Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...szerzett az ajánlattevő időközben megfelelő referenciát, a megfelelés arra az időszakra kell, hogy vonatkozzon, amit az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban kért. Az új alkalmasság igazolására bevont szervezet és a korábbiakban kapacitást biztosító...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Alvállalkozó nevesítése

Kérdés: Az új Kbt. szerint nevesítenem kell az alvállalkozót?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. az alábbiak szerint teszi kötelezővé az alvállalkozók bejelentését.Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban köteles előírni, hogy az ajánlatban, illetve a részvételi jelentkezésben meg kell jelölni– a közbeszerzésnek azt a részét (részeit),...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 24.

Közbeszerzési eljárás lefolytatása több ajánlatkérő képviseletében

Kérdés: Hogyan kell több ajánlatkérő képviseletében egy ajánlatkérőnek közbeszerzési eljárást lefolytatnia, és mikor lehetséges ez? Úgy tudom, hogy van rá mód, de nem találom a törvényben vagy rendeletben a metodikát.
Részlet a válaszából: […] ...a közbeszerzési eljáráslefolytatásával.A (4) bekezdés rendelkezése alapján a fent ismertetett, (2)és (3) bekezdések szerinti esetben az eljárást megindító felhívásban fel kelltüntetni, hogy az ajánlatkérő más ajánlatkérő(k) nevében (is) folytatja le...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Szerződésteljesítés ajánlatkérő által

Kérdés: Változtak-e a fizetési feltételek a közbeszerzési eljárások eredményeként kötött szerződések vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti tájékoztatásnak legalább akövetkezőket kell tartalmaznia:– a közbeszerzési eljárás megjelölését, illetve hivatkozástaz eljárást megindító felhívásra;– ajánlattevő és alvállalkozó megjelölése;– az ellenszolgáltatás mértékét,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Szerződés közzététele honlapon

Kérdés: A Kbt. 99. §-ának (4) bekezdése szerint a szerződés nyilvánosnak minősülő részét az ajánlatkérő – amennyiben rendelkezik honlappal – a szerződés megkötését követően haladéktalanul köteles közzétenni honlapján. Pontosan mit ért ezen a törvény? A szerződés teljes tartalmát fel kell tenni a honlapra? Ha nem a teljes tartalmat, akkor pontosan mit? (Például: a közbeszerzési eljárás azonosítója, nyertes ajánlattevő neve, címe; a nyert tételek egyösszegű nettó értéke stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...tájékoztatásának legalább a következőket kelltartalmaznia:– a közbeszerzési eljárás megjelölését, illetve hivatkozástaz eljárást megindító felhívásra;– az ajánlattevő és az alvállalkozó megjelölését;– az ellenszolgáltatás mértékét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. április 21.

Kbt.-módosítás külön törvényben

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy megjelent egy bizonyos törvény az ún. körbetartozásokról, és az több ponton módosította a Kbt.-t. Mely rendelkezések változtak és mikortól?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti tájékoztatásnak legalább akövetkezőket kell tartalmaznia: a közbeszerzési eljárás megjelölését, illetvehivatkozást az eljárást megindító felhívásra; ajánlattevő és alvállalkozómegjelölését; az ellenszolgáltatás mértékét,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. szeptember 17.