Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] ...bírálati időszak hossza nyílt eljárás, építési beruházás esetében 60 nap, mely 60 nappal meghosszabbítható a Kbt. 81. § (11) bekezdése és 70. § (2) bekezdése alábbi szabályai alapján:– a nyílt eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

"Eredményhirdetés" tárgyalás nélküli eljárásban

Kérdés: Tárgyalás nélküli eljárásban hogyan értesülünk az eljárás eredményéről?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. azalábbiakat tartalmazza:– az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül kell azajánlatkérőnek elbírálnia, és azt követően az eljárás eredményét vagyeredménytelenségét kihirdetnie (a továbbiakban együtt: eredményhirdetés). Azeljárás eredményét legkésőbb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. június 8.

Dokumentáció átvételi időpontja kétszakaszos eljárásban

Kérdés: Kétszakaszos eljárásban jogszerű-e az az ajánlatkérői eljárás, miszerint az ajánlati dokumentáció legkorábban a részvételi szakasz eredményhirdetését követően vehető át?
Részlet a válaszából: […] ...szakasz eredményhirdetéssel záruljon, addig nincslehetőség az ajánlattételi dokumentáció átadására, míg hivatalosan meg nemkezdődik az eljárás második szakasza. Még abban az esetben sincs errelehetőség, ha egy részvételre jelentkező vár az eljárás második szakaszára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.

Ajánlattételi határidő lejárta után érkezett ajánlat elbírálhatósága

Kérdés: A Kbt. egyértelműen kizárja-e, hogy az ajánlattételi határidő letelte után beérkezett ajánlatokat az ajánlatkérő elbírálhassa? A gyakorlatban volt-e példa ilyen elbírálásra? Lehetséges-e, és ha igen, milyen indokkal az ajánlattételi határidő elmulasztásának igazolása?
Részlet a válaszából: […] ...is ellenőrizni lehet.Az ajánlatkérő köteles megállapítani, hogy mely ajánlatokérvénytelenek, illetőleg van-e olyan ajánlattevő, akit az eljárásból ki kellzárni. Az érvényes ajánlatokat az ajánlati felhívásbanmeghatározott bírálati szempont (Kbt. 57. §) alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. augusztus 11.