8 cikk rendezése:
1. cikk / 8 Alvállalkozó és keretmegállapodás
Kérdés: Egy keretmegállapodásos eljárás második részének (pl. egy versenyújranyitás) teljesítésébe alvállalkozóként be lehet vonni egy másik konzorciumi tagot?
2. cikk / 8 Konzorciumi tagok eltérő nyilatkozata alvállalkozók igénybevételéről
Kérdés: Közbeszerzési eljárásunk során közös ajánlattevők eltérő nyilatkozatot nyújtottak be a Kbt. 40. §-ának (1) bekezdése vonatkozásában. Ajánlatkérőként hiánypótlás keretében kértük a nyilatkozatok harmonizálását tekintettel a közös ajánlattétel miatt. Az ajánlattevő(k) előzetes vitarendezést kezdeményeztek, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő nem írta elő projekttársaság létrehozását a szerződéshez, és álláspontjuk szerint nyertességük esetén a szerződés megkötése során is közös ajánlattevőként, de külön jogi személyiséggel rendelkező félként képviselik magukat. Adhat-e be X és Y gazdálkodó szervezet eltérő nyilatkozatot a Kbt. 40. § (1) bekezdésére vonatkozóan, hiszen ebben az esetben mindkét ajánlattevő megjelölhetné ugyanazt az ajánlattevőt 10 százalék vagy 25 százalék alatti ajánlattevőként (közös ajánlatukra vonatkozóan összeszámítás nélkül)?
3. cikk / 8 Önálló ajánlat helyett közös ajánlat benyújtásának lehetősége
Kérdés: Az ajánlattételi határidő időtartama alatt van-e lehetőségünk arra, hogy az eredetileg önálló ajánlattevőként benyújtott ajánlatunk helyett egy másik céggel közös ajánlattevőként induljunk? Technikailag ezt hogyan tudjuk megoldani, az ajánlat visszavonásával?
4. cikk / 8 Megjelenési lehetőségek hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásban
Kérdés: A Kbt. 95. §-ának (2) bekezdése és 122/A. §-ának (3) bekezdése szerint a vonatkozó eljárásokban a felhívott gazdasági szereplők egymással közösen nem tehetnek ajánlatot, csak olyan gazdasági szereplőkkel, amelyeket az ajánlatkérő nem hívott fel. Ez a szabály vonatkozik-e az alvállalkozókra is, vagyis lehet-e az egyik felhívott gazdasági szereplő a másik felhívott alvállalkozója, ha ő egyébként nem tesz ajánlatot?
5. cikk / 8 Részvételi arány közös ajánlattevők esetében
Kérdés: Közös ajánlattétel esetén mindkét gazdasági szereplőnek 25 százalékot meghaladó mértékben kell részt venni a szerződés teljesítésében? Mi az a maximum százalék, amelyet meg lehet jelölni közös ajánlattevő esetében? Lehet-e kettőnél több közös ajánlattevőt bevonni a szerződés teljesítésébe?
6. cikk / 8 Részvétel közbeszerzési eljárásban a résztvevő 100 százalékos tulajdonában álló gazdasági szereplővel együtt
Kérdés: Indulhatunk-e közös ajánlattevőként egy olyan céggel, melynek 100 százalékos tulajdonosai vagyunk? Lehet-e ez a cég alvállalkozó, illetve önállóan ajánlattevő abban az eljárásban, ahol mi is ajánlatot teszünk? Lehet a saját alvállalkozónk, erőforrásunk?
7. cikk / 8 Egyéni vállalkozó és az általa tulajdonolt cég mint közös ajánlattevők
Kérdés: Egyéni vállalkozó vagyok. Tehetek-e közös ajánlatot olyan ajánlattevővel, amely egy olyan gazdasági társaság, amelyben én 70 százalékos részesedéssel rendelkezem?
8. cikk / 8 Eljárás közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Milyen feladatai vannak az ajánlattevőknek a Kbt. 52. §-ában foglalt több ajánlattevő közös ajánlattételekor egy nemzeti rezsimű nyílt eljárás esetén? Közös ajánlattétel esetén mind a négy közösen ajánlatot tevő úgy jár el, mintha külön-külön lenne ajánlattevő? Egy pályázatot küldenek, vagy négyet?