11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 EVK kezdeményezésének ideje
Kérdés: Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás eredményeként, uniós értékhatárt meghaladó szerződéses értékkel tervezői szerződés jött létre. A tervezési feladattal összefüggésben a teljesítés során felmerült tervezői művezetésre vonatkozó igény a kivitelezés időszakára. A tervezői művezetés becsült értéke nem éri el az uniós értékhatárt. Kérdésként merült fel, hogy a tervezési művezetést a tervezői szerződés értékével egybe kell-e számítani, továbbá, hogy a tervezői művezetést ellátandó feladatra alkalmazhatóak-e a Kbt. 111. § r) és s) pontjai új szerződéskötés esetén.
2. cikk / 11 Egybeszámítás a Kbt. módosítását követően
Kérdés: A módosítás az egybeszámítási szabályokat jelentősen megváltoztatta: többek között ilyen az egyidejűség – amit az ajánlatkérő az éves tervhez tudott kötni – figyelmen kívül hagyása. Az ajánlatkérőnek folyamatosan kell beszerezni bizonyos árukat a tevékenysége ellátásához. Az eddigi gyakorlat szerint a szerződések lefedték a teljes időt, és nem feltétlenül naptári évre szóltak. Az egybeszámítást elvégezhetjük-e úgy, hogy a beszerzés évében összeszámoljuk valamennyi szerződés értékét az igény felmerülésétől függetlenül?
3. cikk / 11 Új rendelet a "nemzetbiztonsági" beszerzésekre
Kérdés: Változnak-e a nemzetbiztonsági eljárás szabályai, vagy marad a régi törvény és az eltérő eljárástípusok a Kbt.-hez képest? Fennmarad-e továbbá, hogy a nemzetbiztonsági eljárások szabályai eltérhetnek a Kbt.-től, azaz a Közbeszerzési Döntőbizottságnak továbbra sem fog hatáskörébe tartozni ez a terület? Hogyan történhet, hogy a központosított ellenőrzés mégis kiterjed a nemzetbiztonsági beszerzésekre is?
4. cikk / 11 Kbt. márciusi változásai
Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
5. cikk / 11 Egyszerű eljárás
Kérdés: Változtak-e, és ha igen, mennyiben az egyszerű eljárás szabályai?
6. cikk / 11 Közzétételi kötelezettség
Kérdés: A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződéseket teljes terjedelmükben közzé kell tenni, illetve milyen részletességgel kell ennek a kötelezettségnek eleget tenni? Mi a helyzet akkor, ha az ajánlatkérőnek nincs honlapja?
7. cikk / 11 Éves statisztikai összegzés kitöltési problémáinak kezelése
Kérdés: Az éves statisztikai összegzés mintája meglehetősen bonyolult a kitöltés szempontjából. Tudnának-e támpontokat adni arra, hogy mely részeire kell különös figyelmet fordítani a megfelelő kitöltés érdekében?
8. cikk / 11 Támogatott eszközbeszerzés közbeszerzési eljárás nélkül
Kérdés: Helyesen jártunk-e el a következő esetben? Egy magánszemélyek által alapított egyesület pedagógiai intézetet működtet, amely HEFOP-pályázatot nyert, amit az Európai Unió és a magyar költségvetés 100 százalékban támogat. A pályázat keretében eszközbeszerzésre 2006 augusztusában került sor, értéke bruttó 17,8 millió forint volt. A becsült érték meghatározása után megállapítottuk, hogy az eljárást a nemzeti értékhatár alatti beszerzések szerint kellene lebonyolítanunk. Ebben az eljárásrendben azonban a Kbt. 293. §-ának b) pontja szerint eszközbeszerzésre nem kell eljárást indítani, ha az ajánlatkérő nem tartozik a törvény 22. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők közé, mivel csak az uniós támogatás megléte miatt került volna a beszerzés a közbeszerzés hatálya alá. A fentiek miatt a versenyszabályok betartása mellett – három ajánlat bekérése – dokumentált közbeszerzési eljárás lebonyolítása nélkül szereztük be az eszközöket. Megfelelt-e ez így a hatályos közbeszerzési törvénynek?
9. cikk / 11 Egybeszámítás műszaki lebonyolítás, ellenőrzés esetében
Kérdés: Hogyan kell helyesen alkalmazni a Kbt. egybeszámítási szabályait a műszaki lebonyolítói, műszaki ellenőri tevékenységre vonatkozóan?
10. cikk / 11 Kbt. szabályainak részbeni alkalmazhatósága "vegyes" pénzforrásból történő beszerzés esetén
Kérdés: Tényállás: építési beruházás megvalósítása két pénzforrásból, amelyből az egyik állami. A nagyságrend, a kettő együtt 1,2 milliárd forint. Kérdés: A lebonyolítót és műszaki ellenőrt lehet-e úgy kiválasztani, hogy csak az állami pénzből megvalósuló részhez kapcsoljuk a munkájukat, a másik részt pedig saját ellenőrzéssel végezzük – a 10 000 m2-ből 6000 m2-en egymás feletti szinteken? Kell-e alkalmazni ebben az esetben is az egybeszámítási szabályokat?