138 cikk rendezése:
1. cikk / 138 Aránytalanul alacsony ár vizsgálata
Kérdés: Az ajánlatkérő 2023-ban indított uniós nyílt közbeszerzési eljárást. Két kereskedőcég és gyártóként a mi cégünk is ajánlatot tett. Kétszer történt hiánypótlás, majd az egyik kereskedőcéget hirdette ki az ajánlatkérő nyertesnek. Mi rákérdeztünk erre, és előzetes vitarendezési kérelemben kértük az ajánlatkérőtől, hogy végezzen árvizsgálatot, illetve kérjen be árindokolást a nyertestől, hiszen az általunk gyártott terméket ajánlotta meg, viszont jóval a gyártói árunk alatt határozta meg az ajánlati árat. Az ajánlatkérő a vitarendezési kérelmet elutasította. Önök szerint jogszerű az ajánlatkérő eljárása?
2. cikk / 138 Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye
Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
3. cikk / 138 Szerződésteljesítés felfüggesztése
Kérdés: Mit tehet a nyertes ajánlattevő abban az esetben, ha ő maga folyamatosan és hibátlanul teljesíti a közbeszerzés alapján megkötött szerződést, az ajánlatkérő azonban forráshiányra hivatkozva felhagy az ellenszolgáltatásnak a teljesítés szakaszaihoz igazodó kifizetésével, a nyertes ajánlattevőtől viszont közbeszerzési érdekre hivatkozva további teljesítést követel? Felfüggesztheti-e teljesítését az ajánlattevő, avagy a közbeszerzés speciális szabályai miatt ez valóban nem lehetséges?
4. cikk / 138 Szerződésmódosítás jogszerűsége előzetes nyilatkozattól eltérő előlegigény esetén
Kérdés: Jogszerű-e a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés módosítása arra figyelemmel, hogy a nyertes ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez anyagot szállító külföldi piaci szereplő – előzetes nyilatkozatától eltérően – előlegre tart igényt, és ezt a nyertes ajánlattevő (teljes egészében) nem képes finanszírozni?
5. cikk / 138 Bíróság és DB tevékenységének elhatárolása
Kérdés: A D. 454/2021. döntésben a Közbeszerzési Döntőbizottság az adott szerződés tartalmát elemzi, és ebből von le következtetést, hiába közbeszerzési jellegű a jogsértés. Mi határolja el a polgári bíróság és a Közbeszerzési Döntőbizottság tevékenységét, ha már a közbeszerzési szerződés tartalmának jogértelmezése is a feladatai közé tartozik ezek szerint?
6. cikk / 138 Aránytalanul alacsony ár megállapítása miatti felelősség
Kérdés: Kinek a felelőssége az aránytalanul alacsony ár megállapítása, pontosabban kinek kell több információt szolgáltatnia, előrelátóbbnak lennie? Az ajánlatkérőnek, aki sokszor kérdez, vagy az ajánlattevőnek kell kitalálnia, mit akarnak tőle kérdezni?
7. cikk / 138 Keretszerződés a közbeszerzésben
Kérdés: A Kbt. nem szabályozza a keretszerződést, ezért ha közvetlen módon rendelni szeretnék, nem egyértelmű, melyik eljárástípust választhatom. Milyen esetben van lehetőség keretszerződés megkötésére a közbeszerzési szabályozás szerint?
8. cikk / 138 A Kbt.-módosítás hatása folyamatban lévő szerződésekre
Kérdés: Az új jogszabály hatálybalépése hogyan érinti a már folyamatban lévő szerződéseket?
9. cikk / 138 Kizáró oki nyilatkozat eredetisége az EKR-ben
Kérdés: A kizáró oki nyilatkozatot eddig eredetiben kértük, jelenleg az EKR-ben szkennelt formában kerül feltöltésre. Milyen formában felel meg az eredetiség követelményének?
10. cikk / 138 Feladatmegosztás konzorciumban
Kérdés: Mindenben megfelelünk a kiírásnak, azaz van referenciánk, szakemberünk, megfelelő árbevétellel rendelkezünk. Üzleti döntés azonban, hogy konzorciumban induljunk. A másik konzorciumi tag csak adminisztratív feladatokat fog végezni. Van ennek akadálya, illetve van-e valamilyen különleges feltétele annak, hogy konzorciumként tegyünk ajánlatot?