24 cikk rendezése:
1. cikk / 24 Több elemet érintő szerződésmódosítás egy megállapodással
Kérdés: A Kbt. 141. § (3) bekezdésének első mondata értelmében jogszerűek lehetnek a következő, több elemet érintő szerződésmódosítások egyetlen szerződésmódosítás keretében? A szerződésmódosítás egyik eleme a szerződés értékének módosítását célozza a de minimis értékhatáron belül, amelyre vonatkozóan a Kbt. 141. § (2) bekezdés b) pontját jelöljük meg jogalapként, míg a szerződésmódosítás másik eleme határidő-módosítást takar, amelynek jogalapjaként a Kbt. 141. (4) bekezdés c) pontját jelöljük meg, és annak megfelelően igazoljuk a módosítás okait. Esetleg további, harmadik elemként pedig pótmunkát, azaz további építési munkákat határozunk meg, amelynél a Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pontja lesz a megjelölt jogalap, és annak megfelelően kerül a szükségessége igazolásra.
2. cikk / 24 Ármódosítási lehetőségek a közbeszerzési szerződésben
Kérdés: Az ajánlati/részvételi felhívásban a szerződés időtartama összesen 98 hónapot ölel fel. Ezzel szemben az ajánlattevők jogosultak az adott évre vonatkozó minimális építőipari rezsióradíj mértékét megállapító jogszabály hatálybalépésétől kezdődően az egységárgyűjtemény munkadíjtételei egységárát módosítani, legfeljebb a hatályos minimális építőipari rezsióradíj adott tárgyévet megelőző évi, jogszabályban meghatározott értékéhez viszonyított százalékos emelkedésének mértékével. A szerződés további feltételei között található, hogy az ajánlattevők jogosultak az egységárgyűjtemény anyagtételei egységárát módosítani legfeljebb egy alkalommal, a KSH által a tárgyévet megelőző naptári évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindex mértékének alapulvételével. Akorábbi eljárásban kifejezetten nem engedték a 15%-nál magasabb növekedést, a mostani szerződéses feltétel ennél mégis rugalmasabb. Már most tudjuk, hogy ez a szerződéses feltétel alapján biztosan meg fogja haladni a 15%-ot. Jogszerű-e az előírás, elfogadható-e az ajánlattevő számára?
3. cikk / 24 Szerződéses érték növelése a Kbt. 115. §-a szerinti eljárás alkalmazása esetén
Kérdés: Lehetséges-e a Kbt. 115. §-a szerinti eljárás eredményeként létrejött szerződést akként módosítani, hogy 15%-kal növeljük a szerződéses értéket? Lehet-e a bővítést alkalmazni, ha azzal a szerződés értéke meghaladja a háromszázmillió forintot?
4. cikk / 24 Szerződésmódosítás több jogalapon
Kérdés: Mi a követendő megoldás akkor, amikor több jogalapja is lehet a szerződésmódosításnak? Hogyan kell eljárni? Mindenképpen kell választani egyet?
5. cikk / 24 Fogvatartottak kötelező foglalkoztatása keretében nyújtott szolgáltatások, előállított áruk, építési beruházások beszerzése
Kérdés: Sajnálatos módon azon kormányrendelet hatálya alá tartozunk, mely szerint a büntetés-végrehajtási intézetekhez kell fordulnunk beszerzési igényeinkkel. A problémát az okozza, hogy több olyan igényünk is van, ami közösségi értékhatár alatti, de valójában egybe kellene számítani azokat a Kbt. 19. §-a szerint. A vonatkozó kormányrendelet azonban csak a beszerzési igényre utal, emiatt nem tudjuk, mi az irányadó, hiszen a kormányrendelet eltérhet a Kbt.-től. Mi a véleményük, mi minősül ebben az esetben az igény mértékének?
6. cikk / 24 Közbeszerzési kötelezettség önkormányzat tulajdonában álló telek ellenértékének nem pénzben történő megfizetése esetén
Kérdés: Helyi önkormányzat több építési telket magában foglaló területtel rendelkezik. Egy beruházó cég megkereste az önkormányzatot azzal a szándékkal, hogy a telkeket megvásárolná, és azokra lakóingatlanokat építene. A telkek ellenértékét azonban nem pénzben fizetné meg, hanem az önkormányzat tulajdonában maradó telekre az önkormányzat részére építene egy ingatlant, mely az önkormányzat tulajdonába kerülne, és azt szabadon használhatná. Ez a konstrukció a Kbt. hatálya alá tartozik-e?
7. cikk / 24 Egybeszámítás nem engedélyköteles építési beruházásoknál
Kérdés: Nem engedélyköteles építési beruházások, például felújítások esetében – a jelenleg hatályos szabályozás szerint – hogyan számítjuk össze az egyes beszerzési tárgyakat? Költségvetési év számít, vagy épületenként számítandók össze a beszerzési tárgyak, vagy a funkcionális összefüggés számít, esetleg a projektszemlélet?
8. cikk / 24 Régi Kbt. hatálya alatt kötött szerződések módosítása az új Kbt. rendelkezései szerint
Kérdés: A szerződésben a felek nem rendelkeztek a környezetvédelmi termékdíjról, de a megrendelt termékek egy része termékdíjköteles. A megrendelő – ajánlatkérő – azt mondja, hogy mivel a szerződés erre nem tartalmaz kifejezett rendelkezést, nem állíthatjuk be a számlába a termékdíj összegét. Márpedig a jogszabály szerint a termékdíjat a számlában szerepeltetni kell, és egyébként a szerződés e vonatkozásban tiltó rendelkezést sem tartalmaz. Jogos az ajánlatkérő elzárkózása? (A szerződésre még a 2011. évi CVIII. törvény vonatkozik.)
9. cikk / 24 Szerződésmódosítási kötelezettség és dokumentálása
Kérdés: Keretszerződést kötöttünk az ajánlattevővel. A szerződésben a beszerzés tárgyát képező termékek vonatkozásában tételesen meghatároztuk, hogy melyik termékből mennyit rendelünk majd a szerződéses időszak alatt. Ha a szerződéses összeg, valamint a szerződés szerinti termékkör nem változik, azonban a megrendelendő termékek mennyiségi megosztásán változtatni kívánunk, akkor kell-e emiatt szerződést módosítani? Illetve ha módosítunk, hogyan és milyen módon kell dokumentálni?
10. cikk / 24 Nemzetbiztonsági beszerzések
Kérdés: Figyelemmel arra, hogy a nemzetbiztonsági tárgyú beszerzésekre vonatkozó kormányrendelet tavaly év vége óta hatálytalan, a gyakorlatban hogyan kell lebonyolítani ezeket a beszerzéseket?