Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült értékű közbeszerzési eljárások ellenőrzéséről rendelkezik, azaz csak és kizárólag a becsült értéket veszi az ellenőrzési kötelezettség alapjául. Feltételezzük...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...szerződések nyilvánosságára, a szerződésekkötelező tartalmára és módosítására vonatkozó, továbbá a szerződésekteljesítésének ellenőrzésével kapcsolatban e törvényben vagy más jogszabálybanfoglalt előírásokat – is alkalmazni kell. Az ajánlattevőként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Közzétételi kötelezettség

Kérdés: A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződéseket teljes terjedelmükben közzé kell tenni, illetve milyen részletességgel kell ennek a kötelezettségnek eleget tenni? Mi a helyzet akkor, ha az ajánlatkérőnek nincs honlapja?
Részlet a válaszából: […] ...közpénzek felhasználásáról, a köztulajdon használatánaknyilvánosságáról, átláthatóbbá tételéről és ellenőrzésének bővítéséről szóló,úgynevezett "üvegzseb"-törvény – 2003. évi XXIV. törvény – több korábbitörvényt módosított az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Alkalmassági szempontok ingatlan beszerzésénél

Kérdés: Egy (egyedileg meghatározott) konkrét ingatlan tulajdonjogának megszerzésére (megvételére) irányuló közbeszerzési eljárásban mit kell (lehet) vizsgálni az ajánlattevő (például az ingatlan tulajdonosa) alkalmasságának vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonnia teljesítésbe, különösen azok bemutatásával, akik a minőség-ellenőrzésértfelelősek;– a beszerzendő áru leírásával, mintapéldányának, illetőlegfényképének bemutatásával,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 2.

Közzététel, alkalmasság, kizáró okok egyszerű eljárásban

Kérdés: Hogyan szabályozza a Kbt. az egyszerű eljárásban a közzététel, az alkalmasság kérdését, és a kizáró okokkal kapcsolatos kérdéseket?
Részlet a válaszából: […] ...a megnevezésével, képzettségük ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, különösen azok bemutatásával, akik a minőség-ellenőrzésért felelősek; a beszerzendő áru leírásával, mintapéldányának, illetőleg fényképének bemutatásával,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 20.