Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült értékű közbeszerzési eljárások ellenőrzéséről rendelkezik, azaz csak és kizárólag a becsült értéket veszi az ellenőrzési kötelezettség alapjául. Feltételezzük...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Bírálat és értékelés értelmezése

Kérdés: Újonnan alakult intézményként közbeszerzési kötelezettségünk van. A közbeszerzési szabályzatunkat szeretnénk összeállítani, amiben az ajánlatok bírálatáról és értékeléséről is szeretnénk rendelkezni. Nem egyértelmű számunkra, hogy mi a különbség a Kbt. 69. § (2) bekezdése és a 81. § (5) bekezdése között.
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelmények, a kizáró okok és a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumok előzetes ellenőrzésére köteles az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot elfogadni, valamint minden egyéb tekintetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Szerződéskötési feltétel alkalmazása

Kérdés: Az ajánlati felhívásban szerződéskötési feltételként elő volt írva a nyertes ajánlattevő számára ISO 14001 tanúsítvánnyal (vagy azokkal egyenértékű intézkedések leírásával) való rendelkezés. A szerződéskötés előkészítése során az ajánlattevő alvállalkozója azt ígéri előszerződés alapján, hogy biztosítja a nyertes ajánlattevő részére a felhívásban előírt irányítási rendszerek működtetését az ajánlatkérővel kötött vállalkozási szerződés időtartama alatt, és a létező rendszerre tanúsítványt is benyújt. Megköthető-e a szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó dokumentumokat annak ellenére, hogy valójában erre nem lenne szükség. Ezeket a túlzó feltételrendszereket a hirdetmény-ellenőrzés során lenne szükséges "kieggyelni", függetlenül attól, hogy erre vonatkozóan a Kbt. nem határoz meg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. október 11.

Címkére és címkézésre vonatkozó szabályok kezelése a közbeszerzésben

Kérdés: Szükséges-e, hogy az ajánlatkérő által a műszaki leírásban meghatározott ökocímke leírása és tartalmi követelményei a közbeszerzési dokumentumokban elérhetők legyenek minden gazdasági szereplő számára? (Véleményem szerint az nem reális, hogy mindent az ajánlatkérő magyarázzon el, amikor az információ elérhető nyilvánosan.)
Részlet a válaszából: […] ...megfelel a címke által elő­írt követelményeknek. Amennyiben ennek igazolására nincs lehetőség, mert például a gyártás folyamatának ellenőrzését nem tudja az ajánlatkérő adott paraméterek szerint igazolni, úgy véleményünk szerint nem lesz megfelelő eszköz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Előreláthatóság értelmezése a szerződésmódosítás kontextusában

Kérdés: Miért nem tekinthető a Covid-járvány előre nem láthatónak, amikor szerződést szeretnék módosítani? (Az egyes hullámok nem láthatók előre, a megbetegedések mértéke szintén nem. Ez egy folyamatosan fennálló helyzet.)
Részlet a válaszából: […] ...véleményét.Az érintett ügyben az ajánlatkérő a szerződésmódosítás jogszerűsége alátámasztása körében mind a hatósági ellenőrzés, mind a jogorvoslati eljárás során arra hivatkozott, hogy a szerződés módosítását indokló körülmény...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. január 12.

Szerződések leválaszthatóságának értelmezése

Kérdés: Hogyan kell értelmezni a Kbt. 19. § (4) bekezdését, mit jelent és milyen célokat szolgál a leválasztás jogintézménye? Mire kell ügyelni akkor, ha az ajánlatkérő élni kíván a leválasztás lehetőségével?
Részlet a válaszából: […] ...érvényre juttatása elősegíti az ajánlatkérő részéről a részrehajlás- és önkénymentes eljárást. Éppen ezért az uniós szempontú ellenőrzések során jelentős kockázatként értékelendő például, ha az ajánlatkérő egy, az uniós értékhatárt elérő, vagyis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. december 15.

Értékelést követő bírálat keretmegállapodásnál

Kérdés: Mi értelme van annak, hogy a keretmegállapodásban az értékelés után bírálhatok? Ez mit jelent abban az esetben, ha mindkettő eredménye az eljárás eredménye?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelmények, a kizáró okok és a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumok előzetes ellenőrzésére köteles az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot elfogadni, valamint minden egyéb tekintetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 10.

Adatbázisok ellenőrzése uniós eljárásrendben

Kérdés: Uniós eljárásrendben mikor és kivel kapcsolatban kell az adatbázisokat ellenőriznem?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelmények, a kizáró okok és a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumok előzetes ellenőrzésére köteles az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot elfogadni, valamint minden egyéb tekintetben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

A Közbeszerzési Hatóság tájékoztatása hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás megindításáról

Kérdés: Mit jelent az egyidejűség a Kbt. 103. §-ának (2) bekezdése esetében?
Részlet a válaszából: […] ...becsült értékéről, valamint – legkésőbb az eljárás lezárását követően – köteles részére benyújtani a törvényességi ellenőrzésért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj megfizetéséről szóló igazolást.Fentieket erősíti a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 5.

Több szakértő bemutatása egy ajánlatban

Kérdés: Lehet-e, érdemes-e egy ajánlatban egy bizonyos alkalmassági követelmény, valamint ahhoz kapcsolódó értékelési szempont igazolására (alkalmassági követelmény: minimum 36 hó tapasztalat, értékelési szempont: + 0-24 hó tapasztalat) több szakértőt bemutatni? Vagyis: ha egy fő szakértőt kérnek, az ő többlettapasztalatát kérik a felolvasólapon beírni, és arról is nyilatkozni kell, hogy ki az a szakértő, akit az értékelési szempont igazolására kívánunk bemutatni? Van-e értelme több ugyanezen alkalmassági követelménynek és értékelési szempontnak megfelelő szakértőt bemutatni az ajánlatban (természetesen nem a felolvasólapon, hanem csak az önéletrajz, végzettséget igazoló dokumentum, rendelkezésre állási nyilatkozat becsatolásával) azzal a céllal, hogy ha a megnevezett szakértő tapasztalatát valamely okból nem fogadná el az ajánlatkérő, akkor lenne másik/többi opció is helyette?
Részlet a válaszából: […] ...2019. 11. 26-án a hiánypótlás szabályairól szóló új módosított útmutatója 17. oldalán az alábbiak szerint fogalmaz, amely a hazai ellenőrzések során jelenleg irányadó:Új alkalmasságot igazoló szervezet bevonására fentiek alapján kizárólag egyszakaszos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. március 4.
1
2
3
5