Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült értékű közbeszerzési eljárások ellenőrzéséről rendelkezik, azaz csak és kizárólag a becsült értéket veszi az ellenőrzési kötelezettség alapjául. Feltételezzük...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében

Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
Részlet a válaszából: […] ...a kizáró okokigazolásának módját, az ennek körében kérhető dokumentumok körét, azalkalmasság és a kizáró okok ajánlatkérő általi ellenőrzésére, valamint aközbeszerzési műszaki leírások meghatározására és tartalmára vonatkozórészletes szabályokat;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 10.

Közbeszerzések központi lebonyolítása

Kérdés: Mit jelent a közbeszerzések központi lebonyolítása?
Részlet a válaszából: […] ...gazdálkodó szervezetek, valamint akormány közalapítványai közbeszerzései megindításának engedélyezésére éslefolytatásának központi ellenőrzésére vonatkozó sajátos szabályokat, eszervezetek közbeszerzési szerződései teljesítésének ellenőrzésére...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.

Uniós forrásból támogatott beszerzések eltérő szabályozása

Kérdés: Uniós forrásból támogatott közbeszerzések esetén az általános szabályokhoz képest milyen eltérések vannak? Más-e a közbeszerzés dokumentálása – dokumentációkészítés, közzététel, szerződés, közzététel a szerződések teljesítéséről stb.?
Részlet a válaszából: […] ...az egyesközreműködő szervezetek feladat- és hatáskörére, a támogatások odaítélésére ésfelhasználására, a felhasználás ellenőrzésére stb. tartalmaznak előírásokat.A teljes joganyag áttekintése a kérdés kapcsán nyilvánvalóannem lehetséges, ezért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

281/2006. Korm. rendelet 20. § (2) bekezdése szerinti értékhatár alkalmazása

Kérdés: A 281/2006. Korm. rendelet 20. §-ának (2) bekezdése szerint a 250 millió forintot meghaladó támogatással megvalósuló építési beruházás esetén a kedvezményezett köteles független mérnök nyilatkozatát is benyújtani a közreműködő szervezethez. A független mérnökkel kapcsolatos követelményeket a pályázati felhívásban rögzíteni kell. A független mérnök nyilatkozatának igazolnia kell, hogy az építés a terveknek megfelelően halad, és tartalmaznia kell a munka készültségi fokát. Kérdésem, hogy a 250 milliós értékhatárt a projekttámogatással megvalósuló részhez kell érteni, vagy a projekttámogatással megvalósuló részt nem nézve, csak az építési beruházás (vélelmezem, hogy bruttó) költségéhez kell érteni?
Részlet a válaszából: […] ...azEurópai Unió strukturális alapjaiból és Kohéziós Alapjából származó támogatásokfelhasználásának pénzügyi lebonyolításában és ellenőrzésében részt vevő, azállamháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. Korm. rendelet (atovábbiakban: Ámr.) 1...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. augusztus 9.

Közzétételi kötelezettség

Kérdés: A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződéseket teljes terjedelmükben közzé kell tenni, illetve milyen részletességgel kell ennek a kötelezettségnek eleget tenni? Mi a helyzet akkor, ha az ajánlatkérőnek nincs honlapja?
Részlet a válaszából: […] ...közpénzek felhasználásáról, a köztulajdon használatánaknyilvánosságáról, átláthatóbbá tételéről és ellenőrzésének bővítéséről szóló,úgynevezett "üvegzseb"-törvény – 2003. évi XXIV. törvény – több korábbitörvényt módosított az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Kötbérigény kötelező érvényesítése

Kérdés: Van-e az (önkormányzati) intézménynek kötbérigénylési kötelezettsége a szerződés késedelmes teljesítése, illetve meghiúsulása esetén? Ha igen, milyen jogszabály kötelezi erre?
Részlet a válaszából: […] ...ellátó és finanszírozó gazdálkodásának rendszere;– az államháztartási törvény határozza meg az államháztartásműködésének és ellenőrzésének legfontosabb szabályait;– az államháztartást a központi kormányzat, az elkülönítettállami pénzalapok, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 10.