GVH-bejelentési kötelezettség

Kérdés: Az elmúlt időszakban a Közbeszerzési Döntőbizottság számos határozatot hozott közérdekű bejelentés nyomán lefolytatott vizsgálat eredményeként, amelyekben elmarasztalta az ajánlatkérőt többek között hatósági bejelentésének elmulasztása miatt. A döntések szerint a közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérő nem biztosította a verseny tisztaságát, megsértve ezzel a Kbt. 2. § (1) bekezdésében foglalt közbeszerzési alapelvet, valamint nem tett eleget a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettségének a Gazdasági Versenyhivatal felé. (D.101/15/2024., D.102/15/2024., D.108/16/2024., D.113/16/2024.) Mi lett volna az ajánlatkérő részéről a megfelelő eljárás? Milyen eljárási cselekményeket kellett volna alkalmaznia az ajánlatkérőnek az eljárása során? Ha a becsült érték és a legkedvezőbb ajánlati ár hasonlóságának észlelését követően felvilágosításkérés kerül kiküldésre az ajánlattevő felé, a kapott válasz alapján az ajánlatkérő dönthet-e úgy, hogy nem szükséges a Kbt. 36. § (2) bekezdése szerint a bejelentés megtétele? Amennyiben az ajánlatkérő az esetleges indokolást elfogadja, úgy az általa meghozott döntéssel nem vonja el a GVH hatáskörét? Ha a benyújtott ajánlatok ajánlati árai között nem jelentős a különbség, vagy valamennyi ajánlat ajánlati ára megközelítőleg egyezik, akkor a Kbt. 36. § (2) bekezdésének alkalmazása indokolatlan? Amennyiben az ajánlatkérő mégis értesíti a GVH-t a Kbt. 36. § (2) bekezdésének megfelelően, akkor a kifogásolt ajánlat minek minősül, érvénytelennek kell tekinteni, vagy az eljárás eredménytelen? Milyen jogkövetkezményeket von maga után az, ha érvénytelennek kell esetleg tekinteni az ajánlatot, vagy az eljárás eredménytelen, és utólag a GVH mégsem állapít meg jogsértést?
Részlet a válaszából: […] ...vetett bizalom megőrzését biztosítja. Az ajánlatkérőnek tisztáznia kell, hogy van-e olyan körülmény, amely a verseny tisztaságát, az esélyegyenlőség, egyenlő bánásmód követelményét sértő helyzet kialakulását felvetheti. A kezdeményező rámutatott, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. június 12.

Felhívásban nem nevesített végzettség elfogadhatóvá nyilvánítása korrigendum keretében

Kérdés: Jogsértő-e, ha az ajánlatkérő korrigendum keretében az eljárást megindító felhívásban közölt alkalmassági követelményeknek való megfelelés érdekében további, a felhívásban nem nevesített végzettséget is elfogadhatónak nyilvánít?
Részlet a válaszából: […] ...Olyan érdeksérelmek következhetnek tehát be, amelyek semmiképpen sem egyeztethetők össze az alapelvi követelményekkel, különösen az esélyegyenlőséggel. Mindez egyébként abból is levezethető, hogy az ajánlatkérőnek a közbeszerzési eljárás megindítása előtt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. augusztus 9.

Szakember bevonásával kapcsolatos alkalmassági feltétel előírási módjának jogszerűsége

Kérdés: Jogszerű-e az olyan alkalmassági feltétel előírása, amellyel az ajánlatkérő elsődlegesen a névjegyzékbe bejegyzett szakember bevonását követeli meg, emellett azonban lehetőséget teremt a névjegyzéken kívüli, de a névjegyzékbe kerüléshez szükséges végzettséggel és gyakorlati idővel rendelkező szakember elfogadására is?
Részlet a válaszából: […] ...is, amely azt a kötelezettséget rója az ajánlatkérőre, hogy az alkalmassági követelmények meghatározása során tartsa szem előtt az esélyegyenlőségre, az egyenlő elbánásra és a verseny tisztaságára vonatkozó alapelveket.Az ilyen előírás tehát...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 13.

Létszámra vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény előírhatósága takarításszolgáltatás beszerzésénél

Kérdés: Intézménytakarítás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásban előírhat-e az ajánlatkérő olyan alkalmassági minimumkövetelményt, hogy az ajánlattevőnek a korábbi három év mindegyikében legalább 150 fő fizikai állománnyal kell rendelkeznie, vagyis hogy az ajánlattevőnél ennyi legyen az éves átlagos statisztikai állományi létszám?
Részlet a válaszából: […] ...A Kbt. 65. § (3) bekezdése ugyanis akként rendelkezik, hogy az ajánlatkérőnek az alkalmassági követelmények meghatározását az esélyegyenlőségre, az egyenlő elbánásra és a verseny tisztaságára vonatkozó alapelvek figyelembevétele mellett a közbeszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. március 9.

Az ajánlattevők lehetőségei túlzottan szigorú összeférhetetlenségi szabályok megállapítása esetén

Kérdés: Mit lehet tenni abban az esetben, ha az ajánlatkérő túlzottan szigorú összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg, vagyis például előírja, hogy a nyertes ajánlattevőnek garantálnia kell, hogy a műszaki leírásban meghatározott projektek és informatikairendszer-fejlesztések megvalósításában sem vállalkozóként, sem alvállalkozóként, sem egyéb közreműködőként nem vett vagy vesz részt, továbbá a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe olyan szakembert, alvállalkozót vagy egyéb közreműködő személyt vagy szervezetet, aki vagy amely a műszaki leírásban meghatározott projektek és informatikairendszer-fejlesztések megvalósításában bármilyen módon közreműködött vagy közreműködik?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. összeférhetetlenségi szabályai mögött a verseny tisztaságának védelme és az esélyegyenlőség biztosításával kapcsolatos közbeszerzési alapelvek érvényre juttatásának szándéka húzódik meg. Vagyis az a közérdek, hogy egyik ajánlattevő se kerüljön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. november 10.

Előzetes információgyűjtés céljából megkeresett gazdasági szereplő mint ajánlattevő

Kérdés: Lehet-e a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő az a piaci szereplő, akit az ajánlatkérő az eljárás előkészítése során előzetes információgyűjtés céljából megkeresett, illetőleg akitől ugyanezen okból tájékoztató jellegű ajánlatot kért?
Részlet a válaszából: […] ...konzultáció során is minden tőle telhetőt megtegyen a nyilvánosság, a transzparencia, a verseny tisztasága, valamint a gazdasági szereplők esélyegyenlősége és az egyenlő bánásmód érdekében. Az előzetes piaci konzultáció nem eredményezhet versenytorzulást a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. október 13.

Ajánlatkérő mozgástere előzetes piaci konzultáció keretében

Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében megmutathatja-e az ajánlatkérő a műszaki tartalmat az ajánlattevőknek, vagy csak arra használhatja a konzultációt, hogy ő maga információt szerezzen?
Részlet a válaszából: […] ...részvételre jelentkező részére rendelkezésre bocsátott adatok körét meghaladó információt.Az előzetes piaci konzultáció keretében az esélyegyenlőség betartása mellett annak érdekében, hogy az ajánlatkérő meg tudjon bizonyosodni arról, hogy az általa kért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 11.

Alkalmassági követelmények meghatározásának korlátja

Kérdés: Mennyiben van a 75%-os szabálynak prioritása akkor, amikor az ajánlatkérő meghatározza az alkalmassági követelményeket?
Részlet a válaszából: […] ...foglaltaknak.A Kbt. 65. §-ának (3) bekezdése szerint az ajánlatkérőnek az alkalmassági követelmények meghatározását az esélyegyenlőségre, az egyenlő elbánásra és a verseny tisztaságára vonatkozó alapelvek figyelembevétele mellett a közbeszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. március 6.

Nyilatkozat összeférhetetlenségről

Kérdés: Véleményük szerint kérhető-e új Kbt. szerinti közbeszerzési eljárásban az ajánlattevőtől/alvállalkozótól/kapacitást nyújtó szervezettől olyan tartalmú nyilatkozat, hogy ajánlattevő/alvállalkozó/kapacitást nyújtó szervezet nem minősül összeférhetetlennek a Kbt. 25. § (3)-(4) bekezdésében meghatározottak szerint? Másként, el tudja-e dönteni az ajánlattevő/részvételre jelentkező az ajánlat benyújtásakor, hogy vele szemben fennáll-e az összeférhetetlenség, vagy azt az eljárás során az ajánlatkérőnek kell megállapítania, a rendelkezésére álló információk, az eljárás előkészítésébe bevont személyek ismerete, az eljárás során megtett intézkedései és az esetlegesen a felvilágosítás nyújtása során kapott információk alapján?
Részlet a válaszából: […] ...előrebocsátjuk, hogy az összeférhetetlenség jogintézményének az a célja, hogy a verseny tisztaságát és az ajánlattevők esélyegyenlőségét biztosítsa közbeszerzési eljárás során.Ennek érdekében a szabályok azt kívánják megakadályozni, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. június 15.

Dokumentáció és ajánlat átvétele

Kérdés: Van-e arra előírás, hogy az ajánlatkérő a dokumentáció és az ajánlatok átvételét naponta milyen időintervallumban köteles biztosítani? Elfogadható-e az a megoldás, ha erre munkanapokon csak 10-12 óra között biztosít lehetőséget?
Részlet a válaszából: […] ...Ténykérdés ugyanakkor, hogy a napi kétórás intervallum nem meríti ki a "dokumentáció rendelkezésre állás" fogalmát. Az esélyegyenlőséget elsősorban akkor sértené a szabály, ha nagyon rövid ajánlattételi határidő mellett valóban számítana az a két nap...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. október 14.
1
2