Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...értékéhez. Tehát ha a becsült érték alacsonyabb, még nem biztos, hogy jogszerűtlenül járt el az ajánlatkérő.Mivel nincs olyan eredménytelenségi ok, ami a nem megfelelő ellenőrzés miatti eredménytelenné nyilvánítást tenné lehetővé, és a 114. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Eredménytelen eljárás a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja alapján

Kérdés: Mi a feltétele a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja alkalmazásának?
Részlet a válaszából: […] ...kérdésben jelzett eredménytelenségi ok feltételezi, hogy legalább két (nem feltétlenül érvényes) ajánlat határidőben érkezzen be az eljárás során, melynek hiányában az eljárás eredménytelenné nyilvánítható. Ez egyben azt is jelenti, hogy az ajánlatkérő nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. október 9.

Kbt. 75. § (1) bekezdés f) pontja szerinti eredménytelenségi ok alkalmazásának időkorlátja

Kérdés: A Kbt. 75. § (1) bekezdésének f) pontja új eredménytelenségi okot vezetett be. Ez az eredménytelenségi ok milyen időkorlátok között alkalmazható, azaz mikor élhet ezzel az ajánlatkérő? Együtt értelmezendő ez a Kbt. 79. §-ának (4) bekezdésével, vagy az ellenőrzésre jogosult szerv döntését követően bármely esetben alkalmazható? Mi a teendő az időközben már esetlegesen megkötött szerződéssel?
Részlet a válaszából: […] ...alábbi, új eredménytelenségi ok hatályba lépése a 2017. január 1-jét követően megkezdett közbeszerzési eljárásokra vonatkozik. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben annak ellenére kötötte meg az ajánlatkérő szerződését, hogy a Kbt. 75. § (2) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 10.

Tárgyalásos eljárás eredménytelenné nyilvánítása a Kbt. módosítása miatt

Kérdés: Tárgyalásos eljárásban tettünk ajánlatot január elején. Az eljárást tavaly novemberben indította az ajánlatkérő meghatározott karbantartási szolgáltatás nyújtására vonatkozóan. Eredetileg hárman jelentkeztünk, de csak bennünket kért fel az ajánlatkérő ajánlattételre. Szeretnénk tudni, hogy a Kbt. januári módosítása – miszerint ha nincs legalább két ajánlat, akkor az eljárást eredménytelenné kell nyilvánítani – vonatkozik-e erre az eljárásra is? Hiába dolgoztunk?
Részlet a válaszából: […] ...a részvételi határidőben, az ajánlatkérő eredménytelennek nyilváníthatja az eljárást.Fontos eleme a rendelkezésnek, hogy nem kötelező eredménytelenségi okról van szó, hanem az ajánlatkérő mérlegelésén múló eredménytelenségi esetről. Az ajánlatkérő az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 15.

Ajánlatkérő kötelezettsége a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi ok előírása esetén

Kérdés: Az új módosítás értelmében ha nem érkezik két érvényes ajánlat, akkor az ajánlatkérőnek kötelessége jelezni, hogy nem akarja eredménytelenné nyilvánítani az eljárást?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés arra az új eredménytelenségi okra vonatkozik, mely 2017. január 1-jétől lehetővé teszi annak az eljárásnak az eredménytelenné hirdetését, ahol nem érkezik legalább két részvételi jelentkezés vagy ajánlat. Lényeges tehát annak egyértelművé tétele, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 15.

Támogatás visszavonásának következményei

Kérdés: Milyen következményekkel jár, ha a Kbt. szerinti támogató szervezet az eredményhirdetés után, de még a szerződéskötés előtt írásban az ajánlatkérőnél visszavonja a támogatását? Milyen következménye van, ha ezt már a szerződéskötés után teszi meg?
Részlet a válaszából: […] ...kell nyilvánítania.Fenti eredménytelenné nyilvánítás tehát ebben az esetbenindokolható, annak ellenére, hogy a Kbt. 92. §-ának eredménytelenségi okai nemszólnak erről. A 92. § alapján eredménytelen az eljárás, ha– nem nyújtottak be ajánlatot;–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 17.