Alvállalkozói részvétel mértékét eltörlő szabály hatálybalépése

Kérdés: Mint ismeretes, a Kbt. rendelkezései közül 2018. november 29-i hatálybalépéssel kikerült az a szabály, amely építési beruházás esetén 65%-ra korlátozta az igénybe vehető alvállalkozói szerződés értékét [138. § (5) bekezdés]. A korlátozás eltörlésével kapcsolatban ugyanakkor a hatályba léptető rendelkezések nem tartalmaznak további részletszabályokat arra vonatkozóan, hogy e rendelkezések kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandóak, vagy a jogszabály erejénél fogva érvényesülnek a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is. Kérdéseink a fenti jogszabály-módosítás vonatkozásában az alábbiak:
A hivatkozott, Kbt. 138. § (5) bekezdésében foglalt rendelkezés eltörlése, azaz az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége kizárólag a 2018. november 29-ét követően indult eljárások vonatkozásában alkalmazandó, vagy ez a lehetőség érvényesül a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is? Utóbbi esetben a rendelkezés a jogszabály erejénél fogva érvényesül, azaz további cselekmény (így például szerződésmódosítás) nélkül a nyertes ajánlattevő a 138. §-ban foglaltak alkalmazásával bevonhat a korábbi 65%-os korlátot meghaladóan további alvállalkozókat? Ha igen, akkor szerződésmódosítás olyan szerződések esetén sem szükséges, ahol a 138. § (5) bekezdésre történő hivatkozás akár a konkrét jogszabályhelyre történő utalással, akár a korlátozás szövegszerű megfogalmazásával is megjelent? Ha nem a jogszabály erejénél fogva érvényesül az alvállalkozók korlátozás nélküli bevonásának lehetősége, de az erre vonatkozó szerződésmódosítást követően a korlátozás feloldható lesz a 2018. november 29-ét megelőzően megindított közbeszerzési eljárások, illetve megkötött szerződések esetén is, abban az esetben a szerződésmódosítás során a Kbt. 141. §-ban foglaltak közül melyik jogalap alkalmazása jogszerű?
Részlet a válaszából: […] ...teljesen egyértelmű a helyzet, erre nincs lehetőség, és az ajánlattevőknek is a korábbi, a szerződés alapjául szolgáló közbeszerzési eljárás megindításakor hatályban lévő szabályok szerint kell a szerződésüket teljesíteniük.A közbeszerzésekről szóló 2015....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 3.

DBR működése

Kérdés: Élelmiszer-beszerzés keretében hosszú távra szeretnénk szerződni. A keretmegállapodás nem vált be, ennél lényegesen több szállítóra lenne szükségünk, azonban a szállítók, főleg a helyiek többsége nem képes mindenre ajánlatot tenni, nyolcvan részre pedig nem tudunk kiírni eljárást, és nem is szeretnénk, ezt egyébként az EKR sem támogatja. A FAKSZ írt egy szakvéleményt, amelyben a dinamikus beszerzési rendszert promotálja, de nem derül ki abból, hogy az mivel lenne jobb megoldás. Kérdésünk tehát, hogy miért a DBR a megfelelő megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...nincs lehetőség tárgyalni, ezért jellegzetesen jól parametrizálható szolgáltatások, gyakran igényelt árul beszerzésére alkalmazzák.Az eljárás megindításakor a közbeszerzési dokumentumokban a beszerzés tárgyát úgy kell meghatározni, hogy a tervezett beszerzések...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 12.

Összeférhetetlenség építési beruházások esetében

Kérdés: A részletszabályok alapján nem tudjuk eldönteni, mennyiben egyszerűbb az építési beruházás esetében az ajánlatkérő dolga az összeférhetetlenség megállapításakor? Összességében változott-e az összeférhetetlenségi szabály értelmezése? Hogyan kell értelmezni a távolmaradási nyilatkozattal kapcsolatos ajánlatkérői kötelezettséget építési és nem építési beruházás esetében?
Részlet a válaszából: […] ...válik az eljárás dokumentációjának, anélkül hogy annak készítője egyébként aktívan szerepet vállalt volna, tudott volna a beszerzési eljárás megindításáról, úgy az összeférhetetlenség automatikus megállapítása egyértelműen ellenkezne a Fabricom-ítélet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Kizárólagos jog, hirdetmény nélküli eljárás

Kérdés: Ha tovább szeretném terveztetni a beszerzés tárgyát az eredeti tervezővel, a kizárólagos jog miatt egyértelmű-e a hirdetmény nélküli eljárás, azaz van-e jogom indítani, vagy nem érdemes megpróbálni?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés – értelmezésünkben – a kizárólagos jog fennállta, azaz a hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás megindításának jogszerűségére vonatkozik.A 306/2011. kormányrendelet kitér a tervek sorsára és a tervező összeférhetetlenségére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

Kbt. márciusi változásai

Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
Részlet a válaszából: […] ...megsértésévelkötöttek szerződést, és ezzel megfosztották az ajánlattevőt attól, hogy aszerződéskötést megelőzően jogorvoslati eljárás megindítását kérelmezze, egybenolyan módon sértették meg a közbeszerzésekre vonatkozó szabályokat, hogy azbefolyásolta...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.