Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült értékű közbeszerzési eljárások ellenőrzéséről rendelkezik, azaz csak és kizárólag a becsült értéket veszi az ellenőrzési kötelezettség alapjául. Feltételezzük...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Kbt. mellőzésével igénybe vett szolgáltatások

Kérdés: Mi lehet a következménye annak, ha hosszú évek óta pályázatfigyelést rendeltünk meg saját tulajdonú cégünktől, de kiderült, ez nem közszolgáltatás, és nem volt in-house a szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...vagy mulasztás jut tudomásukra:– a Közbeszerzési Hatóság elnöke;– az Állami Számvevőszék;– a kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv;– a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletéért felelős szerv;– a Magyar Államkincstár;– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Adatszolgáltatás titoktartási kötelezettség mellett

Kérdés: A szerződés alapján kötelesek vagyunk titoktartásra. Van-e olyan szervezet, melynek ennek ellenére kötelesek vagyunk adatszolgáltatásra a szerződés vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...eseténeljárást, intézkedést kezdeményeznek;– a költségvetési szervek külön jogszabályban meghatározottfelügyeleti és belső ellenőrzési rendszerében a közbeszerzéseket, illetve aközbeszerzési eljárásokat ellenőrizni kell.Az ellenőrzés során tehát a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Közzétételi kötelezettség

Kérdés: A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződéseket teljes terjedelmükben közzé kell tenni, illetve milyen részletességgel kell ennek a kötelezettségnek eleget tenni? Mi a helyzet akkor, ha az ajánlatkérőnek nincs honlapja?
Részlet a válaszából: […] ...közpénzek felhasználásáról, a köztulajdon használatánaknyilvánosságáról, átláthatóbbá tételéről és ellenőrzésének bővítéséről szóló,úgynevezett "üvegzseb"-törvény – 2003. évi XXIV. törvény – több korábbitörvényt módosított az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Maradványpénzek felhasználása

Kérdés: Uniós támogatású program keretében a maradványpénzek felhasználása érdekében tervezetet készítettünk a már kifejlesztett tananyagok témaköreinek médián keresztül történő népszerűsítésére. Az igényelt támogatás összege 300 millió forint. A feladatokat szakmai szolgáltatásként tudjuk költségvetési soron tervezni. Szeretném megkérdezni, hogyan járunk el szabályosan, szükséges-e a közbeszerzési eljárás lefolytatása, amennyiben jóváhagyást nyer a tervezés?
Részlet a válaszából: […] ...amelynek létrehozataláróljogszabály rendelkezik, meghatározva a szervezet által ellátandó feladatot, azirányítására, illetőleg az ellenőrzésére, valamint a működésére vonatkozószabályokat, feltéve hogy a bekezdés előző pontjaiban meghatározott egy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.

Közbeszerzések ellenőrzésének gyakorlati problémái

Kérdés: Az ellenérték kifizetésénél alapvető problémát jelent, főleg az uniós költségből történő megvalósítások esetén, hogy az ellenőrzések nagyon elhúzódnak, emiatt a beruházást kezdeményező intézmény, önkormányzat stb. a felvett hitelek miatt olyan lehetetlen helyzetbe, adósságba kerülhet, ami számára nagy teher. Előfordul olyan beszerzés, ahol a megvalósítást követően eltelt egy év múlva kerül csak sor az uniós ellenőrzésekre, és az eljárás lezárása után kapják meg az önkormányzatok a pénzt. Ez nem a közbeszerzési tárgykörbe tartozik, de valamilyen rendezés e téren is szükséges lenne, mert összefüggésben van a kifizetések elhúzódásával. Tudnak-e ebben a körben érdemi változásról?
Részlet a válaszából: […] ...amelynek létrehozataláróljogszabály rendelkezik, meghatározva a szervezet által ellátandó feladatot, azirányítására, illetőleg az ellenőrzésére, valamint a működésére vonatkozószabályokat, feltéve, hogy a jelen bekezdés előzőek szerinti pontjaibanmeghatározott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 19.