Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban vagy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Kapacitást biztosító szervezet bevonása hiánypótlás keretében

Kérdés: Hiánypótlás keretében lehet-e bevonni kapacitást biztosító szervezetet?
Részlet a válaszából: […] ...hogy e gazdasági szereplő rendelkezésére bocsátja a szóban forgó szerződés teljesítéséhez szükséges kapacitásait és erőforrásait."A hazai álláspont tehát sokkal kiterjesztőbb, túllép a Kbt. 71. § (3) bekezdése által szabott kereteken, míg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 8.

Erőforrás-szervezet nyilatkozata az ajánlatban

Kérdés: A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek kell-e nyilatkoznia az ajánlatban, és ha igen, miről? Igazolásokat kell csatolnia? Hogyan igazolható az alkalmasság, ha annak érdekében erőforrás-szervezetet veszünk igénybe?
Részlet a válaszából: […] ...vonatkozó sajátos szabályokat, melyeket még nem fogadtak el a válaszadás pillanatában.A korábbiakban hatályos szabályok közül, melyek az erőforrást nyújtó szervezetre vonatkoztak, az alábbi pontok nem változtak meg 2013. július 1-jétől:– az előírt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Részvétel ajánlattevőként saját referencia hiányában

Kérdés: Egyezik-e a Kbt. alapelveivel, ha egy ajánlattevő minden esetben alvállalkozóval igazol referenciát, saját teljesítése adott közbeszerzési tárgy vonatkozásában nincs? Mit tehet ez ellen az az ajánlattevő, aki jelentős saját teljesítményt tud felmutatni adott közbeszerzési tárgyban, viszont annak következtében, hogy a bírálati szempont a legalacsonyabb ár, folyamatosan veszít a tendereken?
Részlet a válaszából: […] ...azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynekigazolása érdekében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezeterőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetaz előírt igazolási módokkal azonos módon köteles...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Gyártó pozíciója a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: A régi Kbt. szerint abban az esetben, ha a közbeszerzési pályázatot kizárólagos magyarországi forgalmazó nyújtja be, akkor az ajánlattevő alkalmassága igazolható-e a beszállítónak, mint a termék gyártójának a referenciáival, vagy a referenciák miatt a beszállítót, mint a termék gyártóját alvállalkozónak kell minősíteni? A referenciákat kizárólag a beszállító, vagyis a termék gyártója tudja igazolni. A referencia igazolása miatt a gyártót szükséges közös ajánlattevőnek bevonni ebben az esetben, mivel mint a termék előállítója több mint 25 százalékos résztvevő a szerződés teljesítésében? 2012-től változott ez a szabály?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérő, annyi különbséggel, hogy a gyártóalkalmasságot igazoló szervezetként is megjelenhet az eljárásban. Azaz eltűnika régi erőforrást nyújtó szervezeti forma, ugyanakkor az alkalmasságot igazolószervezet nagyobb valószínűséggel minősül alvállalkozónak,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.