacsony árat? (Erre egyáltalán nem tér ki a szabályozás.)
Részlet a válaszából: […] ...elektronikus licit szabályozása során a jogalkotó abból indult ki, hogy mint eljárástípust a Kbt.-ben rögzíti a nemzeti rezsim szabályai között, de a további szabályok alkalmazása során külön utal a vonatkozó kormányrendeletre – 424/2017. kormányrendelet. Erre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. szeptember 9.

Kapacitást biztosító cég kizárása bírálati szakaszban

Kérdés: Kizárhatja-e az ajánlatkérő a kapacitást nyújtó céget bírálat közben, ha az érintett cég kizáró ok alá került, vagy hiánypótlást kell kérnie, illetve mi az eljárásrend ebben az esetben?
Részlet a válaszából: […] ...cseréjével hiánypótoltatható-e a kérdés. Ha igen, abban az esetben hiánypótlási felhívás keretében szükséges a következő eljárási cselekményt megtenni, mivel a hiánypótlás arra irányul, hogy a részvételi jelentkezés megfeleljen a jogszabályi előírásoknak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 15.

Felolvasólap és önéletrajz eltérésének kezelése bírálati szakaszban

Kérdés: Az új hiánypótlási szabályt értelmezve kérdezem, hogy mi az eljárásrend, ha az ajánlattevő a felolvasólapon 60 hónapot ír, de az önéletrajzból csak 59 hónap derül ki, vagy fordítva? Ezt hogyan kell értelmezni a bírálat során?
Részlet a válaszából: […] ...támaszkodik, vagy olyan alvállalkozót nevezett meg, amely a 62. § (1) bekezdés a)-h), k)-n) és p)-q) pontja szerinti, korábbi eljárásban tanúsított magatartás alapján a j) pontja szerinti vagy – ha az ajánlatkérő előírta – a 63. § szerinti kizáró...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.

Eljárás műszaki tartalom jelentős hibája esetén

Kérdés: Mi a megoldás akkor, ha az ajánlatkérő a bírálati szakaszban észleli, hogy nagyon komoly elírás történt a műszaki tartalomban, és ez ellehetetleníti a szerződés megkötését? Mire hivatkozhat, mit tehet?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattétel lehetőségét a Kbt. 28. §-ának (1) bekezdése szerint. E rendelkezés alapján az ajánlatkérő köteles a közbeszerzési eljárást – a beszerzés tárgyára és becsült értékére tekintettel – megfelelő alapossággal előkészíteni. Az ajánlatkérő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.

Ajánlatkérő által nem igényelt nyilatkozatok benyújtása

Kérdés: Az ESPD mellé benyújtanám a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontokhoz tartozó nyilatkozatot, de nem kéri az ajánlatkérő, sőt kifejezetten a "második" körben kéri a nyilatkozatokat. Mit tegyek? Inkább nyújtsam be mégis elsőre (is)?
Részlet a válaszából: […] ...csupán a D. pontban szükséges lenyilatkozni a nemzeti kizáró okoknak történő megfelelést.A Kbt. 62. §-ának (1) bekezdése szerint az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 9.

Ismétlődő igazoláskérés a szerződéses időtartam alatt

Kérdés: A többéves keretszerződés időtartama alatt van-e lehetősége az ajánlatkérőnek arra, hogy fél­évente felhívjon a kizáró okok igazolására? És kérhet-e évente átláthatósági nyilatkozatot? Továbbá, a szerződéskötéskor kérheti-e ismételten a kizáró okok igazolását? Mit tegyünk, ha ez utóbbi esetben nem köti meg a szerződést az igazolások hiányában?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozóan kiegészítő rendelkezéseket tartalmaz a 310/2011. kormányrendelet, amelyet az ajánlatkérőnek szintén figyelembe kell vennie az eljárás során.A hivatkozott rendelkezések szerint az ajánlatkérő az ajánlatok, illetve a részvételi jelentkezések elbírálása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 17.

Tárgyalások bírálati szakaszban szabadon kialakított eljárás lefolytatása esetén

Kérdés: A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (Kbt.) Harmadik Rész 121. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti esetben, ha az ajánlatkérő a 123. §-ban meghatározott esetben és módon szabadon kialakított eljárást folytat le, határozhat-e az egyszakaszos eljárás ajánlattételi felhívásában úgy, hogy a bírálati szakaszban az ajánlattevőkkel tárgyalásokat folytat?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 121. §-a lehetőséget biztosít saját eljárásrendlefolytatására, amelyet a 123. § szabályoz részletesen.A 121. § (1) bekezdésének a) pontja szerint az ajánlatkérő aKbt. adott részének hatálya alá tartozó közbeszerzés megvalósításakor a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.